Barotányi Zoltán
Akár az igazi nagy jellemek, Zsanklód Vandamm is a mélység szülötte – a fényes pálya, melyet befutnia rendeltetett, mindvégig a származás s az eredet iránti mély tisztelet jegyében görbül egyre követhetetlenebb csavarokba. Nosztalgia a régi szép idők után, az idő múlásának keserédes mellékíze – ez teszi felejthetetlenné Zsanklód finom műgonddal, egy csipkeverőnő precizitásával elkészített filmjeit: minden arconrúgás az alvó emlékeket ébreszti, minden gerincroppantás üzenet a tegnaptól a holnapnak. Nem lehet eléggé értékelni a hérosszá emelkedett sztrítfájter gesztusát, hogy saját aurával borított birodalmába beemelte a már nyilván fázó és éhező Rodzser Múrt, a megfáradt Angyalt, hogy együtt vegyék fel a harcot a sátán keziből származó Felvilágosodás, és az ő hazug démonai, név szerint a Logika, az Értelem és az Ép Ítélőerő ellen. A film persze, ahogy a Belga Titántól már megszokhattuk, ízléses kerettörténetbe foglalja a kozmikus harcot. Főhőseink színleg az atlantai olimpia Belső-Ázsiába deportált paródiáján vesznek részt, ahol a főnyeremény egy teljesen önműködő, örök életre szóló, higiénikus és szobatiszta aranyszobor, amely – ha nem borogatják, vagy, pláne!, nem próbálják VIM-mel tisztára suvickolni még csöndben is marad. Minden nációt egy bajnok képvisel, akik nemzetük örök karakterének megfelelően viselkednek: a spanyolok őrültek (természetesen csizmában, fejükön olvad a viasz), a törökök alattomosak, továbbá némileg hasonlítanak Bárdy Györgyre, a japánok brutálisak és ferdeszeműek, a tatárok kegyetlenek és kutyafejűek. Csak Zsanklód a kivétel: neki dalból van a lelke, a szíve vert arany, szelíd keze bánatosan simogatja a dúlt romokat, melyek lába nyomában teremnek. Az egyenes kiesés is hősünknek kedvez, hiszen ellenfelei keresztbe verik egymást: a japán szumós eltapossa a törököt, majd a kutyafejű, perzsa centerhalfnak álcázott mongol rossz gyerek módjára egyetlen mozdulattal elrontja az elemes, távirányítható nipponit. A vége a klasszikus dramaturgia szerint zajlik: Zsanklódot többször kiütik, hol a kómából, hol a klinikai halálból jön vissza, de az utolsó menet az övé: előbb lába a lendül, azután a kasza, s tömött zsebbel távozik a jövőbe. Rodzser Múrt utoljára az Amazonason látták barátai, a szorgos piranhák társaságában – s csak remélhetjük, hogy a nyugalmazott 007-es ügynököt ezúttal sem hagyja cserben legendás mimikrije.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1996/11 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=391 |
