Ardai Zoltán
Ha bárminő Csokonai Lili külső, fizikai fénytörésben lép elénk, akkor az hamis Csokonai Lili.
Pornófilm címéül az Érzékek iskolája alsó-bazársori, szemtengely-ferdüléses kacérság volna, szemben például a bizalomébresztő és tiszteletet parancsoló Mély torokkal. Ha egy magasabban szervezett (az erotika szellemi régióitól kevésbé eltekintő) szexfilm címeként vesszük, már elfogadhatóbb, bár kissé így is felidézi a keszthelyi kastély kék termét, álszobalányokkal, letépve csüngő turnürökkel, lakájnak öltözött, letolt nadrágú adócsalókkal. Ha azonban egy magyar artkino címe ez, az új Sólyom András-filmé, így már komolyan sejtelmes. Mert hát ezesetben mit is jelentsen? Két híres címpéldát követ, egybemetszve ezeket olymódon, hogy mindkettőhöz képest szűkít: az egyik az Érzelmek iskolája, a másik Az érzékek birodalma.
Bárminő érzék-iskola kevesebbnek rémlik a szerelmi végzet átható, kölcsönös élményénél, amelyben az érzékek teljes birodalma feltárulhat. Másrészt az erotikán túl nem pusztán a halál várakozik egymaga, elemi szeretetélmények is léteznek, a szerelmeken belül és kívül. Ezek bármiből előteremhetnek, így nemvárt módon akár a legkéjencebb kedvű alkalmi erotika felől is. Nem csupán a szexualitásnak vagyunk kiszolgáltatva, egyszerű is volna. Sólyom azonban mintegy meghirdeti: érzelmekről ma nem lesz mesélés, olyanfélékről pedig különösen nem, amelyek mögött az érzékiség plátói ösvényeken gerjedezik és pangadozik. Frédéric Moreau és Arnoux-né efféle kötelékben örökösen megmaradtak egymásnak, hát ez is egy iskola, de most egyebet fogunk látni.
Ezek után négy alaptémát feltételezhetünk. Először: Hamvas Béla – mint borszakértő – fiatalsága. Másodszor: kéjben bővelkedő egyszeri éjszaka, egy utazás alkalmával, stimulálóan rút és ellenszenves partnerrel (mint Casanova, Puppinával). Harmadszor: amoralitás és lelki emelkedettség egysége az éretlen fővel megélt, előlegszerű fél- és negyed-szerelmek erotikus sodrában. Negyedszer: szárd és kavkázi pásztorfiúk bíbor alkonyórái, kecske- vagy birkahágás pánszexuális-panteisztikus hangulatban (birka, bokor, zsíros föld, csillagos ég, mindegy), röviden: a hegyvidéki szodómia pasztorális magasztossága.
Mindezen átéléseknek filmi újrateremtése azonban (vagyis filmhatássá való transzformálásuk) rendkívüli nehézségekbe ütközik, melyeket csak felfokoz a tematikai redukció, a „telibe”-célzás. Másfélórás moziköltemény – tüntetően semmi másról, mint a negyed-szerelmi erotika varázsáról? Nagyon veszélyes. Keveset markol és közvetetten túl sokat fog, ahogyan egy kombináltszekrény is ránkszakadhat, ha egyetlen sarkánál emelgetjük.
Ennyire kényes bravúrt még Annaud, A szerető rendezője sem vállalt. Műfaji ambíciója ugyan hasonló volt – megteremteni az Emmanuelle-modellnél magasabbrendű erotikus mozi egyik példaművét –, de ő olyan irodalmi bázisra támaszkodott, amelyre sokban reá is hagyatkozhatott. Marguerite Duras emlék-elbeszélése a filmnek nagy teherbírású, a sors kezét dicsérő alapmotívumokat kínált, például a párás Mekong folyó jelenlétét a történetben. A magyar kísérlet irodalmi fogódzója más természetű, billenékenyebb, valamely filmes légtornászat kerül tehát kilátásba. És hogy a puszta cselekményváz, mint hamar kitetszik, inkább földrehúzón sztereotip, semmint delikát – a mutatvány így csak nehezebb. Akik az Érzelmek iskolájában egymást választják: egy maroktelefonos kft-vezér, rablóereje teljében, kondenzcsíkot húzva maga után, és egy, az erotikától függetlenül, közömbös állapotban is átlagfelettin szép lány. Ugyanakkor, ami a lányt illeti, ő a másikat a maga teljes lényével szerelmének tekinti. Sólyom éppen e női átélést próbálja az egész film poéziseként megjeleníteni.
Kellemetlen meglepetés, hogy Sólyom nem ihletforrásként használta Esterházy Péter egyik (mondjuk, érzéki) írásfüzérét, hanem egyenest adaptációt kísérelt meg. A Tizenhét hattyúkról van szó, Csokonai Lili monológjáról, erről az epikus erezetű, archaikus nyelvű próza-poémáról. Terjedelméhez képest hallatlanul mozzanatgazdag szöveg, mely nem tekinthető egyszerűen úgy, mint „ének egy kapcsolatról”. Ezúttal az adaptációnak már alapeszméje is olyan hibát rejt magában, ami a megvalósítás részértékeit eleve semlegesíti. Sólyom nem a filmi eszközökkel bánik rosszul; szebben talán nem is lehet kalligráfiasorokat mozivásznon mutatni, mint ő, illetve Máthé Tibor teszi, a különféle effektusok sokrétű szövetet alkotnának nála, az Érzékek iskolája, mint sziromzat épülne fel, ha... Azért válik belőle csupán plasztikvirág, mert nem vesz fel igazi anyagot (Csokonai Lilit nem lehet filmrevinni). Vagyis, mert nincsen tárgya. A hiánytérbe másodlagos metálklip-mintaképzetek türemkednek be arról, milyen a mohó ölelés, hogyan kell a Szenvedélyes Lánynak lelőni az ajtót nyitó Házas Férfit. Alapvetően holmi Red Bull-érzés terjeszkedik el a filmen, nem szatirikus beütéssel, hanem a pesties-házilagos zamatú mainstreamesség büszke fazonját kitartva.
Csokonai Lili irodalmi teremtésű nőalak, egy más sorsú, jelenkorba vetett utód-Psyché. Elődjének, a Weöres-i Psychének nagy ideje volt, nagy története, az ő világának részben fennkölt képei filmen is megállhatnak, ő ott maradhat bennük. Még az sem nagy baj, ha a panoráma közepén – egy színésznő által – valamely gócszerű alakváltozatban is ott látjuk őt mozogni. A Tizenhét hattyúk epikai tartalma viszont sivár (ha nem is annyira, mint az adaptációé, ahol a lány egy zombi-házaspár férjoldalába szeret bele). Nem igazolja a költői formát, pontosabban a fonákjáról igazolja. Cs. Lili hatalmassá növeli mindennapos poétikai érzékenységét, mert csak így bírhat el azzal, ami körülveszi (így nem lesz lebírva ő), így regisztrálhat pontosan mindenfajta csonkaságot, és egészíthet ki önmagán át minden törtet. Minthogy nem megbúvik a poémában, hanem ő maga a poéma, alakja és története a szövegformából kiforgatva megfosztatik lényegétől, merő silánysággá foszlik. Cs. Lili szövegformában él és Esterházyból vetült ki. Nem önálló létezésű nő, hanem egy lennie-kéne-nő. Sólyom sem szerethetett bele ebbe a lányba másképpen, mint szófűzések, mondatok írásképeit követve, mozgósítva képességét a spirituális látásra. Ő azonban a lányban olvasva arra az értelmezésre jutott, hogy ez egy mindenféleképpen létező személy. Pedig, ha bárminő Csokonai Lili külső, fizikai fénytörésben ringadozik elénk, akkor az per definitionem hamis Csokonai Lili. Nem mintha a külső eleve külsődlegest jelentene. De a fizikai fénytörések játékában csak önálló létezésű emberek nyilatkozhatnak meg, illetve olyan egyéb alakok, akik típusábrázoló intenciókkal, eleven mintákról lettek megteremtve.
A festmény és a fotó, az elkereteződő, kimerevült kép azért még nagy teret enged a fantáziának. Az Érzékek iskolája női főszerepét játszó Gryllus Dorkáról, némelyik fotó-arcmását véve alapul, elképzelhető, hogy olyan lány, aki jól játszhatna egy olyan lányt, aki legalábbis ebben-abban alkati rokona Cs. Lilinek. Amint viszont megmozdul, az elképzelés kártyavárnak bizonyul. De egyáltalán nem is mutatkozik meg, hogy a játszott személy miként válik szebbé attól, hogy tetszik a férfinak, ettől hogyan váltódik ki amabból a benne rejlő igazibb férfi, ettől megint a lány... mígnem már... Ehelyett Kaszás Attila amolyan hú-gyerünk színészvirtussal abszolválja a kamera előtti szexutánzás kötelező gyakorlatát, Gryllus Dorka pedig inkább aggódón gyengéd érzéseket sarjaszt a nézőből: korai még, korai még a kamera előtt.
De hagyjuk az ágybéli erotikát, tekintsük az asztalmellékit, a szellemibbet. Ezen a terepen már felvillan valami, de hogy Gryllus Dorka fél-Lilit adna... Amit ad, az egészen más irányzat, lehet mondani. Bizonyára nem lenne rossz nézegetni, amint Gryllus Dorka gesztusvilága egy másik filmben kibontakozik, ehelyt azonban más színésznő sem vergődhetne zöldágra. A ténylegesen itt szemlélhető női viselkedés zsengén tetszelgő (ami az életben nagyon is izgató lehet, ebben a dolgozatban nem); az elhangzó irodalmi szövegfoszlányokhoz kiáltóan nincs köze. Ilymódon a hattyúkat mutató, izzóvöröses képek gyakori visszatérése is nehezen értelmezhető.
„Dögevő szív – ne attól, hogy mocskos leszel – attól félj, hogy dicsérd – kéjedet és gyönyörödet.” Ez is egy költemény (André Frénaud: Az új tészta; Rónai György fordítása). Ha az Érzékek iskolája szerelmes képlombozatából egyáltalán kirajzolódik valaki, akkor olyasvalaki az, akire kiváltképp ráfér ez a lírai figyelmeztetés.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1996/09 57-58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=354 |
