Spiró György
Órákon át tart az őrület szombat estétől vasárnap hajnalig a hat párt által cenzúrázott közszolgálati magyar állami televízió egyes csatornáján. A jelszó: nivellálni, kisajátítani.
Mindig hülyének néznek minket, időnként azonban mégis keveslik a hülyeségünket, és előzékenyen továbbképzést kínálnak a közszolgálatinak nevezett, immár hat párt által cenzúrázott magyar állami televízióban.
„Ferenc József alapvetően egyszerű ember volt mondja a nyilatkozó az Exkluzívban, és hozzáteszi –, jó ízlése volt”. Történelmi lecke mindannyiunknak, a lehető legrövidebb kurzus. Ezután mindenféle porcelánokat mutatnak. Férfiak vonulnak fel ilyen-olyan öltönyökben, alulról vannak fényképezve, mint a szocreál meg a nácireál idején, arcukat őrzővédővé keményítik, szájuk megvetően lefelé görbül, ahogy kell, szemükön napszemüveg, és nőiesen vonaglanak hozzá. Népszerű ifjú színész is nyilatkozik, majd ő is felvonul. Hogy zavarunk teljes legyen, El Kazovszkij műveit villantják fel ezután, a nagyszerű festő nem tudhatja, miféle társaságba is kerül a műsorban, amelynek egyetlen célja: kisajátítani. Mennél inkább nivellálunk mindent, annál jobb. A műsorvezető pár éve egy filmstúdiót igazgatott, majd vállalkozókról szóló műsorokban lépett fel mediátorként, a filmstúdió azóta sehol, a vállalkozók ki tudja, hol, a mindenhez tökéletesen értő műsorvezetőnő most scifi-jelmezben feszít, mit sem öregedett, arcán kemény, eltökélt mosoly: övé a képernyő, övé a magyar glóbusz, akinek meg a bicska kinyílik a zsebében, vágja bele a közvetlen szomszédjába.
Az Exkluzívot követő Áloműzőben tehetséges, szerencsétlen színművészek egykori nagyságuk cserepeit adják el vacak hülyéskedéssel, szánalmas hangicsálással, a Novo-film produkciójának pár beállítása a tulaj – hajdan kitűnő filmrendező – egykori képeit idézi, ezt kegyeletből talán hagyjuk, különben is a fő műsor a Boszorkányszombatnak nevezett borzalom.
A műsorvezető azonos a rádióban a „magas” kultúrát szeretettel ápoló hölggyel – vajon melyik énje az igazi? Lehet, persze, hogy nincs is neki énje, csak a harács működik benne.
„A cél: a felsőbbrendű ember” -nyilatkozza az egyik mágus, és senkinek egyetlen megjegyzése sincs erre a közlésre. Talán azt sem tudják, mit beszélnek. Vagy vagyonis jól tudják, csak nem számít nekik A dalmát nevű hölgy tarokk-kártyát vet és jósol. A telefonszámot sokszor bemondják, mindenki megkönnyebbülésére akadnak nézők, akik betelefonálnak, és a jósnő jósol. Kártyát vet és jósol intelligensen, óvatosan, empátiával – jó szakember, el kell ismernem, nem mond olyasmit, amivel bajt okoz, büntetőjogilag egyetlen mondatába sem lehet belekötni. A táltos már nem ennyire visszafogott, hablatyol auráról, kozmikus erőkről, minden közismert misztikus frincfrancról, jól megtermett fiatal legény, eredeti foglalkozására nézve villamosmérnök, dehát azzal ma sok pénzt keresni nem lehet; ő is felszegi a fejét, mint a divatbemutatón azok az őrzővédős küllemű manökenek, határtalan önbizalma alá is támasztatik: szépen átmegy mezítláb a parázson, nyomában átmennek a parázson a vihorászó tévéhölgyek, majd a műsorvezetőnő is, hála istennek, lábikója nem ég meg – aztán látjuk, gyerekeket produkáltat a táltos, van köztük egy zseniális kis srác, ő aztán pontosan tudja, mit várnak tőle, elmondja az előtte álló férfi aurájának színét, nagyságát, mindent, az aurában sötét pont van, erre a férfi bólogat, ezek szerint ott valamikor sérülés érte, de ezt már nem mondja senki, úgyis értjük mi, jóllehet hülyék vagyunk – és a kissrác a látó emberek homlokán meglátja a foltot – mit tesz isten, az egyik ilyen látó ember maga a táltos! ki hitte volna! Az a gyanúm, amikor majd végre beindul a magyar lámaképzés (részben vállalkozói alapon, részben állami támogatással, ahogy szokott indulni az ilyesmi), a kissrác eséllyel indulhat a futóhomoki főláma címért. A gyerekek, hála istennek, az angyalokat is látják, beh jó. (Az ördögökről nem esik szó, azokat majd jövőre, vagy másfél év múlva, a választás előtt.) Táltosunk a táltosiskolán, mint elmondja, hetente több tucat táltost képez – és általános iskolákba is gyakorta meghívják, ahol mind a gyerekek, mind a tanárok pillanatok alatt rájönnek, hogy minden úgy van, ahogyan a táltos mondja. (El tudom képzelni, hogy tömegével vannak ilyen általános iskolák, eszerint a táltos igazat is bír mondani.) A neve alatt időnként feltűnik az inzert, megerősítendő, hogy ő „táltos”, ez legalább annyira bevett foglalkozás lehet már hazánkban, mint a könyvelőé vagy a tanáré.
A helyzet fokozódik: a dalmát nevű Blanka asszony a tarokkból jósol a félvak betelefonálónak, aki attól tart, hogy a másik szemére is meg fog vakulni, a táltos ezt is überolja: „meghívta a fantomját’, vagyis a hölgy szellemét (kicsiben) a stúdióba, s a szellemmel való rövid, ám beható foglalkozás eredményeképpen (e foglalatosság közben nem láttuk sem a táltost, sem a hölgy szellemét kicsiben) tanácsot ad a hölgynek, mit is kezdjen az életével, de mindenesetre a sugárzást védje ki, a fejénél vizek kereszteződnek, mármint erőterek, ugye, ezért az ágyát cipelje arrébb. A betelefonáló megköszöni a tanácsokat, mi mást is tehetne.
Az igazmondó Éva néni régi formáját futja, sokat, határozottan és okosan beszél – emlékszünk, megtette ezt már Friderikusznak, Fodor Jánosnak és másoknak is, erre a tényre a műsorvezetőnő is felhívja a figyelmet. Úgy látszik, teszem hozzá én, nincs is olyan sok léleklátó és jósnő Magyarországon egyelőre, kis ország vagyunk. Új fiú viszont a szerelmi varázslással foglalkozó úr, őt még eddig nem láttam sehol, haján kendő, mellén láncon valami lóg, „leöncsük viasszal”, mondja jelentő mód jelen időben, és szemünk láttára megfurkálja a viaszbabákat, a mellbimbójukba döf, a nemiszervük helyébe döf, ahogy azt a woodoo-filmekben láthatta. Asztalán gyertya, koponya, miafrász. Művészneve Lui Padre. Blanka jósnő váratlanul lecikizi Lui Padrét, aki a stúdióbeszélgetés alkalmával öltönybe bújt és haját pirosra festette, nem szívelik egymást a két szakemberek, hát igen, kicsi ez a szakma is, nálunk minden szakma oly kicsiny! (Mindketten jogosan tiltakozhatnának persze e megállapításom ellen, más dolog a kártyajóslás, és más dolog a szexuális tanácsadás.) Ez a szép dalmát nevű Blanka egyébként, ha nem jósnőként keresné a betevőjét, akár még szimpatikus is lenne, jósnő létére egy Voltaire a többiek között! Utálja a misztikus hókuszpókuszt – helytelenítését kifejezésre is juttatja! egyetlenként a sokórás szombat esti műsorban. Isten éltesse sokáig.
A másik délszláv származású hölgy, Gordana rosszabbul beszél magyarul Blankánál, nemrég tehette át ide hozzánk a székhelyét, de azért ő is ki tudja magát fejezni, ha akarja, tehetséges nő lehet valóban, ő a lélekvándorlás mestere, ő az előző életek emlékeit tudja előhívni a páciensekből. És a páciensek el is mondják, bele a kamerába, hol éltek, mint éltek előző megtestesülésük alkalmával. Nekem különösen az a hölgy tetszik, aki gazdag feleség volt párszáz éve Spanyolországban, jó lehetett neki. Sok szép szakszót használnak valamennyien, keletje van a „regressziónak”. Nem lehet teljesen véletlen ez a két délszláv származású hölgy ebben a műsorban, ma a Balkán felől jön be sok minden, ami a sajátlagos magyar állatságot megtámogatni képes, és nemcsak az unalmas, szürke, érdektelen pénzmosás, útonállás, rablógyilkolászás érint minket.
A pszichiáter hölgy kemény arcú, okos nő – sok mindent elmesél a hipnózisról, és aki a rejtett gondolatokat venni tudja, az megérti, hogy ő az egészet csalásnak tartja – de ezt az istennek se mondaná ki, inkább motivációról beszél és szakszavakat használ. Tűnődöm, vajon miért nem mondja meg a véleményét. Mitől ilyen óvatos és visszahúzódó a tudomány? Talán mert máskülönben nem hívják meg szakértőnek? Vagy visszaesne a magánrendelőjének forgalma, ha a hazugságot annak minősítené, ami?
A műsorvezetőnő kedvesen, kissé zavartan, kislányos bájjal ücsörög és mosolyog mindvégig, és egyetlen szóval, egyetlen apró gesztussal sem jelzi, hogy e tömérdek eszméletlen marhaságot csak a mulattatásunkra találták ki, és mindjárt lehull a lepel. Nem is hull. Kétszer vagy háromszor persze elmondja, hogy ő nem hisz ezekben a dolgokban, ilyenkor bocsánatkérően, szégyenkezve tekint a magabiztos sztárcsalókra, akik e hitetlenkedésre nem is reagálnak, olyannyira alaptalannak tekintik. A műsorvezető e mentegetőzéseket követően úgy adja alá az álnaiv kérdéseket a táltosnak meg a jósnőknek, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Büntetőjogilag tiszta, ezt nyilván elmagyarázták neki a jogászok. Az understatementtel sem az erkölcsi kódexek, sem egyéb törvénykönyvek nem tudnak mihez kezdeni.
Órákon át tart ez az őrület szombaton estétől vasárnap hajnalig a hat párt által cenzúrázott közszolgálati magyar állami televízió egyes csatornáján.
Cui prodest? – kérdezem magamtól.
A tévé jól jár: órákon át sugároz műsort, amelyben a szereplésért kevés embernek keveset kell fizetni. El tudom képzelni, hogy a táltosnak, a jósnőknek nem fizetnek semmit, azoknak ez mindössze ingyenreklám, sok tíz- és százmillió forintot érő hirdetés, ők mindenképpen jól járnak.
A hat párti felügyelőknek miért lehet ez jó?
Az MSZP ebbe, gondolom, nem szól bele, tanúsítván, hogy a „tudományos világnézettel” végképp szakított.
Az SZDSZ márcsak elvileg sem szólhat bele, mert a liberalizmusba, mint köztudomású és mint tudományosan is le szokták szögezni, a legkeményebb náci és fasiszta nézetek hangoztatása is belefér.
A FIDESZ nem szól bele, minek is szólna, ez nem közvetlenül hatalmi kérdés.
A Kisgazdapárt nem szól bele, ők az elokvens szédítést imádják.
Az MDF szívének a táltosi idea kedves lehet, gondolom.
A Kereszténydemokrata Párt örülhet, ha a spiritualizmusnak bármely formája tért nyer, az se baj, ha eretnek-szaga van.
A kormánynak biztosan jól jön, ha a magyar népesség elhülyül, minél kevésbé látja a nép a maga helyzetét, annál jobb a kormánynak.
Az ellenzéknek szintén biztosan jól jön, ha a magyar népesség elhülyül, minél kevésbé látja a nép, hogy sehol senkinek semmi programja, csak a nyers hatalomvágy, annál jobb az ellenzéknek.
Az egészségügyi kormányzatnak jó az ilyen műsor, olcsóbb a kuruzslás, mellesleg ma még, egyelőre, nem is állami feladat, mint a népegészségügy finanszírozása, a kuruzslók a magyar átlagéletkor alászállításában bölcsen és szorgosan közreműködnek, úgyhogy a tb-önkormányzat is örülhet.
Persze nem biztos, hogy a pártok képviselői egyáltalán odahederítenék, mi folyik a magyar állami televízióban szombat este és éjjel – még az sem biztos, hogy van joguk közvetlenül cenzúrázni, jól elvannak ők a maguk belső harcaival.
Pár éve, közvetlenül a jugoszláv háború kitörése előtt volt szerencsém tévéjegyzetet írni egy magyar dokumentumfilmről, amely Bosznia-Hercegovina jugoszláv köztársaságban készült, ott akadt egy-két Madonnát látó fiatal, és magyar zarándokok is elmentek abba a bizonyos Medjugorjéba ha nem is Szűz Máriát látni, de legalább azokat, akiknek megjelent. Akkori háborgásomat apokaliptikus vízióval zártam: azt jósoltam benne, hogy a legközelebb odavezető zarándokok már valódi boszorkányégetést, nyilvános kivégzést fognak látni a sátánkultusz minden rendű és rangú kulisszái és kellékei között (el lehet olvasni Kanásztánc című könyvem 137-140. oldalait).
Apokaliptikus víziómat a valóság sokszorosan felülmúlta. Szürke minden elmélet, zöld az élet aranyfája. Százezreket és milliókat sikerült totálisan elhülyíteni, százezrek haltak bele, milliók váltak földönfutóvá, és keserülik utódaik hetedíziglen, amit az egykori Jugoszláviában a tévések, az írók, az újságírók, a modem média szereplői létrehoztak.
Most az Exkluzív meg a Boszorkányszombat láttán legalább olyan véres vízióim támadtak, de már nem merem leírni őket, nehogy a valóság azokat is überolja.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1996/11 44-45. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=400 |
