Könyv

Gervai András: Mozi az alagútban

Kelecsényi László

Az alagút hosszú és sötét, a fény haloványan dereng a messzi távolban; a mára ellehetetlenült csőmozik mind ilyenek voltak, a szuper-szélesvásznú, nagy befogadóképességű filmszínházak is úgy hatnak a nézőre, mintha vetítés közben folytonosan előre haladna, sötétből a fény felé. S alagútban van nemcsak minden korábbi előadás közönsége, de most már maga a filmművészet is.

Gervai az 1989 és 1995 közötti cikkeiből és interjúiból állította össze a könyvét. Nem az általában szokásos időbeli sorrendet választotta, lineáris szerkezet helyett az ütközéses montázs elvét alkalmazta és metszetét adta a kilencvenes évek filmkrónikájának.

Kritikáiban mindig ugyanabból a nézőpontból ítélkezik, nem cserélgeti a mércéjét, bárki kerüljön tollára. A hatvanas évek filmművészete, az európai új hullámok kora alakította ki a filmekkel szemben támasztott elvárásait.

Több ez a könyv egyszerű kritikagyűjteménynél: rendezők, forgalmazók, a csőd körül tevékenykedő szakemberek megnyilatkozásai forrásmunkává avatják az alagútból kikeveredni akaró, de nem tudó mozi krónikáját: alapítványok műhelytitkaiba kukkant bele, végigköveti a honi filmgyártás apparátusának végóráit, átfogó körképet ad az egyetemes filmművészet pillanatnyi helyzetéről.

Vitára ingerlő állítások csupán az összeállítás élére frissiben íródott előszófélében vannak. Új-Hollywood mindent felülmúló és mindenkit maga alá gyűrő diadalmának kívánatos, de valószínűtlen ellenhatásaként Gervai az amerikai film hanyatlását feltételezi, amely felszabadíthatja az európai és az ugrásra kész ázsiai országok filmművészetének elfojtott energiáit.

GERVAI ANDRÁS: MOZI AZ ALAGÚTBAN – A KILENCVENES ÉVEK. PELIKÁN KIADÓ