Tamás Amaryllis
Emberi léptékű, hagyományos, klip-orgiától mentes ifjúsági film, afféle Gulliver – Lilliput- történet – a kisebbségi sorsról. Allegória a túlélés leleményéről, a „kicsik” perspektívájából nézvést. Meleg barna tónusban, szelíd anarchiával szól arról, hogy a jelenről gondolkodnunk tán még égetőbb lenne – az Úr kétezredik esztendeje táján –, mint a jövőről. Mert ha nem így teszünk, nemsokára már nem lesz jövő, amelyről gondolkozhatunk. Hogy az emberiesség eszménye a sokféleségnek (az énnek) nem megölését, hanem elfogadását (összhangját) követeli. Sokarcú teremtményekként az egész „bogárgyűjtemény” – ha nem is békében, de legalább valami kiegyensúlyozottan ellenséges állapotban – próbálhatná együtt élni az életét. Hogy felejtené el a téveszmét, miszerint belénk kódoltatott: az emberiség a hatalom törvénye szerint él és más törvényt nem ismer, mint a „jó cél” érdekében igazságosnak kikiáltott megtorlás törvényét. Az alkotók új ideát hirdetnek: a kölcsönös szolgálatot és egymásrautaltságot. Emberpárti film – de a teljes, az „eszményi” közösséget itt csak a „kicsik” képviselik: a csenő manók, (a tökéletlenségüket nem tagadó, felsőbbrendűségre nem vágyó kisebbség), és a gyerekek. Az unásig hangoztatott tolerancia jegyében készült egyszerű, régimódi film nem hőköl vissza a feladat lehetetlenségétől. Szerényen csak belefog összebonyolódott ügyeink kibogozásához.
Tudjuk, a tízezer mérföldek is a lábunk alatt – és az első lépéssel – kezdődnek.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1998/12 61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3906 |
