Hatvani Tamás
Gyanítom, az azonos című, 1965-ben startoló és nálunk ismeretlen tévésorozat csakis arról szólhat, hogy a Robinson család epizódról-epizódra kóvályog az űrben, miközben túlélnek minden veszélyt, mivel nagyon szeretik egymást. Legalábbis ezt sugallja az immár szélesvászonra kényszerített modernizált (?) változat, mely - tartok tőle aligha lesz a műfaj rajongóinak kedvence.
A Lost in Space úgy fest, akár egy igénytelenül szerkesztett pulp-magazin a hatvanas évek sci-fi túlkínálatából, amit úgy adtak ki, hogy ne adja ki az ívét. Külsőségeiben mozgalmas, csiricsáré jövőképet idéz, éppúgy, mint az efféle kiadványok borítói. Belül aztán ránehezedik a súlyos mondandó. Földünk tartalékai kifogyóban, az emberiségnek új hazát kell találni. Fellövik hát a Jupiter 2 űrhajót, fedélzetén a Robinson családdal, akikre nemes feladat hárul. De jaj, előbukkan egy potyautas, igazából gonosz tudós, meghiúsítandó az expedíciót. E ponttól tipikus űroperett a film, kalamajkával, eltévedéssel és számtalan egyéb tévedéssel, ám ez sem tart sokáig. Kisvártatva egy gigászi (nofene) Gömb titokzatos belső világa tárulkozik gömbölyödő időparadoxonokkal, hogy valami izé-metafizikai kalandra csábítsa hőseinket.
Na szóval, sejtelmem sincs, mi üthetett Stephen Hopkins rendezőbe, ki legutóbb azért tisztességes kalandfilmet kreált (Ragadozók), de ez a Lost in Space movie akkor sem más, mint celluloidmoslék, a mindenevővé hizlalt közönség újabb megszégyenítése. Ehhez mérten a trükkök színvonala is csak ritkán felel meg az ezredvégi elvárásoknak. A látványvilág túl steril, az arányok nem stimmelnek, némely kreatúra megjelenítése pedig a Mortal Combat effektjeinek bazári színvonalára süllyed. Ebben a harsány kotyvalékban éppen a színészi jelenlét az, ami teljesen felesleges. Mit keres itt (pénzen kívül) az egyébként kitűnő William Hurt? Plusz Gary Oldman sokadik rosszember alakítása mindennek tetejében szánalmas. Elfelejteni, de gyorsan! Az egész selejtből egyedül az Apollo Four Forty remek átiratára készített főcím ér valamit, de azt meg kitolásból a film végére helyezték el. Néhány élvezetes percért két teljes órát végigkínlódni - ez már nem időparadoxon, hanem egyértelmű időpocsékolás.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1998/12 60-61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3904 |
