Tamás Amaryllis
A mimóza-ember nehezen megőrizhető lelki egyensúlyához hozzátartozik az ellenségkép, amely nélkülözhetetlen saját megoldatlan életproblémái, előítéletei fenntartásához. Léleknémasága szerepviselésre kényszeríti, mint e film patologikusan rideg, tűzoltó egyenruhába - báránybőrbe - bújt „farkasát”, Lyle Wildert, a Hős Életmentőt.
A feltűnően biztos fellépés, a pókerarc mögött szörnyeteg garázdálkodik, dönt életről, halálról háborítatlanul. Háborút visel – mindenki ellen. A családja ellen, a szomszédai ellen, a tűzből kimenekítendő áldozatok ellen. A háború főcsapása pedig a becsapás. „Tévessz, hogy győzzél... Ellenségedet vidd be a zavarosba, melyből ne tudjon egykönnyen kilábalni, azután kapd el... Ha újból erőre kap, morzsold föl ellenállását!” - tanácsolja a hadviselés művészetére oktató ősi tankönyv, s Lyle Wilder a legjobb hatásfokkal működteti manipulációs tálentumát. A társadalom pedig annak szavaz bizalmat, aki jól tudja magát eladni. A Hős Életmentő – szemben a kicsit habókos Braverton-családdal – valóban művészetté fejlesztette a sikeres megtévesztést. Így aztán állandóvá teheti szomszédjai félelemérzetét – kiszolgáltatottságuk szinte bebetonozza a fölé- és alárendeltségi viszonyt. Lyle teljesítményhajszolása a tetszeni vágyás része, miközben retteg a kapcsolatoktól, az elkötelezettségtől, az elválástól. Az érzelmi kihívásokra passzívan reagál, s végül ez okozza vesztét, meg a kilencven percnyi borzalom „megoldását”.
A film pszichológiai oktatófilmnek - egy személyiségkatasztrófát demonstrálandó - első osztályú. De a belőle sugárzó félelem, fenyegetettség olyannyira kézzelfogható, hogy családi mozinak ajánlani – nyugodt lélekkel – becsapás lenne.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1998/08 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3773 |
