Hideg János
Roy Andersson 1975 és 1996 között kizárólag reklámfilmeket készített. Ez az életrajzi tény legalább annyira rendhagyó, mint négy éven át forgatott harmadik játékfilmje, amely 2000-ben a cannes-i a zsűri különdíját kapta. Az összefüggő cselekmény nélküli filmköltemény időben és térben lazán kapcsolódó, Robert Altman Rövidre vágva című filmjéhez hasonló mozaikdarabokat villant fel egy széteső, névtelen európai város polgárainak életéből. A szolárium-ágyban fekvő, láthatatlan cégtulajdonos közli Pellével, hallgatva az idők szavára, mindenkit elbocsátanak pangó vállalatuktól. A cég kihalt folyosóján az idősödő Lasse térden állva könyörög állásáért Pellének. Karl felgyújtja csődbe jutott bútorüzletét, igazi bánata azonban az, hogy fia „addig írt verseket, míg bolondokházába nem jutott”. Karl másik fia taxisofőr, aki a nagyváros végtelen csúcsforgalmában araszol. Egy vállalkozó az ezredforduló közeledtével a feszületben látja a nagy üzletet, később az eladhatatlan kegytárgyakat a szemétdombra hajítja. Gazdasági szakemberek a válságból gyermekáldozat révén keresik a kiutat.
A történetfoszlányok legalább olyan provokatívak, mint képi megfogalmazásuk. A festményszerű beállítások végtelenül statikusak (a jelenetek mindegyike egyetlen, széles látószögű kamerával felvett, hosszú snitt), a fáradtnak és „csúfnak” ábrázolt amatőr színészek bábokként mozognak és mondják fel melodramatikus dialógusaikat a steril és személytelen díszletek között. A mindent átható csigalassúság részben a Kaurismäki-filmekből ismert fanyar humornak hat, de ez alig oldja a film Fellinit és Lindsay Andersont idéző szürreális és apokaliptikus társadalomkritikáját, sötét és nyomasztó világát. Mintha a Sátántagó svéd változatát látnánk.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/12 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3537 |
