Zsenits Györgyi
Ha manapság egy filmben azt látjuk, hogy két dilis gengszter beszabadul egy zárdába, s ehhez a manőverhez apácafityulát és hosszú fekete klepetust ölt, akkor biztosra vehető, „önfeledt komédiázásnak” leszünk elszenvedői. A helyzet Chaucer-i, a humor nem az. Hiába az ötletparádé, a vígjáték első negyedére rátelepszik az unalom: a rendező hosszasan magyarázgatja, miként kerülnek a gyöngéd lelkületű gengszterek pácba, és ráadásul még annak is szükségét érzi, hogy egy hervatag szerelmi (virág)szálat is belefűzzön ebbe a túlontúl tarka és túlontúl ismerős poéncsokorba. Ha azonban a néző a túlbonyolított bevezetést kibírja, jutalmul a továbbiakban némi üdítő bohóckodás részese lehet. A legfőbb érdeme ebben a két főszereplőnek, (a hosszú, vékony és szőke) Eric Idle-nek, valamint (a természetesen behemót és barna) Robbie Coltrane-nek van, de az epizódszerepek némelyikét is kiváló karakterszínészek alakítják. Így a kommersz vígjátékba azért mégiscsak becsempészhető egy kis eredetiség, s a sajátos mixtúra végül is egészen élvezhetővé válik.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1991/07 54-55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4165 |
