Takács Ferenc
Olvasmányos adattár a szigetország filmjeirõl.
A brit film önéletrajza ez a könyv, brit filmlexikon érdekesen új és sok tanulsággal kecsegtetõ változatban. A szócikkek a rendezõ, filmszínész, producer, zeneszerzõ vagy operatõr fényképével és filmográfiájával kezdõdnek, ezt rövid életrajzi vázlat követi, majd megszólal – akár vele készült interjú keretében, akár más formában – a szócikk alanya, s õ mondja el, milyen is (volt) brit filmkészítõnek lenni. A mai összképet rövid utószó vázolja fel, de a könyv szerzõje-szerkesztõje, Brian McFarlane ebbe is beledolgoz néhány részletet egy interjúból, amelyet Anthony Minghellával, Az angol beteg rendezõjével készített. Minghella egyebek között érinti azt a kérdést, amely minden ilyen brit tárgyú enciklopédikus összefoglalásnak a logikai és szerkesztési buktatója: mitõl brit film a film, és mitõl brit rendezõ a rendezõje? A brit film – lényegében a második világháború óta – egy nagyobb angol nyelvû filmgyártási közeg része, ahol angol, amerikai, ír, skót, ausztrál rendezõk, színészek, operatõrök és producerek vannak állandó mozgásban és rendezõdnek újabb és újabb kombinációkba az adott film elkészítéséhez. Sem a közremûködõk állampolgársága, sem az elkészült film valamiféle nehezen megfogható „britsége” nem kínál elegendõ fogódzót vagy egységesen használható kritériumot. Ez persze régi probléma, de megoldhatatlansága ebben a könyvben is eredményez néhány bizarr hiátust. Például csupán egyetlen egyszer fordul elõ John Boorman a neve, aki legalább két töményen angol film, Az utolsó Leó és az Excalibur rendezõje, de külön szócikket nem kapott, mint ahogy Richard Lester sem (talán A csábítás trükkje vagy az Egy nehéz nap éjszakája nem brit filmek voltak?).
Persze vannak véletlenek is, hiszen mennél több az anyag, annál nagyobb az esélye annak, hogy valaki vagy valami kimarad. Michael Radford is megérdemelt volna egy szócikket, de kénytelen beérni egy félmondatos utalással, s ugyanígy, csupán az egyik interjúban említik a hatvanas évek egyik legérdekesebb brit filmjét, Anthony Simmons Four in the Morning-ját (Hajnali négykor, 1965). Az idõszak egy másik jeles filmjérõl, a nálunk Sztriptízbár a Sohóban címen futott The Small World of Sammy Lee-rõl pedig semmi sem szerepel a kötetben, még a címe sem fordul elõ.
Egy ilyen terjedelmû munkában az ilyesmi persze aligha kerülhetõ el, s voltaképpen szemet hunyhatunk felette. A kitûnõ könyv gazdagon személyes ismeretek tömegét tartalmazza, olvasmánynak és adattárnak egyaránt beválik. S tartalmaz egy paradox hibát, mely igazi csemege, ezért búcsúzóul megemlítem: Peter O’Toole és Philip Noiret emlékezetes filmje, a Murphy háborúja a könyvben Murphy törvénye címen szerepel. Azaz ezúttal – a nyomda ördöge képében – magán Murphyn is beteljesedett Murphy filmcímtörvénye („Ha egy címet el lehet írni, el is fogják írni”).
Brian McFarlane: An Autobiography of British Cinema. Methuen, London, 1997. A könyvet a Pendragon Könyvesbolt forgalmazza.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1998/04 39. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3665 |
