Székely Gabriella
A Gulyás testvérek bizonyára többször jártak Kallós Zoltán nyomában Erdélyben. Két évvel ezelőtti szép dokumentumfilmjük a Balladák filmje egy hosszú utazás személyesen megélt és feldolgozott élményeiről számolt be. Filmszociográfiájuk egy zárt világban élő sokajkú népesség lelkületét szólaltatta meg prózában és zenében, melyet nem tört meg sem a fondorlatos politika, sem a napi nyomorúság. A közösség természetes megtartó erejét sugároztatták a rendezők, egy bámulatos és utánozhatatlan életformáról tudósítottak, innen Európa közepéből. Portrékat festettek az élettől kacéran és csúfondárosan búcsúzó öregasszonyról, Rebi néniről, a több száz lejes büntetésekre fittyet hányó népénekesről, Gyuriról, Vilma néniről, aki ötvenkét éves korában tanult meg traktort vezetni.
A Balladák filmje most folytatódik. A második részben Gulyás Gyula és Gulyás János szorgalmas néprajzszakos hallgatókként temetést és keresztelőt forgatnak, kamerájuk táncra perdül a lakodalmon. Kallós Zoltán tudósként elmagyarázza, melyik zenei motívum hogyan változik a nemzetiségi dalokban, a szövegek hogyan módosulnak az egyes közösségek élményei alapján. Személyes életéről nem vall többé, nem meséli el, miért börtönözték be évekkel ezelőtt, ám azt igen, hogyan kutattak együtt Andrásfalvi Bercivel Erdélyben 1960-ban.
A kritikust balsejtelmek gyötrik mintha a Balladák filmjéből kiszorult felvételeket látná a vásznon. A Kallós Zoltán nyomában összegyűjtött filmes leletek bizonyára néprajzi kincsnek számítanak. A néprajz pedig valóban fontos tudomány, manapság különösen az, de nincs mindig feltétlenül köze a filmművészethez.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1991/03 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4073 |
