Tillmann József A.
„Azt mondják, a Mennyek Országa olyan, mint a TV.”
(Laurie Anderson: Strange Angels, 1989)
Laurie Anderson újabb zenéiben nemcsak azokról a különös angyalokról dalol, akik a Mennyek Országát a tévé színeihez és képeihez hasonlítják. Hallhatjuk szárnyaló szavait arról is, hogy némely dolgok már csak puszta képekként léteznek és vonulnak el szemeink előtt. Egy életnyi képözön és kellékkollázs torlaszolja el látómezőnket.
Az újkor földreszállt angyalai, ezek a mélyremerült hírhozók már majdhogynem csordultig telítették hírekkel és képekkel tájainkat. Tökéletesen el vagyunk látva: győzzük csak kioltani a szemünk előtt és mögött nyüzsgő kavargásukat.
*
A média angyalai azt susogják: higgyél a szemednek. A médiális valóság fölötte áll minden másnak. Színesebb, szebb, sugárzóbb és sűrítettebb. Az égi ragyogás földreszállt; ott vonul el a vásznakon, a képernyőkön, a mély- és magasnyomású felületeken.
A modernizmus mitológiája úton-útfélen bevezet misztériumába: a káprázat különös, közvetített világába. Ahol még az sem igaz, ami igaz időben érkezik. „Follow me!” – sugallja figyelmünknek minden másolat Amanda Lear androgyn hangjával.
Áldozz a figyelmedből! Hangolódj a hírhozókra! Kövesd képeinket!
*
Ezek a hírhozók totális háborút viselnek a szem ellen. A fegyverek halált hordozó figyelmét felváltotta az optikák hideg tekintete. Az objektív(itás) hűvös maszkjai mögött mindenre képes voyeurök lesik mindenkori áldozataikat. Előbb-utóbb puska- vagy lencsevégre kerül minden volt és leendő pillanat.
A képvadon vadászai a tárgyszerűség téves eszméjében elvi támasztékra leltek, így a pozitív(itás) és a tárgyszerűség szerves része a világ fölé ácsolt magaslesnek.
A képtermelés nemcsak a látható levonata, hanem a folyamat visszájára fordítása is: a megrontott szem átrendezi a való világot; új és új vágyvalótlanságokat kohol. Kéjes szeme a tevékeny kézzel szövetségben kinyúlhat bármely tiltott terület felé. Csillapíthatatlan sóvárgása tetszőleges tárgyat választhat: egy tovatűnő pillanat erejéig minden gyümölcsöt leszakíthat. Mígnem a kimeríthetetlen képéhségnek valami újra nem támad kedve. Mert a képkívánás kimeríthetetlen. Az élt emlékekkel ellentétben a képemlékek gyorsan fakulnak és mihamarabbi megújításukat kívánják.
Az általános elképedés közepette már a szemünknek sem hihetünk. Amit éppen nem képként konzumálunk, arra is a gyanú árnyéka vetül. Esetleg éppen azért, mert nem elég színes és túl közel áll a valóságról elnevezett tudománytalan varázslathoz. Aki már a közvetített képeken nőtt fel – és egyre inkább csak ilyenek leszünk –, annak életét mintha előregyártott elemekkel rendezték volna be. Dizájn- és díszletmércét állítottak törekvései elé: van már mihez igazodnia vágyainak. Nemcsak a jelent, de minden mást, így a múltat is a médián iskolázott szemmel érzékeli. így lesz Homérosz, ahogy azt Hollywood elképzelte. Műanyaghéroszokkal, tetszőleges méretben és mennyiségben kiszerelve.
Minden közvetítés, miközben közelíteni látszik, távolságot teremt. Közbeékelődik és közvetítetté tesz. Mindaz, ami igazán közelről érint bennünket, az nem szorul közvetítésre.
A média a közvetítettség világát teremti meg. Színes és szélesvásznú falakat emel körénk és közénk. A távolit, a mást, a megközelíthetetlent egyetlen síkra vetítve vonultatja föl. Minden képpé válik, síkszerűvé lapul. A világkép korában (ahogy ez korszakos írásában Heidegger nevezte – magyarul: Vigilia 1980/3.–) a régiók elszegényednek, a dimenziók sokasága ellapul, lapossá válik, hogy helyet kaphasson a képnyi résben: a világ képszerű nézetében.
Minden látható dolgok képi megjelenítése azt a káprázatot kelti, hogy minden ábrázolható, lemásolható és képként megjeleníthető. Az ismeretlen, a láthatatlan, avagy akár a sejtelem és a képzelet tartománya a képek látszatvilágához laposodik.
Kétezer éves hagyományunk kimeríthetetlen képekben és történetekben. És védtelen a fosztogatókkal szemben. Évek ezreinek szenvedése és öröme, az idő legintenzívebb emlékművei ki vannak szolgáltatva bármely könnyű kéznek, akár-mely alantas akaratnak.
A későújkor kaotikumában a kulturális szervező- és rendezőelvek közös minimumának elemi szintjei is hiányoznak. A bomlás tarkaságában tág tere nyílik a fosztogatásnak, a sarlatánságnak és mindennemű zagyvaságnak.
Van abban valami mérhetetlenül visszataszító, ha valamit „megzenésítenek”. Különösen akkor, ha az amúgy is zene: balzsam a fülnek. Különösen érvényes ez azokra a könyvekre, melyekben a látható világ viszonylagossága kerül szóba. Így áll ez az írás meg(mozgó)képesítésének eseteiben.
Ezekben a megzenésítésekben élenjáró az Újvilág, ahol a hagyományok és kulturális kötődések a legvékonyabbak. Ilyetén vívmányai, amit amerikanizmusnak szokás nevezni, a (nap)nyugati világ legrosszabb vonásainak tökélyre fejlesztései és túldimenzionált megjelenítései.
A mesterséges kép akkor a legmúlékonyabb, amikor az időtlent veszi célba. A korhoz és a „realitáshoz” kötődéséből elkerülhetetlenül adódó avulási sebesség egyenes arányban áll a rögzítés „hűségével”, a leképezés technikai tökélyével. A „tökéletlenség”, az elmosódottság, a töredékesség ezért van közelebb a kortalanhoz. Benne érzékelhető a már mérhetetlen távolság és az elengedhetetlen távolságtartás.
A távolságtartás hiánya a távlat és a tágasság hiányával jár együtt. A közvetlenhez kötődő képvilágban a tér kiterjedése megjeleníthetetlen. A sci-fi-kísérletekben, amelyek e tekintetben a legmesszebb mennek, csak a horror vacui, a (képpel) kitöltetlen tértől való félelem jelenik meg.
Az ég alatt álló, de szemét az égre emelő ember tekintetét nem képes követni egyetlen gépezet optikája sem, mivel minden messzeségen és láthatón túlra is képes nézni – és látni. Minden mesterséges kép megérett a kioltásra. Egyebek mellett azért is, hogy újra tág tere nyílhasson a képzeletnek. Hogy helyreálljon a tér, melyben a teremtett természet még azonos magával. És nem másolataiban burjánzik.
A képek kioltására nem a rombolás útja vezet; nem egy új harc az előző helyén. A látás helyreállítása a szem lehunyásával veszi kezdetét.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1990/05 16. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3569 |
