Tamás Amaryllis
Vitriolos humor és könnyed derű váltogatják egymást ebben az újkori Maugli-történetben. Emberfarkasokként viselkedő úgynevezett „normális felnőttek” és a Brutus Árvaház „problémás gyereke” pengeváltásait figyeljük nehéz szívvel és fájó rekeszizmokkal. Nyomon követjük a Kölyök hihetetlen szívósságát, amint – kiszimatolván a leendő apa- és anyajelöltek örökbefogadási szándékának hamisságát, – ellenáll az ön-szeretet és önzés motiválta „segítségnyújtásnak”. Arasznyi élete során korlátolt, alakoskodó, tetteiben és szavaiban mesterkélt, csalárd és álnok felnőttvilággal hozza össze a sors. A hiúság és rosszindulat, a „feleslegesnek lenni” érzése az agresszív válaszreakcióknak olyan láncolatát váltja ki belőle, hogy leleményes csibészségei és romlatlan rosszasága nyomán a silány felnőttkoszorút a gutaütés kerülgeti. A férges lelkekben és gondolkodásban ott fészkel a birtoklás ördöge. „Zsenge planétánknak” (Michael Oliver megrendítően intelligens és bölcs alakítása) igazi megváltást jelent végül egy anya-szívű (vagy inkább nagyanya-szívű) apa, aki az utolsó utáni pillanatban megtalálja az egyetlen hozzá vezető utat: nem próbál behatolni rossz pszichológusként, találgatással-ráfogással a gyermeki sebekbe-titkokba, – rájön, elég, ha a gyermekben lakó géniuszt figyeli s azt őszintén tiszteli. Boldogsága forrása ezentúl nem saját maga, hanem a másik lesz. Ezzel a feltétlen szeretettel nyeri el Kölyök rokonszenvét, akire addig legjobb esetben is csak társadalmi státusszimbólumként vágytak.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1991/07 55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4167 |
