Kis Anna
A rendező rábukkanhatott egy misztikus és rendkívül fotogén helyszínre, amely épp alkalmasnak látszott egy színes, szélesvásznú és igen érzékeny film forgatásához, a helyszínről eszébe juthatott egy bizonyos Miss Havisham, róla pedig kénytelen-kelletlen Dickens Szép remények című kései regénye... – ha így nem, hát nem tudom, hogyan és miért kerülhettek a nevezett mű bizonyos cselekménypontjai az amerikai adaptációba. A hollywoodi művészfilm már önmagában elég bizarr kategória, nem csoda, ha teljes a konfúzió, mikor mindezt egy kis klasszikussal is megvadítják. Florida és a mai New York díszleteiben követhetjük nyomon Finn illuzórikus karriertörténetét, amelyben egy bosszúangyalt nevelgető, bolond vénasszony, egy gyermekkori emlék, továbbá maga a (főhősre démoni hatást gyakorló, valójában lelkileg félresikerült, de legalább festői) bosszúangyal játszik döntő szerepet. Hirtelen siker hirtelen foszlik köddé, vigaszul marad viszont a végül kezes báránnyá szelídült démon, és vele a bizonytalan happy end. Egészen jó stílusban indul a film, ám idővel elhatalmasodnak a művészi allűrök, rafinált beállításokkal, drámai fényhatásokkal és megrázó sziluettekkel, látunk néhány gőzbe burkolt kliséképet New Yorkról, valahol elindul egy művészien erotikus vonal, bepillanthatunk a csábos, ám finnyás modern művészvilágba, kapunk csipetnyi moralizáló társadalomkritikát, végül mégis a hollywoodi dráma jut teljes győzelemre (a zavarba ejtően széles választékú) zenei csúcspontokon könnyzacskókra apelláló jeleneteivel, s mire elhangzik a végső „Meg tudsz nekem még bocsátani?”, már mindent láttunk.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1998/03 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3646 |
