Székely Gabriella
A jogaikért harcoló négerek egyenesen Tamás bátya kunyhójából érkeztek Chris Menges filmjébe. Szellemi vezérük, az apartheid ellen tollal és békés tüntetésekkel küzdő fehér újságírónő pedig Zója Kozmogyemszkaját megszégyenítő bátorsággal sínylődik a börtönben. Megingathatatlan az igazságában, a hatalom vérebei hiába zsarolják otthon hagyott három gyermekével (férje, Mandela munkatársa külföldre menekült), Diana Roth nem árulja el társait.
1963-ban vagyunk Dél-Afrikában. Az operatőrből rendezővé avanzsált angol Chris Menges 1987-ben forgatta filmjét, a főcímből olvashatóan valóságos élettörténet alapján. Akkor, amikor az Olegek és Zóják meg a többi ifjú gárdista régen eltűntek már a filmvászonról, a forradalmi hősiesség pátosza elhalványult errefelé, a világ felénk eső történelmi féltekén. Érdekes módon a „művelt nyugat” filmes alkotói mintha stafétában vették volna át a fáklyát, a régi jó szocreál fénye tovább lobog. Csupa szeretetreméltó, hibátlan jellemű szabadságharcos az egyik oldalon, és elvetemült, gonosz elnyomók a másikon. És közöttük Diana Roth tizenéves kislánya, aki nyiladozó értelmével hamarosan rátalál a helyes útra.
Azelőtt az ilyen filmre, ha keletről jött azt mondtuk: sematikus, ha nyugati rendező jegyezte: tisztességes. Pedig egyszerűen: rossz.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1991/12 56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4264 |
