Hungler Tímea
Nem egyének a főszereplők Alan Rickman szép, embermeleg filmjében, hanem egyénként lélegző párok: a férjét gyászoló Frances és anyja, Elspeth; Frances fia, Alex és a meghódítására minden praktikát bevető szomszéd lány, Nita; a halálfélelmeiket temetések látogatásával oldó idős barátnők, Chloe és Lily; valamint a sulit éppen elbliccelő két kisdiák, Tom és Sam.
Az egy nap alatt játszódó történet a párok egymáshoz fűződő viszonyáról, a viszonyok módosulásai és egy-egy sorsfordító döntés meghozatalá körül forog. A laza epizódokat a közös helyszín, mindannyiuk otthona, a skóciai tengerparti városka kapcsolja össze. Itt élnek hőseink, akik közül az egyik fél a párból mindig erősebb, a változtatás, a változások híve, igenli az életet; a másik viszont ezer szállal kötődik a múlthoz, a megszokotthoz, az állandóságot, az örök változatlant keresi – a halál vonzásában él.
És hogy kicsoda „a téli vendég”? Kinek régóta várt és szívesen látott, másnak azonban nem kívánt társaság: a másik, a másikban megfogalmazódó változás, vagyis a télbe, a Halál-metaforába beköszöntő Élet lehetősége.
Az állandóhoz és a változóhoz fűződő kapcsolat az, melyről filmünk valójában szól, melyhez szereplőink hozzáállása állandóan változó; nem lezárt történeteket láthat a néző a vásznon, hanem egy múltbeli történet lezárulását és egy új történet kezdetét, vagyis magát a Változást.
Tom az utolsó kockákon nekiindul a befagyott tengernek háta mögött hagyva barátját a biztos parton, az újat, az ismeretlent választva, bizonyítva ezzel a film tanulságát, amelyet az előttünk alakuló párkapcsolatok is hangsúlyoznak: élni gyakorta nehezebb, mint meghalni – legalább is ugyanakkora bátorság kell hozzá, mint a halálhoz.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1999/02 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3965 |
