Filmvilág

Krónika

Függetlenek fesztiválja

Egyszer a Magyar Filmszemle szervezői is lejöhetnének egy ilyen „független” fesztiválra, mint a hajdúböszörményi, hátha elirigyelnék az itteni hangulatot, és megpróbálnák megfigyeléseiket a filmszemle szervezésében is kamatoztatni. Az idei fesztiválon ugyanis újra bebizonyosodott, mekkora lelkesítő és szervező ereje van a zsűri által vezetett filmértékelő beszélgetéseknek. Bizonyára ezek a rendszeres szakmai viták is hozzájárulnak ahhoz, hogy a függetlenek munkái közül egyre több film állja meg a helyét az ún. „profik” mezőnyében is, ahogy ezt az idei Magyar Filmszemlén láthattuk.

A Kolorlokál tíz perccel megrövidített változata összefogottabb, érthetőbb és még élvezetesebb volt Hajdúböszörményben, mint februárban a pesti filmszemlén, és elmondható róla, hogy nemcsak koncepciójában, hanem megvalósítása igényességében is méltó ezredvégi utóda Walter Ruttmann Berlin, egy nagyváros szimfóniája című hírneves filmjének.

A Benda színész eltűnése a nem-történés filmje. Gyengéje a helyenként papírízű szöveg, amely néha láthatóan gondot okoz az egyébként nagyszerű színészeknek is (Börcsök Enikő és Anger Zsolt), erőssége pedig Nagy Kata színészvezetése mellett Lovasi Zoltán példamutató operatőri munkája. Lovasi minden beállításában képes az egész teret láttatni, nemcsak a bekeretezett térszeletet. Mindez világítási módszeréből és kompozícióiból együttesen adódik – ezen ritka tehetségének köszönhetően az általa fényképezett filmekben bármi történik is a képeken, a történéseknek mindig különös mélységei vannak.

Káldy László Ez engem boldoggá tesz című munkája sajátos önportré, egyszerre szakmai és személyes önéletrajz. A jelen állapotleírásával indul, elmeséli, miért lesz falusi lótenyésztővé egy tősgyökeres fővárosi mérnökember, majd megmutatja az idáig vezető utat. Ez az út természetesen a filmezés útja, amolyan Ember a felvevőgéppel történet, a világ átélése és értelmezése a mozgóképen, a teljes élet dimenziójában. Káldy ösztönös konstruktőr, praktikus és földönjáró, érett alkotó, a nosztalgiát képes iróniával oldani, és végül, de nem utolsó sorban boldog ember, aki megtalálta a helyét, és ezt örömteli és érvényes módon képes filmjében az egész világ tudomására hozni.

Grei Tibor Fél nyolc című munkája a fesztivál legnagyobb találata, kár, hogy pár perccel hosszabb a kelleténél. Néhány gimnazistának támadt egy egyszerű ötlete. Megfelelő pillanatban, a megfelelő helyen felengedtek két piros léggömböt, amelyek egy tévékamera látóterébe kerülve igazi ezredvégi csínyt produkáltak. Az egész ország láthatta, amint a TV Híradó műsorvezetőjének a háta mögött, Budapest székesfőváros élőben közvetített panorámájának előterében piros lufik törnek vidáman az ég felé, miközben a műsorvezető a legnagyobb komolysággal beszél az egész világot foglalkoztató nagy hírértékű eseményekről: háborúról, államcsínyről, politikusok dicső tetteiről vagy tudj’isten miről. A film ezt a bátran magyar médiatörténeti eseménynek is nevezhető akciót dokumentálja. Érezhető, hogy a fiúk valóban félnek tettük következményeitől, hiszen a TV Híradó komoly nemzeti közintézmény, politikai csatározások és taktikázások állandó terepe, nyilván nem lehet viccet csinálni belőle. De lehet. És ez az a pont, amikor a filmmel azonosulni tudunk, hiszen áttételesen a mi félelmeinkről, a mi téves feltevéseinkről is beszél, hiszen mi is sokszor azt hisszük, hogy bizonyos dolgokat nem szabad, mert megbüntetnek érte, hogy bizonyos tekintélyek kikezdhetetlenek, pedig dehogyis, csak egy kis bátorság kérdése, és kiderül: a cenzor már csak mibennünk működik vagy éppen a király meztelen.

A Huszárik Zoltán alapította Raszkolnyikov-díj: 40 Labor alkotóközösség (A program).

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1998/06 02-03. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3710