Dizseri Eszter
A jelenleg Kanadában élő és dolgozó rendező az animáció technikai és művészi lehetőségeiről.
– Ön a Pannónia Rajzfilmstúdió animátoraként 1981-ben, 35 évesen kapta meg A légy című filmjéért a legmagasabb filmes kitüntetést. Három év múlva elhagyta az országot. Pár évig Németországban dolgozott, majd 1988-ban a nagyhírű kanadai Nelvana Ltd. meghívására a tengerentúlra ment. Miként alakult a további szakmai élete?
– Semmi okom nem lehetett panaszra. Kanada elismerten legjobb, mintegy 480 fős stúdiójában először népszerű szériákban dolgozhattam, például a Babar-mesékben, majd a sorozatoktól való idegenkedésemet méltányolva létrehoztak egy külön stúdiót, ahol kedvtelésemnek élhettem, és vagy hat-nyolcféle technikával, zsírceruzával, olajfestékkel, színes ceruzával kísérletezve készíthettem reklámfilmeket.
1991-ben megalapítottam RF Flyfilm néven az első stúdiómat. Ez egy New York-i stúdióval társulva mind a mai napig működik, csak most már Superflyfilmként.
Itteni, racionális mintára munkatársaimat szabadúszóként foglalkoztatom. Ennek a lényege: mindenkinek a kezébe adom a készítendő produkció storyboardját, képes forgatókönyvét. Ki-ki megnézi, hogy mi a feladata a filmben, együtt megbeszéljük, hogy az milyen nehézségi fokozatú, és hogy mennyiért vállalható. Egy bevált formula szerint szerződést kötünk, és az ár megállapítása után már mindenki a saját rizikóját vállalja. A munka végeztével megkapják csekkjeiket, általános lazítás következhet, de egy újabb produkció indulásakor körtelefonnal haladék nélkül összeáll ismét a csapat. Olyan ez, mint a profi zenészek vagy sportolók szerepeltetése. Adott munka esetén naprakészek, különben élik világukat, illetve máshol vállalkoznak.
– Érzékelhető, hogy az elmúlt időszak animációjának technológiájától erősen eltérő eszközökkel dolgoznak…
– Valóban. Elsősorban a komputer széleskörű alkalmazása változtatta meg alapvetően az animációs filmkészítést. Én például filmet filmre nem csináltam már vagy öt éve. A filmötlet megszületésétől kezdve a storyboard megrajzolásáig még akár hagyományosnak is mondható a film indulása. Ekkor azonban belép a számítógép. A jeleneteket egymás után betápláljuk a komputerbe. Alátesszük a zenét, a dialógot, majd a producerrel együtt megszemléljük a még állóképekből álló filmvázat. Kölcsönös megelégedés után elkezdjük rajzolni vagy rajzoltatni a jeleneteket egy ún. expozíciós lista alapján, ami kockáról kockára rendelkezik a képi anyag mozgatásáról. Ha az adott jelenet 214 kockára van a komputerben tervezve, akkor az nem lehet soha 210 vagy 218. Ezzel a technikával lényegében eltűnik a hagyományos filmvágás és operatőri munka, de nem is rakunk teli egy szemétkosarat kivágott darabokkal, mint a hagyományos filmtechnika esetében. Újdonság még, hogy nem vagyunk helyhez kötve a filmkészítés kapcsán. Az Internet elterjedésével egy kód beiktatásával a világhálóra rárakhatjuk az elkészült anyagot, és oda küldhetjük, röpíthetjük, ahova akarjuk. Mondjuk Torontóban megrajzolom egy filmreklám képes jeleneteit, és továbbküldöm az Internet segítségével New Yorkba, ahol egy erre szakosodott munkatárs összerakja kész filmmé. Nem is ismerem, hogy ki ő, azt tudom csak, hogy a társaság egy alkalmazottja. Lehet, hogy ezt a reklámfilmet majd éppen Chicagóban adják át a megrendelőnek. Nekem nem kell jelen lennem, mert látom pontosan a folyamatot, hogy mi hol tart. Előny még, hogy az eredeti rajzolt példányok a tervezőnél maradnak.
Azt tapasztalom egyébként, hogy lassan már összemosódik az európai és tengeren túli animációs filmkészítési technika. Itthon a régi kollégáim által alapított új stúdiók nagy többségében is komputerrel dolgoznak, de nagy különbséget jelent az Internet alkalmazásának lehetetlensége a magyarországi árak mellett. Nekem Kanadában éjjel-nappal biztosított a világhálóval való összeköttetésem mindössze havi 36 dollárért, itt az Internet állandó bekapcsolásától anyagilag tönkre lehet menni. És ha már a párhuzamnál tartunk, mindig elbűvöl a hazai filmek nézésekor, hogy mennyi tehetséges fiatal biztosítja kiváló minőségben az utánpótlást.
– Nem is készülnek már Önöknél hagyományosan rajzolt, egyszemélyes animációs filmek, filmepigrammák?
– Elvétve. Ezek általában saját finanszírozásúak, vagy ha állami segítséget kap hozzá az alkotó, akkor az nem azt a célt szolgálja, hogy házat, autót vegyen rajta, vagy iskoláztassa a gyerekeit. A világon egyedüliként állami dotációból működő National Film Board is mintegy harmadára csökkentette a létszámát, már alig vannak százan. De meg kell mondanom azt is, hogy alkotóik közül minden évben egy-egy az Oscar-díjra nomináltak között van. Kanadában külön csatorna foglalkozik ezekkel a „különcökkel” és filmjeikkel. Tehát ha úgy tetszik, nyilvánosságot kapnak ők, csak a pénzük kevés. Velem is készítettek mintegy háromnegyedórás portréfilmet, Csupó Gáborral is.
– Bizonyára ismeri a mi animációs filmes képzési lehetőségünket a Magyar Iparművészeti Egyetemen. Kanadában hogyan oldják meg a szervezett animációs oktatást?
– Toronto mellett városnyi területet foglal el az Sheridan College, amit negyven éve még az állam épített filmszakos hallgatók számára. Most a Walt Disney-cég és Spielbergék finanszírozzák a működését. Ez a gesztus a szponzoroknak bőven megtérül, mert cserében ötven hallgatót képeztetnek ki stúdióik számára. Ne tűnjön dicsekvésnek, de a minap hallottam kollégáktól, hogy a háttéranimációval készített A légy című filmemet kuriózumként oktatják e filmegyetemen.
– A szerzett filmzene, zörejek, hangeffektek mint egyenértékű művészi komponensek vajon léteznek-e még a komputerizált filmkészítésben?
– Sajnos a hagyományos hangstúdiók vagyont érő felszereléseikkel egymás után mennek tönkre. Mint ahogy a legkorszerűbb Crass kamerákkal sem vesz fel ma már senki filmet, és a mintegy darabonként egy dolláros cellre sem fest már senki. Minden zene és zörejeffekt CD-ről hangzik. Ez a megoldás viszont professzionálisan működik. Ha például esőt igényelünk, szemerkélőt vagy viharost, vihar nélkülit vagy dörgéssel kísértet, szélzúgással alapozottat vagy orkánszerűt, akkor egy pillanat alatt előáll félelmetes választékával a kívánt CD.
– Magyarországon népes szakembergárda foglalkozik a tévében látható alkotások, azon belül a gyerekfilmek agresszivitásával. Lát-e különbséget e téren a hazai helyzet és választott hazája filmes viszonyai között, hogyan reagálnak ott a gyerekek a tévés agresszióra?
– Igen, látok. Amerikában agresszívebben adnak elő mindent, elsősorban a mindennapi élethez szervesen hozzátartozó hirdetéseket, de gyerekmeséket is. Míg ott egy harminc másodperces reklámfilm tizennyolc jelenetből áll, tehát elképesztően mozgalmas és pergő, addig Európában, így Magyarországon is egy fél perces hirdetés mondjuk három jelenetből adódik össze, és csak a reklám végén tudjuk meg, hogy Toyotát vagy Carlsberg sört hirdetett-e. Ha nálunk képernyőre vagy moziba kerül egy amerikai gyerekprodukció, különösen ha az kedvelt akciófilm, a pergéskülönbség, a ráhatás intenzitása feltétlenül jobban ingerli a fiatalokat. De azért nem kell mindent Amerika nyakába varrni. Az agresszív, lövöldözős komputerjátékok, amelyekhez a magyar gyerekek minden további nélkül hozzáférhetnek, ugyan főleg a Távol-Keletről érkeznek, de számos game-en európai cégjelzés található.
– Segíti Önt munkájában az Oscar-díj?
– Lényegében igen. Minden ajtót ki tud nyitni, de plusz pénzt nem jelent. Feltétlenül nagyobbak a minőségi elvárások, s ezzel számolnom kell. Valamint azzal is, hogy többekből még ma is irigységet vált ki, ami sokszor nagyon kellemetlen formában nyilvánul meg.
– És hogyan emlékszik azokra mesterekre, akik Önből világsikert megízlelő animátort faragtak?
– A mai napig tisztelettel és hálával gondolok Jankovics Marcellre és Gémes Józsefre. Mindig jobban kedveltem az őstehetségeket, mint az akadémikus professzionistákat, és ők mindketten született zsenik. Nem akartam soha senkit utánozni, azért is találtam ki A légyre jellemző fotonaturalista stílust. Nem akartam olyan lenni, mint Marcell, és olyan sem, mint Gémes, de mégis, a fiatalkoromra mindkettejük tudása, sokoldalúsága és megszállottsága erősen rányomta a bélyegét. Köszönet érte.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/10 48-49. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3473 |
