Nyírő András
Dark City: valakik gondolnak egy nagyot, és átalakul a város. Ezt a játékot mi itt, Pesten jól ismerjük. Ültess le egy 28-ast kedvenc kínai éttermedbe így a század végén, és a kupica rizspálinka mellett kérdezd csak ki, hogy is volt az, akkor, régen. Jöttek az oroszok, vagy mentek? Vagy a németek voltak? Mindegy. Halottak az út mellett, lótetemek, fagyott krumpli a pincében, egy tank, robbanások a szomszéd utcában, bombáznak, robbantanak, egy Trabantba próbálnak életet verni vagy a tűzijátékot halljuk? Akkor még Andrássy út volt, akkor még Népköztársaság útja volt, akkor még elegáns környék volt, akkor még mezők voltak ott.
Ülök az én 28-asommal a rizspálinka mellett, egy másik generáció tagja vagyok, 28-hoz annyi közöm van, hogy 28.8-as modemmel kapcsolódom az internetre. De a Dark Cityt én is ismerem: valakik gondolnak egy nagyot, és átalakul a város. Ugyanabból a dacból mondok Népköztársaság utat, ahogy a nagymamám mondott harminc éven keresztül Andrássy utat. A taxis utcanévjegyzéket vesz elő a térképhez, nem idegeskedik: megtaláljuk, uram, Halom utca biztos a régi neve. Vagy az új, nem gond, megtaláljuk. És ha még csak az utcák nevei! Elvitték a szobrainkat, kipofozták a körutakat, bicikliutakat; vágtak, városnyi bevásárlóközpontokat adtak a lerobbant,; büdös csemegék helyett. A bűz kitelepült az utcára, az Örs vezér téri aluljáróban nyugodt lélekkel lehetne Indiana Jones-folytatást forgatni.
A Dózsa György úton (még úgy hívják? Dózsa Györgyöt most is szeretjük?) a lerombolt Regnum Mariánum templom: helyéről elhurcolt tanácsköztársasági szobor hűlt helyével szemben graffiti figyelmeztet: „Megesznek a kínaiak!” Ma még mi eszünk kínait, isszuk a rizspálinkájukat, de ki tudja, mi lesz holnap?
Mi átéljük azt, amit a világ; boldogabb felén elborult agyú jövőfóbiások vizionálnak. Először 90-ben jártam New Yorkban. Idén ugyanabban az ócska szállodában laktam. Ugyanaz a kólaautomata, ugyanaz a portás, az árak változtak, de az arányok nem: a kóla most is olcsóbb, mint a szállás. Vannak változások, persze, de ezek kiszámíthatók, kicsik, szervesek, rendesek. Itt-ott nő egy új lakótelep, elnéptelenedik egy környék, még sincs az az érzése az embernek nyolc év után, hogy ebben a városban még nem járt.
A többi: Kafkától, Orwelltől és a Szárnyas fejvadászból csórt öreg klisé, a gonosz manipuláló hatalom és az ifjú, naiv lázadó nagy mérkőzése. A főhős önmagát keresi a felbolydult városban, itt bejátszik Freud is. Reszkessetek ember, jön a jövő! Üdítő színfolt, hogy a rosszak nem számítógéppel, hanem vegyi úton, valami injekcióval állítják meg az időt. Alex Proyas, a film rendezője nyilván nagyon büszke a vizuális trükkökre. Gomba módra nőnek a házak, mondja a nyelvi közhely, ezt a Dark Cityben láthatjuk is: valóban gomba módra nőnek a házak. A fantasy világa a neve ellenére szegényes és fantáziátlan: a sárkányt sárkánynak rajzolják, azon kapod magad, hogy helyetted valaki más fantáziái.
Ha a Dark City érdemes lenne a karikatúrára, akkor ezt egy kempingben lehetne leforgatni: a sátrak rendje folyamatosan változik, kiürül, benépesül a tér, a tegnapi szomszédod ma reggelre eltűnt, helyette lakókocsi áll a sátrad mellett, teljes a káosz, végül magad is sátrat bontasz, és elmész. De ugyan ki fog ebből a filmből karikatúrát készíteni?
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1998/10 59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3827 |
