Muhi Klára
Egyetlen napon több mint félszáz filmet kínál a magyar nézőnek a három állami és számos kereskedelmi csatorna. Miféle áru a film, mi jellemzi a filmpiacot, s hogyan kell tálalni a nézőnek a nehezen összevásárolt évi többszázezer fikciós percet? Erről beszél Monory M. András, az MTV film-főszerkesztőségének vezetője, Vlahovics Katalin és Németh Beatrix, a Duna TV film-főszerkesztőségének két munkatársa.
– A Magyar Televízió filmkínálatában e pillanatban minden kapható: bornírt sorozatok és igényes művészfilmek egyaránt. Amerikai tömegprodukciók és múzeumi értékek. Kultfilmek és kelet-európai film-ritkaságok. A filmsávok arculata éppúgy kétarcú, mint a gyártott műsoroké.
Monory M. András: A Magyar Televízió költségeinek kétharmad részét mindezidáig reklámbevételekből kellett megteremteni. Október előtt, a monopol helyzetet kihasználva ezt aránylag könnyen tudta teljesíteni. Mostantól, ebben a hihetetlenül kiélezett versenyben ez bravúrnak számít. A televíziók közötti csatát lényegében a hírműsorok és a fikciós filmek területén vívott verseny dönti majd el. A filmkínálatot nekünk úgy kellett összeállítanunk, hogy az egyszerre legyen képes egymásnak teljesen ellentmondó feladatokat teljesíteni: legyen képes a közszolgálati televíziótól elvárható igényes filmeket kínálni, másfelől, póriasan szólva, keresse meg a televízió fenntartásához szükséges betevő falatot. Mindezidáig ez sikerült is, annak ellenére, hogy a filmszerkesztőség rendelkezésére álló összeg töredéke annak, amivel a kereskedelmi televíziók hasonló szerkesztőségei gazdálkodnak.
– Mekkora összegeket, vagy milyen nagyságrendet kell itt elképzelnünk?
M. M. A.: Csak becsült értékeket mondanék, s ebben is óvatosnak kell lennünk, de az bizonyos, hogy mi megközelítőleg fele annyi pénzből gazdálkodunk, mint a legszegényebb versenytársunk. És egyötödéből annak, amiből egy tehetősebb versenytársunk. Amikor például még nem dőlt el a frekvenciák sorsa, a TV3 a legszerényebb becslések szerint is fél év alatt körülbelül a mi fél évtizedes büdzsénket tölthette el arra, hogy megfelelő készleteket halmozzon fel.
– Mennyit tud a filmszerkesztőség megtermelni abból a reklámbevételből, amire az MTV-nek szüksége van?
M. M. A.: Ez most nagyképű kijelentésnek fog hangzani, de igaz: a filmfőszerkesztőség egymaga több mint háromnegyedét termeli meg annak a profitnak, amelyből a televízió jelen pillanatban működik.
– És ezt egyben számon is kérik rajta?
M. M. A.: Ezt nem lehet számonkérni, ezt mindig csak remélni lehet. Ha ehhez az összeghez hasonló mértékű invesztícióval számolhatnék, akkor számon is lehetne kérni. Jelen pillanatban az a helyzet, hogy azt figyeljük, meddig tart még a csoda. Az, hogy a főműsoridőben és összesítésben is meg tudtuk tartani a piacvezető pozíciónkat, nem megszokott jelenség. Ebben a régióban más állami televízióknál – Csehországtól Ukrajnán vagy Románián át Szlovéniáig – ez nem így rörtént.
– A globális nézettségi statisztikák alapján harmincegynéhány százalékos a magyar televízió piaci részesedése. Ez a megoszlás igaz a filmek nézettségére is?
M. M. A.: Nem, ott jobb a helyzet. A kereskedelmi versenytársaink közül a TV2 a délutáni időszakban domináns. A főműsoridő után a nézettségen osztozunk a TV2-vel és az RTL-Klubbal. A mi stratégiánk az, hogy a főműsoridő után nyújtjuk azt a minőséget, amely a közszolgálati tévétől elvárható. Bevezettünk egyfajta újítást. Címkézett filmsávokat igyekszünk kialakítani, célcsoportok szerint szétosztott filmeket vetítünk, igyekszünk a különböző társadalmi rétegek különböző érdeklődésének megfelelő alkotásokat sugározni. Azt szeretnénk, hogy a közönség egésze megtalálja a maga igényeinek megfelelő filmeket bizonyos helyeken. A Titkok és hazugságok sorozat például, amely kifejezetten magánéleti problémákkal foglalkozik, nyilvánvalóan jobban fogja érdekelni a középkorú középosztálybelieket, az X. generáció a fiataloknak szól. A Tabu sáv pénteken, késő esténként megint más, speciális nézői réteget céloz meg.
Egyébként az MTV egésze, úgy érzem, kezd elöregedni, a fiatalok egyre kevésbé nézik, s ez a reklámozókat el fogja gondolkodtatni.
– A csatornahűség a filmek esetében valószínűleg nem működik. Az előbb említett „csoda” tehát a filmvásárlások körül dőlhet el.
M. M. A.: Nem akarom a filmbeszerzés folyamatát mitizálni, hiszen azt is mondhatnánk, hogy primitív és együgyű dolog, vannak nézettségi mutatók, vannak toplisták a világon mindenütt, rá kell bökni a listavezető filmekre, és aztán meg kell őket vásárolni. Azonban ez mégsem igazán így van. Az intuíció, az, hogy miről mit gondolunk előzetesen, igenis sokat számíthat. Los Angelesben például egy évenkénti vetítéssorozat keretében az összes nagy gyártó bemutatja azokat a pilotokat, próbaműsorokat, amelyekből a közeljövőben sugárzandó sorozatokat fejlesztik majd tovább. Ez olyan, mint a tőzsde. Itt az ember valamire rászimatol, és azt mondja, ez lesz a következő év legnagyobb sikere. És ha ott ezt le tudja kötni, jól jár. A filmbeszerzés során egy sok paraméteres, elég komplikáltnak mondható képletet kell megoldani. Számba kell venni a beszerzési lehetőségeket, a versenytársak piaci magatartását, azt, hogy egy adott műsorpercbe befektetett összeg meddig rentábilis, hol van az a pont, ahol fel kell adnom a versenyt, hogyan lehet joglejáratokkal, jogokkal úgy gazdálkodni, hogy egy változatos televíziós program mégiscsak összeállítható, elérhető legyen... szóval ez már szinte kötéltánc.
– A legfontosabb paraméter természetesen az ár, gondolom.
M. M. A.: A kereskedelmi televíziók rettenetes árversenyt indítottak el. Irreálisan magas árakat ígérnek bizonyos filmekért. Ezt mi nem követjük, nem követhetjük. Nálunk jelenleg erősen túlfűtött keresleti piac van, amit még nem igazolnak vissza a reklámbevételek, és lehet, hogy hosszabb távon sem fognak.
– Elég gyors tud-e lenni a szerkesztőség a filmvásárlások során?
M. M. A.: Ha csekkfüzettel utazunk, akkor nagyon gyorsak tudunk lenni. Nem tudom, az idén ez hogyan fog sikerülni.
*
– Hogyan érintette a Duna Televíziót a kereskedelmi televíziók megjelenése?
Vlahovics Katalin: Nagyon megoszlott a nézőszám, mióta a kereskedelmi csatornák beindultak. A mi nézettségünk Magyarországon jelentősen csökkent, ebben a pillanatban 3-5 százalék a maximum... Ennek ellenére mi nem akarunk versenyezni ezekkel a televíziókkal. S nem fogunk változtatni, nem vagyunk hajlandók lerontani a filmválasztékunk színvonalát. Az MTV2 viszont komoly konkurrens.
Németh Beatrix: A nézőszámért még soha nem vonták felelősségre ezt a szerkesztőséget. És ez csodálatos, mert gyakorlatilag azt adhatom, amit magam is értéknek tartok. Melyik televízió engedhette meg magának, hogy tavaly, a Filmszemle nyitónapján leadhassa a hét órás Sátántangót?... Tudunk róla, hogy voltak, akik hajnalig együtt nézték a filmet...
V. K.: Mért ne lehetne a miénk Arte csatorna? Ahol nem a reklám miatt vetítik a filmeket. Németországban az Arte csatornának például ugyanakkora a nézettsége, mint nekünk.
– Milyen statisztikák vagy visszajelzések vannak a határon túlról?
V. K.: Globális mutatóink szerint a határontúli magyar lakosság 80-90 százaléka rendszeresen nézi adásainkat. A legutóbbi közönségtalálkozón a vezető erdélyi értelmiségiek határozottan kérték a Duna Tévé vezetését, hogy maradjon meg ez a filmválaszték.
– Az indulás öt évvel ezelőtt olyan volt, mint egy magyar filmtörténeti kurzus a filmfőiskolán.
N. B.: Ez részben kényszer volt. Az MGM szlogenje ránk is igaz: ez a televízió annak idején egy aktatáskából indult. Nem volt több éves előkészítő munka, amelynek hozadékából aztán válogathatott volna a filmszerkesztőség, az MTV archívumába jártunk, szerintem azt valójában mi fedeztük fel. De kétségtelen, hogy a mi személyes orientációnkat is tükrözte az a válogatás.
– Számtalan gyönyörű tematikus sorozatot indítottak az elmúlt években, főként az európai filmértékekből. De vajon valóban sorozatokat néznek az emberek, ez nem csak egy szép szerkesztői idea?
N. B.: Nem lehet a filmeket csak úgy önállóan ömleszteni. Én hiszek abban, hogy a nézők bizonyos százaléka – bár ezt nem tudjuk pontosan mérni, észreveszi a finomságokat. Mondjuk Kie¶lowski Tízparancsolata mellett a rendezőről készült portrét és a Preisner-koncertet.
– Az, hogy műholdra sugároz a Duna Televízió, valószínűleg más lehetőségeket jelent a filmszerkesztés terén is.
N. B.: A műhold az súlyos kereszt. Van egy egész dossziénk az álmainkról, filmek, amiket egyelőre képtelenség megszerezni. Kuroszava Álmok című filmjét például. Aztán vannak bizonyos filmek, amelyeket sosem fognak eladni szatellit tévének. Zeffirelli filmjei, vagy Chaplin nagyfilmjei. De a műhold óriási lehetőség is. Terveink között szerepel, hogy magyar filmeket magyar nyelvű felirattal is leadjunk, sőt angol nyelvűvel is. A Duna TV szerintem még csak részben használja ki a műhold adta lehetőségeit.
V. K.: Aki műholdra vásárol, a vevők sorában az utolsó. Megelőz minket a videopiac, és megelőznek a földi sugárzású tévék is. A forgalmazó természetesen minden fázison keresztül akarja futtatni a filmjét. Ugyanakkor olcsóbban jutunk a filmekhez. Teljesen más egy földi sugárzású televíziós ár, gyakran tízszerese a szatellitének.
N. B.: Nagyon sok filmhez azért nem tudunk hozzájutni, mert, mondjuk, egy földi sugárzású csatorna csomagban vette meg, teszem azt öt évre. Ha mégsem teljesen epigon egy műholdas tévé, az annak köszönhető, hogy különböző fesztiválokon felfedez a szerkesztő olyan eltűnő filmeket, amelyek a kereskedelmi csatornáknak nem kellenek. És ezzel finomíthatod a programot. Tehát a gyorsaság és az érzékenység nagyon fontos. De hamarosan már ez sem lesz elég. Európában is megfigyelhető a piac koncentrációja, vannak olyan cégek, amelyek különböző európai országok képviselőit fogják össze, és kivárnak. Begyűjtik az ajánlatokat, és aki a legtöbbet fizeti, annak adják el a filmet. Hiába láttuk vágyakozva a Titkok és hazugságokat, vagy a Jeruzsálemet, hiába van a szerkesztő rajta, az eladó cég kivár. Az európai vásárok pedig az utóbbi időben teljesen átalakultak. Úgy árulják a filmcsomagokat, mint a krumpliszsákokat.
V. K.: És ha azt mondod nekik, hogy a Duna Televízió missziót teljesít, ezen csak mosolyognak. Mennyit fizet?
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1998/03 51-52. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3636 |
