Mátyás Péter
A háborús románc műfaja kimeríthetetlen. A színhely ezúttal a görögországi Kefalinía szigete a második világháború idején. Az ide érkező, megszálló olasz csapatokat ellenséges érzésekkel fogadják a helybéliek, de az olaszok habitusa, kedvessége és életöröme feloldja az ellentéteket, lassanként baráti kapcsolatok szövődnek közöttük. Ez adja a hátterét az olasz kapitány és egy szépséges görög lány között kibontakozó szerelemnek, kiemelve őket a szokások és elvárások hétköznapiságából. Végül az idilli sziget is áldozatává válik a háborúnak, ám a szerelmesek nem kerülhetik el a kötelező, boldog befejezést. Kiszámíthatóság, sablonok alkalmazása jellemzi a rendezést. A képeslapokra illő tájak látványa, az idegenforgalmi programok folklór rendezvényei vagy a Zorba a görögből ismerős táncok a mindig kéznél lévő, kiszínezhető brosúrák kellékei. Ennél is nagyobb problémát jelent a hitelesség kérdése. A fasiszta Mussolini hadseregében a diktátornak egyetlen híve sincs, a szigetre bevonuló német erők tisztje pedig szemlesütve szégyenkezik Hitler nevének említésekor. Az alkotóknak ez a fajta naivitása kimeríti a történelmi hazugság fogalmát. A film az egymás ellen uszított népek háborúja során az azonos kultúrájú emberek egymásra ismerésének és együttérzésének szövetségét hirdeti az öldöklés felett. Azt az ideát, amelyet Renoir A nagy ábrándban búcsúztat, ahol a gyűlölet a humánum utolsó fellegvárait is lerombolja.
Tíz évvel ezelőtt a Mediterraneo a legjobb külföldi filmnek járó Oscart kapta. Ugyanez a történet, háború és népek barátsága, szerelem és a nagy kékség. Déja vu – mondhatnánk most az amerikai változat láttán, bár másutt ezt lopásnak hívják, és a törvény bünteti.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/10 59-60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3484 |
