Bikácsy Gergely
Lélektani kamarajáték Jacques Doillon filmje. A rendező a mai francia filmművészet egyik fontos figurája, Kalóznő című munkája néhány éve harsány botrányt keltett a cannes-i fesztiválon, azóta évente olykor több filmet is készít: választékos filmeket választékos közönségnek. A tizenöt éves lány egyik leginkább finomkodó opusza: Ibiza szigetén egy kamaszlány elcsábítja barátjának apját. Ezt a történetet Doillon nem a történetre, hanem a lélektani háttérre összpontosítva óhajtja elmondani. Filmjének csak három szereplője van. Általában végigsuttogják a filmet, a suttogásban az apát játszó Doillon jár az élen: természetellenesebben már lehetetlen volna beszélni, mint ahogyan ő negélyzi a szöveget. A kislány közli kamasz-barátjával, hogy kipróbálandó szerelmük erejét, ő bizony le fog feküdni a papával. A fiú duzzog, elmélkedik, majd rohangál a tengerparton. A szép, néptelen tájnak van némi természetadta ereje, a benne mozgatott kísérleti nyulaknak nincs: Doillon nem először boncolgatja a szerelmi kapcsolatokat „határhelyzetben”, de ilyen típusú filmjei esszének nem elég mélyek, ember-ábrázolásnak, lombikszagú, steril lenyomatok. A francia film ismerőinek az efféle mikroszkopikus viselkedésrajzról talán Rohmer hasonló törekvései jutnak eszébe. A látszat csal: Doillon valóságos anti-Rohmer filmet készített. Doillon „kiemeli” alanyait a mindennapi életből, Rohmer beledobja őket a mindennapok szürkeségébe. A Doillon-figurák állandóan egymást nézik, figyelik, lesik, firtatják, vizsgálják. De lesír róluk, minden választékosán finomkodó és egzaltáltan váratlankodó gesztusukról, hogy őket is nézi és erőszakosan mozgatja valaki. Ha Rohmer a rejtőzködő, Doillon a tolakodó rendező.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1990/02 62. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4288 |
