Székely Gabriella
Rózsa János filmje, Kardos István forgatókönyve alapján részletes pontossággal számol be 1989-es évünk második felérõl. Szociológiai vizsgálódásait a rendezõ ezúttal ismét a csavargó intézeti gyerekek, autófosztogató kamaszok, kistolvajok szemszögébõl végzi. Õk a hõsei történetének, amely itt pereg elõttünk nap nap után, koszos aluljárókban, Fekete Lyukakban, piaci szerencsejátékosok között, a peep show-k hívogató neonjának fényében.
1989 késõ nyara. Zöld határon szatyorral menekül az erdélyi család, a távoli rokonnál, egy aládúcolt romos pesti bérházban kapnak menedéket. Szûkösen vannak, pedig a házigazda nincs is itthon, szívinfarktussal haldoklik a kórházban. Kihúzzák valameddig, amíg továbbutazhatnak... Sóvárogva bámulják a tévé képernyõjét, ahonnan boldog kelet-németek mosolyognak rájuk: nekik sikerült, elõttük felnyíltak a sorompók. De Rita, a szép tiszta tekintetû erdélyi magyar kamaszlány is átlépi eddigi élete határait, amikor Zoli, a pesti rokonfiú mellé szegõdik, és megmártózik a kamasz alvilág sötétjében. Zoli után megismeri Attilát, aki börtönben ülõ bátyját akarja kiszabadítani, erre szervez éppen akciót. Nem igazi nehézfiúk õk; érzelmesek, szeretetre vágynak és készséggel adnak is belõle, ha valaki igényli. Zoli kismagnójába diktálja a világról alkotott véleményét, Attila börtöntöltelék bátyjáért áldozza fel magát, Rita nem találja helyét semmilyen világban, hiába ölti magára csöves barátainak jelmezét. Az utcára lökte õket a törõdésre képtelen család, társadalom, politika. Magányosak, összekapaszkodnak, mint harminc évvel ezelõtti filmhõs elõdeik a Négyszáz csapásban, s hogy világos legyen a filmtörténeti utalás, a rendezõ kedvükért fel is újíttatja, kiplakatíroztatja Truffaut remekét az egyik körúti moziban...
És végül megjelenik a francia új hullám és az olasz neorealizmus Magyarországon született késõi szerelemgyereke, Csorna. Csorna, a kis csavargó, aki az intézetbe csak aludni jár, meg fürdeni, ha nagyon elkoszosodott, életét az utcán tölti. Õ az autókat megszálló ablakmosó gyerekek bandafõnöke, aki kapcsolatai révén átállíttatja a piros lámpákat, hogy társainak több idejük legyen a munkára. Aki alulnézetbõl látja a kockát az „itt a kocka, hol a kocka” játékos gyufásdoboza alatt, és részesedésért súg is a szerencsét próbálónak. Aki a bolti pénztárfiókból cseni a vásárláshoz szükséges pénzt, aki Teréz anya ingyenkonyháján is megfordul, ha szakembert keres valamelyik akciójához. Õ Csorna, akit részeges apja küldött az utcára pénzt keresni, lopni, hogy befejezhesse végre kétszintes kültelki házukat, ahol Csornának külön fürdõszobája is lesz, mennyezetig csempével és nagy fürdõkáddal.
Õ Csorna, aki tanúja Zoli, Rita, Attila szemérmesen bimbózó kapcsolatának meg a szerencsétlen félhülye Lacika, a túlkoros intézetis esdeklõ vágyakozásának Rita után. Tanúja a véletlen, ám sorsszerûén bekövetkezõ tragédiának, a bûnösök bûnhõdésének, amikor a szerelemért gúnyolt, megalázott Lacika szíven szúrja Zolit. A pályaudvari büfébõl hozza éppen tálcán a kólákat barátainak a váratlan gyilkosság pillanatában. A dráma az õ tekintetébõl sugárzik.
A Csornát játszó Szabó Dani az, aki meggyõzi nézõit, hogy ez a kifundált leltár-valóság, a gondosan összeválogatott rekvizitumokkal – mégis igaz. Igaz, ha õ látható a vásznon. Személyisége megbûvöli a többi amatõrt is, Újvári Csaba, Visy Bernadett, Gazdag Zsolt és Hajdú Szabolcs egészen más hangon beszélnek, másképpen mozognak, ha õ jelen van.
Ez a kisfiú nem gyerekszínész. Valami különös képességgel áldotta meg a sors. Olyan feladatokat hajt végre, olyan szerepet él meg, amelyet röpke tizenegy éve alatt nem tapasztalhatott, aligha láthatott. És amikor jelenlétének fénye kialszik, ott állnak üresen, tolakodóan az információs díszletek, mint például a karácsonyfa alól sugárzott bukaresti forradalom tévés felvételei.
Szerencsére Rózsa János a Magyar Köztársaság októberi kikiáltásáról, a köztársasági elnök választását eldöntõ novemberi népszavazásról és a közelgõ választásokra készülõ pártosodó közélet eseményeirõl nem tudósítja nézõit.
Szabó Dani varázslata bizonyítja, hogy nem a kipipálható valóságdarabkákból, a „pontosan olyan, mint az életben” reflexétõl valóságos a kép a vásznon. A Félálom hõseinek számkivetettségét, drámáját a külsõséges mozaikigazságok nem hitelesítik. Rita nem a Ceauºescu-rendszer embertelensége miatt nem találja helyét a világban, Zoli kismagnóba suttogott keserveit sem magyarázza ennyire halmozottan hátrányos helyzete. Pedig a moziban bármit elhiszünk, ha képesek elhitetni velünk. Csorna képes rá. Holott tudjuk, hogy Szabó Daninak hívják. A valóság és annak ilyen-olyan mása között meglehetõsen bonyolult a kapcsolat.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1991/08 52-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4180 |
