Sneé Péter
Félreértés, szerepcsere nélkül nincsen bohózat. Egy kandi pillantás a játék misztériumába: régi énjüket miként ejtik el az elibénk állók és hogyan öltenek új alakot. Együtt kérdenénk a mímessel, ki vagyok én? – hátha csakugyan volnék valaki.
Szigorú dramaturgia felügyelt egykor a komédiára, nehogy kihallatszódjék mögüle a „sehol se találom” keserves sírása. Ezernyi furfang, bohókás, ravasz ötlet terelte másfelé a figyelmet, zárt sorompó őrizte a műfajok közti határt. Kinek jutott volna eszébe bújócskázni alatta, fittyet hányva szabályaira, a formákra? Az olyannyira elterjedt kézikönyvek, hasznos szövegírói segédletek azonban addig szajkózták a kánont, míg annak értelme elveszett. Minek vigyáznánk a sajátosságokra, amikor „végső fokon” minden együvé tart, a cél közös, eladható árut kínálni a piacon.
Ami a nagy öntőformából most kikerült, semmire sem hasonlít, mert mindenre emlékeztet egy kicsit. Az eleje mintha realista vígjáték volna az élet perifériájáról, hogy azután miliőt váltson, és az azonosság-keresés művi komédiájában teljesedjék ki. Ne feledjük, egyedül a Beverly Hills-i polgár lehet személyiség, a kevésbé rangos helyen terpeszkedők unalmasak, történetük merő szenvedés.
Hamar eldurrannak persze a kész patronok, ismét szabályokat cserélünk hát és a krimi-paródiába lépünk, hogy a kívánatos happy endhez jussunk végre, levonván az örök tanulságot: hív társ híján semmi sem sikerülhet. És vége.
A szórakoztatás terheit fáradt színészeikre hárítják az alkotók, no meg a szerencsétlen fordítóra. Utóbbinak kell feltöltenie friss szöveghumorral a szétfutó jeleneteket, hogy az ébrenléthez kellő csekélyke inger meglegyen. Mily félreértése ez bohózatnak, vigasznak és filmnek!
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1991/12 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4266 |
