Gelencsér Gábor
Azok a csodálatos Baker-fiúk bárzongoristák. A testvérpár nemigen illik össze. (Eme meghökkentő alapkonfliktus eredetiségét csak fokozza, hogy a két színész, Jeff és Beau Bridges, valóban testvérek.) Frank Baker tisztességes amerikai átlagpolgár: alkalmazottként ül a zongora mögött, mindig egyformán jópofa, a honoráriumot alázatosan, számolatlanul teszi zsebre. Élete célja, hogy kis családjával anyagi biztonságban élhessen. Öccse, Jack a valamikori vadnyugatról itt felejtett kevésszavú, titokzatos, rezzenéstelen arcú legény: az amerikai masculinum. Báva-tag műsorukat frissítendő Frank úgy dönt, felvesznek egy énekesnőt. Az ellenállhatatlanul humoros meghallgatáson egy sor rossz mozgású, hamisan éneklő jelentkező után toppan be az igazi főnyeremény. A szőke vadóc (Michelle Pfeiffer) gyönyörű és egész jól énekel. Hogy – hogy nem, a zongorista cowboyjal egymásba szeretnek. A csöpögős érzelmek azonban szégyellni valók a kemény Amerikában. Nem vagyunk tiszták, nem vagyunk naivak. Múltunk megalkuvásokkal, árulásokkal terhes, most éppen meghasonlunk önmagunkkal. De azért marad egy kis remény... Szikáran, könnyek nélkül.
Dave Grusin zeneszerző élvezetes zongoraátiratokat komponált, Michael Ballhaus (Fassbinderék egykori operatőre) meleg fényű belsőket fényképezett – mindehhez azonban. Steve Kloves forgatókönyvíró-rendező filmjében nincsenek emberi párbeszédek. Jó dumákat hallunk, mint a moziban. Sydney Pollack, aki ezúttal producerként működött közre, elámult az „eredeti, nagyon tehetséges” forgatókönyvön. Irigylem érte.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1991/07 54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4163 |
