Gyurkovics Tamás
Kalandra fül? Az nyert, aki a lemezre tett.
Tekintettel arra, hogy a legtöbb magyar film a beavatottak néhány ezres nagycsaládjának csöndes vigíliája mellett szokott kimúlni, mielőtt a szélesnek nevezett publikum megszületésükről akár csak értesülhetett volna, örülni kell, hogy a ’99-es év első filmjeként bemutatkozó Kalózok ilyen izmos kis kampánnyal csáklyázza be magát a tudatba. Igaz, Dés László és Geszti Péter neve mellett szinte csak tévedésből említik a rendező-operatőr, Sas Tamásét is. Nem hiszem, hogy bánja.
A film ugyanis – amely nem más, mint egy játékfilm elemekkel összefércelt videoklip-füzér – nem vetül majd nyomasztó árnnyal az elkövetkező filmes nemzedékekre: felülmúlható. És ebben a Jazz+Az is sáros. Mert ez – mondhat bárki, amit akar – nem filmzene. Ezek a számok se alá nem festenek, se nem illusztrálnak, ezek a dalok önállóak és függetlenek, így aztán csak a legritkább esetben tudnak szervesen beilleszkedni az események menetébe, többnyire csak elhangzanak. A Jazz+Az-betéteknek csak annyi köze van a történethez, mint a kereskedelmi csatornák reklámblokkjainak az éppen pergő filmhez. Van a Jazz+Az, és van a film, Pipi, Max és Márta története. A kettőnek nincsenek, vagy csak erőltetettek az érintkezési pontjai. Dés, gondolom, zenét akart írni, Geszti szövegeket, valakik meg csinálni egy filmet. Tegyük össze, amink van, árukapcsolás. Az nyert, aki a lemezre tett.
Pedig összejöhetett volna. Az alapötlet életképes: Pipi és Max, az iskolarádió egykori fenegyerekei (szívet cirókáló poén, hogy az iskolaigazgató ugyanaz a Rajnák – Rajhona Ádám –, aki annak idején a Megáll az időben Pierre-t is elrángatta a hangos bemondótól) beleserdülvén a 90-es évek frekvenciaszűkös magyar hétköznapjaiba, elhatározzák, hogy kalózrádiót működtetnek a kenyérszállításra és -keresetre szolgáló furgon gyomrában. Pipi közben árulással fölérő kirándulást tesz egy kereskedelmi rádióban, míg a két fiú addig több nőalakban testet öltő vágya egyetlen nőnemű lényben, Mártában összegződik. A szerelmi szál megpendítésekor vannak jó pillanatai a filmnek, ilyen a kiállítás-megnyitó, vagy rögtön az elején, Márta megérkezése. Ám a bogárszemű fuvolistalány alkalmi drogfutárkodása Bécsbe, a Zsötemből ottfelejtett Lukács Andorhoz már fölöslegesnek tetszik, illetve nem tetszik, de az még kevésbé, hogy a címadó kalózkodásnak is idejekorán végeszakad, elfelejtődik, akárcsak a komikus helyzetekkel csábos bemérőkocsis üldözés. Nagy ziccerek nagy kihagyása, ám szuicid hajlamunkat itt is lecsitíthatjuk, nem vesztettünk sokat, mert a megpendített hang tökéletesen hiteltelen. A Kalóz FM ugyanis nem különbözik. Hajszálra azokat a keresett, erőltetett poénokat nyomja, mint a csüggedésre méltán okot adó kereskedelmiek, nevetést még drukkerszívünk cinkossága sem varázsol a szánkra. És ezt csak fokozza a Pipi vértpisilő lazasága. A pojácáskodó Király Attila egyébként a film legnagyobb tévedése. A Podravka-reklámokban oly meggyőző fiatal színész itt sem jópofa, sem nem rokonszenves, inkább a házibulik önjelölt mókamestereit idézi, akiknek fertályóra múltán a megfáradó társaság testületileg nyújt át egy szendvicsekkel megrakott tálcát az előszoba felé mutatva, mondván, Öcsi, miért nem harapsz inkább egy falatot. A „trendi” clown-jelmezekbe bújt színész valószínűleg alkalmasabb lett volna arra, hogy a kereskedelmi rádiók klónozott dj-jét, a filmbéli Farkast (Máté Gábor) formálja meg, aki a saját hangján elrebegett, összekompilált poénoktól kerül orgazmus közeli állapotba (sőt, azon is túl).
Jó választás volt viszont a Semmihasznák Guillaume Depardieu-jére emlékeztető, sármosan mafla Bodó Viktor, és Dobó Kata lehetséges riválisa, a Mártát játszó Gubás Gabi sem hoz kevesebbet, mint amit a színészi lehetőségeket tekintve nem különösebben nagyvonalú szerep lehetővé tesz.
Teljesen funkciótlan és értelmetlen Pipi passiója, kihívó viselkedése a Café Zoo-béli „keresztapával” és megverettetése (mégis, mire számított?), csak kicsit vicces a pályaudvari rész, és kicsit sem azok a Kalóz FM-hez betelefonálók történetei, amelyek a célközönség vélt igényeit kielégítendő a szexualitás forrásvidékéről merítik anekdotakincsüket.
Ennyi. Kész a leltár: megdőlt egy rekord. Soha még ennyi energiát nem feccöltek abba, hogy eladjanak egy lemezt, lám, még egy filmet is forgattak mellé. Kalózok a címe – kérdés, ki fog rá emlékezni, mondjuk, öt év múlva?
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1999/03 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3996 |
