Kézdi-Kovács Zsolt
Amikor az idei cannes-i fesztiválon eredményt hirdettek, ez egyben az EURIMAGES-program sikerét is jelentette, Lars von Trier Európája, Maroun Bagdadi Az életen kívülje, Toto, a hős, Canan Gerede filmje szerepelt a díjazottak között, valamennyi az EURIMAGES által támogatott film. Néhány héttel Cannes előtt pedig egy alig ismert svájci rendező, Xavier Koller filmje, A remény útja nyerte a külföldi filmeknek járó Oscart. Strasbourghan, az Európai Tanács székházában büszkén jelentette ki Gaetano Adinolfi, a program elnöke: ritkán hoz európai program ilyen gyors, látványos sikert.
Az EURIMAGES-programot 1988 végén indította meg földrészünk audiovizuális produkcióinak támogatására 15 európai ország, valamennyien az Európai Tanács tagjai. Célja: koprodukciók életre segítése, az európai film művészi és pénzügyi együttműködésének támogatása. Időközben újabb öt állam csatlakozott a többiekhez, közöttük az Európai Tanácson kívüli országok sorában elsőként Magyarország. Működési alapelvei: minden résztvevő ország befizet évente bizonyos összeget az alapba, melyet a résztvevő tagországok képviselőiből álló Igazgató Tanács oszt el a jelentkezőknek. A támogatás elnyerésének feltételei: legalább három tagország részvétele a koprodukcióban; hozzájárulás az európai eszméhez, az európai azonosságtudathoz; az egyes országok filmszakmáinak művészi, pénzügyi, technikai együttműködése.
Az EURIMAGES által támogatott filmtervnek kötelezően európai szerzője, rendezője kell legyen, és valamelyik tagország nyelvén kell forgatni.
Az EURIMAGES, mint az eddigiekből is kitűnik, nem segély, nem adomány, hanem intézményes részvétel, az európai koprodukciókban, az egyes országokban meglévő állami támogatásokon felül a filmek gyártását elősegítő kölcsön-alap. A francia „jegypénztári előleg” mintájára működik: a film gyártói kötelezettséget vállalnak, hogy a bevételek 10%-ának arányában a kapott összeget visszafizetik. Ez azonban, tegyük mindjárt hozzá, inkább elvi kritérium, hiszen Európában a filmek 95%-a sohasem hozza vissza a befektetett pénzt teljes egészében, és az EURIMAGES a fizetésnél utolsó a sorban a befektetők között. Az állami támogatások rendszere így működik szinte mindenütt Európában, kivéve Németországot, ők szüntelenül támadják is ezt az elvet a programon belül.
A résztvevő országok arányait szigorúkeretek szabályozzák: a legnagyobb résztvevő befektetése nem lehet 60%-nál nagyobb, a legkisebbnek el kell érnie a 10%-ot. A program által támogatott filmek készítésében részt vehetnek nem tagországok is, de részesedésük nem érheti el a 30%-ot.
A program idén körülbelül 90 millió francia frank fölött rendelkezik. Az egy film számára adható összeg nem haladhatja meg az 5 millió FF-t, illetve a film költségvetésének 20%-át. A támogatást általában mindhárom partner között elosztva, három részletben folyósítják, az utolsó részlet a film bemutatásakor jár. A támogatásokat az említett Igazgató
Tanács évente ötször tartandó ülésén, vitával és szavazással dönti el. A pályázati csomag tartalmazza többek között a szinopszist, a rendező, a színészek, a producer életrajzát, munkásságát, a költségvetést, a koprodukciós szerződéseket, a film egyéb pénzügyi forrásait bizonyító dokumentumokat.
E sorok íróját, az EURIMAGES magyar képviselőjeként több meglepetés is érte a program működése láttán. Mint sok dramaturgiai tanácsbeli, művészeti, stúdió-megbeszélés résztvevője arra számítottam, filmszakmai vitákon, a forgatókönyv, a tartalom és filmnyelv feletti diszkusszióban dől majd el egy-egy filmterv sorsa. Alaposan tévedtem. A résztvevők többsége az egyes országok Filmközpontjainak, (Filmfőigazgatóságainak) képviselője, vagy éppen egy-egy minisztériumi bürokrata. (Németországot a kereskedelmi minisztérium, Olaszországot a turisztikai minisztérium hivatalnoka képviseli.) A forgatókönyvet nem olvassa el senki. A pénzügyi konstrukció valóságosságát vizsgálják, megfelel-e a bonyolult szabályoknak, valamint az alkotók eddigi munkásságát. Ez a módszer (mely elsősorban a francia gyakorlaton alapul) első időben, amikor kevés jelentkező volt, aránylag bevált. Ma már, amikor egy-egy ülésen 30–40 tervet kell elbírálni, és a jelentkezők egyharmada juthat támogatáshoz, egyre nagyobb nehézségeket okoz. Az elveken túl persze mindenki saját ízlése, kultúrája, filmismeretei szerint szavaz. Így a résztvevő néhány filmszakember (producer, rendező) általában egyetért a művek kiválasztásában. De a forgatókönyv nem ismerete így is a jónevű alkotóknak, a sztároknak, a nemzetközileg ismert producereknek kedvez. Megfigyelhető a regionális összefogás is: a francia, spanyol, portugál, olasz cégek gyakran társulnak, ugyanígy a skandináv országok is. Ha nem, a földrajzi, nyelvi közelség, a begyakorolt kapcsolatok akkor is segítik őket. A magyar résztvevőnek az elején nem volt könnyű dolga. Milyen nagy nevekre tudunk hivatkozni, kikkel fogjunk össze? A magyar cégeknek, alkotóknak nincs túl nagy koprodukciós gyakorlatuk. Talán most, Ausztria belépésével, a lengyelek, a csehek és jugoszlávok jelentkezésével könnyebb lesz helyzetünk. Tagságunk első évében, tavaly, pénzügyi hozzájárulásunk a lehető legkedvezményesebb, körülbelül 100 ezer dollárnyi volt. Ezt az összeget a két elfogadott magyar többségű film (Bacsó Péter Sztálin menyasszonya és Tarr Béla Sátántangó című terve) valamint több kisebb forgalmazási támogatás elnyerése révén háromszorosan kaptuk vissza. 1991-ben hozzájárulásunk 1 millió FF, de még így is alatta vagyunk az Európai Tanács-tagságunkból eredő kötelezettségünknek. A döntéseknél egyébként sem sokat nyom a latban a résztvevő országok befizetésének aránya. A tagországok képviselői többnyire objektíven, nemzeti hovatartozástól függetlenül szavaznak.
Különös látni, hogy a „szabadverseny „, a „piacorientáltság”, a profit világában az európai országok milyen féltve őrzik nemzeti filmkultúrájukat. Itt a franciák járnak az élen: minden filmterv, melyet angol nyelven akarnak forgatni, a francia delegátus merev ellenállásába ütközik. (Anglia nem tagja a programnak.) És nem csak ilyen formai jegyek alapján segítik saját filmjeiket. A különböző állami támogatások rendszere, a televíziós pénzügyi részvétel és a kvóták, az adókedvezmények sokszáz millió frankos állami hozzájárulást jelentenek a francia filmipar számára. De ismételjük meg: nincs európai ország, mely ne támogatná a nemzeti filmgyártást. A támogatások működtetéséből, a szabályozásból tanulhatunk. Első pillanatban túl bonyolultnak, túl bürokratikusnak hat az egyes országok szabályozórendszere. Túlszabályozott, mondaná szocializmuson nevelkedett lelkünk a szabadság pillanatában. Lehetséges. De működik. És jól.
Végülis: mi a hasznunk az EURIMAGES-ból? Mindenekelőtt a beáramló pénz, a plusz devizaösszegek, melyek a magyar filmek némelyikét gazdagabb kiállítású, jobban eladható termékké teszik. A nemzetközi részvétel, akár francia, olasz, német filmekben, kisebbségi magyar résztvevőként is. (Ilyenre is van példa.) De mindenekfelett a szövevényes európai filmgyártás labirintusának kiismerése, tapasztalataik, technikájuk, és nem utolsósorban rendezőik, színészeik, producereik megismerése, a velük való munka lehetősége az igazi nyereségünk. Olyan sokat beszélünk Európához közeledésünkről. A magyar filmszakma az EURIMAGES révén valóban újabb szállal kötődik Európához.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1991/08 63-64. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4187 |
