Antal István
Avantgárd jelen és múlt a BBS Toldi Moziban: Martina Kudlacek portréfilmje Alexander Hammidról és Ludvik Svábról.
Jonas Mekas rövid hirdetést függesztett ki az Anthology Film Archives előterében: fiatal filmeseket keresett, akik elszántságot éreznek magukban ahhoz, hogy az archívumban őrzött filmek, filmtöredékek, a megjelent életrajzi kötetek, más írásos és képi dokumentációk alapján kísérleti dokumentumfilmet készítsenek Maya Deren életművéről. A New Yorkban tartózkodó Martina Kudlacek egyetlen érdeklődőként jelentkezett a munka elvégzésére. „Fizetni nem tudok, de garantálom, hogy sokat fogsz dolgozni” – Mekas állítólag ezzel a mondattal fogadta munkatársává a Prágában és Bécsben egyaránt otthonosan mozgó cseh kolleganőt, amikor az belevágott a munkába. A Balázs Béla Stúdió, a Cseh Kulturális Központ és a Cseh Filmintézet által szervezett budapesti vetítésekre is a bécsi vágószobából érkezett, majd sietett is vissza. Közeledik a bemutató.
Kudlacek a vetítések abszolút főszereplőjévé vált. Nemcsak azért, mert személyesen, szuggesztív szóbeli megnyilvánulásaival is jelen volt Budapesten, hanem mert egyetlen film kivételével az ő munkáiból állt össze a program. Jan Svankmajer fergeteges Étel című filmje is csak a főszereplő, Ludvik Sváb miatt került vetítésre – aki „hitvallását tekintve szürrealista, foglalkozása szerint pszichiáter, elhivatottsága a jazz, szenvedélye a film, szerelmének tárgya pedig titok” –: Kudlacek egyik filmje, a címét Bretontól kölcsönző L’Amour Fou ugyanis egy Svábról forgatott portré volt.
Svankmajer és felesége, a képzőművészként elismert Eva, Svábhoz hasonlóan, elkötelezett szürrealisták, sőt, Svábbal együtt mindketten tagjai a Cseh és Szlovák Szürrealista Csoportnak. Rajtuk kívül olyan művészek jelennek meg a filmben, mint Martin Stejskal, Frantisek Dryja, Alena Nádvornikova, Josef Janda, Jakub Effenberger és Vratislav Effenberger. A L’Amour Fou-t André Breton szövegén kívül A három úszó című Eva Svankmajerova-festmény inspirálta. Svankmajernénak azonban még ennél is jelentősebb szerep jutott Kudlacek művészi pályafutásának alakulásában, hiszen neki köszönhető, hogy Kudlacek és Alexander Hammid (Hackenschmied) megismerkedett egymással New Yorkban, s így elkészülhetett Kudlacek eddig legtöbb elismerést szerző portréfilmje, a cseh-amerikai avantgárd-filmezés klasszikus mesteréről, Maya Deren egyik férjéről és alkotótársról, A délután hálói (1943) társrendezőjéről, Alexander Hammidról.
Hammid Céltalan sétája már látható volt korábban is a BBS Toldi Moziban az összeállítást szerkesztő Mihal Bregant egy korábbi filmprogramjának részeként, mint ahogy az Álommásolatok című közép-európai filmavantgárd fesztiválunkon a Céltalan séta és A prágai vár című művek is bemutatásra kerültek. (Sőt, A délután hálói többször is ment már a Toldiban.)
Kudlacek Hammidet bemutató portréfilmje egy képeket készítő, kezével zseniálisan látó művészről szól, aki „nem szeret beszélni, inkább mindig képekben fejezi ki magát. Egyébként a csöndet szereti”. Hammid bár cseh filmművészként indult, éppen úgy Ausztriában született, mint a nála közel hatvan évvel fiatalabb Kudlacek, csak egyikük Linzben, a másikuk Bécsben. Kudlacek filmjének nagy érdeme, hogy részleteket láthatunk benne Hammid Egy macska magánélete (1945) című sokat emlegetett, bár ritkán vetített filmjéből. A Deren és Kudlacek közös kedvencéről, a feleség asszisztálásával, de már önállóan készített film a valaha készült legelbűvölőbb és legmívesebb eszközökkel megvalósított házimozik sorába tartozik. Amint azt Robert Hallernek, egy 1978-ban készített beszélgetésében Hammid elmondta, emlékei szerint két vagy három hónapnál hosszabb ideig készítette a filmet.
Hammid mielőtt Amerikába ment volna, még Hackenschmiedként megbecsült művésze és aktivistája volt a prágai avantgárdnak. A főiskolán olyan, Magyarországon is ismert osztálytársai voltak, mint a Ján Kadárral világhírűvé váló Elmar Klos. Filmjei az akkoriban fénynapjait élő cseh avantgárd meghatározó alakjává emelték. Kritikákat, elemzéseket publikált az ilyen érdeklődésű mozik programjairól, s fotóművészként is elismerték.
1930-ban készített Céltalan séta című alapfilmjében található az a világhírűvé vált jelenetsor, amelyik Kudlacek portréfilmjébe is bekerült. A film egyik szereplője felszáll egy villamosra, majd visszapillant a járműből, és meglátja magát, amint a megállóban áll. A filmes szürrealizmus lényegét érintő gondolat és képsor valósult meg ebben a jelenetben.
Kudlacek Hammid-filmjében összefonódik és kiegészül egymással Hammid mai New York-i élete, látásmódja és emlékei a rendezőnő által beillesztett három remekmű – Céltalan séta, A délután hálói, Egy macska magánélete – jeleneteivel és hangulatával. Ahogy Hammid az aludttej fogyasztása és készítése iránti filozofikus elkötelezettségéről beszámol, miközben annak elkészítésével foglalatoskodik, az Egy macska életébe illő jelenet valósul meg előttünk. Kudlacek megértette, hogy Hammid számára nem érzelmi kérdés a beszéd. Filmjében úgy láttatja a világot, ahogy az öreg mester maga is szemléli.
A Prágai Dixieland Együttes, Billie Holiday, Thelonious Monk és mások zenéjével, valamint Ludvik Sváb jellegzetes, a sör és a dohányzás hatására szálkásra kapart beszédhangjával gazdaggá tett L’Amour Fou a filmezésnek még az avantgardizmus éveinél is korábbi fiatalságához nyúl vissza, Sváb felmenője, Josef Sváb-Malostransky ugyanis az első cseh filmszínész volt. 1898-ban a Ján Krizeneckyvel közösen készített: Az ember öt értéke és nevetés és könnyek című filmjükben az ő arcáról jelentek meg először közelképek Európában. A L’Amour Fou-ban felhasznált jelenetek szellemesek, szórakoztatóak; lenyűgöző a csodákkal és a bumfordisággal való incselkedés ereje, ami persze általában is jellemző a korszak filmjeire.
A Svábról szóló film még inkább egyszemélyes előadás, mint a Hammid-kaland, még törvényszerűbb és közvetlenebb módon kötődik a főszereplőhöz, mert – ahogy az Sváb jellemzéséből is kiderül – ez a főhős Hammidnél is kevésbé fogható meg művészetének ívével és jellegével, hiszen a tevékenységek minősége is része csupán annak a világképnek és magatartásformának, amit Ludvik Sváb létezése meghatároz. Sváb olyan erős személyiségként jelenik meg a filmben, akiről nézése és hallgatása közben evidens képet alkothatunk. Utolsó mohikán egy kultúrából.
A kétszemélyes miniszemle leginkább szívszorító filmje Az utolsó hősök volt. Kudlacek évekig foglalkozott a témával, míg befejezte művét, ami a dokumentumfilm, a portré- és színházi filmek, valamint a filmnaplók jellegzetességeit viseli magán, de elsősorban mementó egy kollektív alkotói és életforma egyhónapos létezéséről.
A Szentpétervárról elköltözött Derevo színházi társulat tagjai, helyi színészek és zenészek, valamint cseh filmesek azért gyűltek össze Bécsben, hogy közös színházat csináljanak. Rengeteg oka volt annak, hogy ez a terv nem lett hosszú távon életképes. Maradt egy hónapnyi idő. Az önmegmutatásra. A tervekre. A munka- és személyes kapcsolatokra. Azután – mint a Víg Mihály-dalban – mindennek vége lett. Ami viszont megmaradt: egyértelmű és gyönyörű. Életgesztusok a gép előtt. Önértékű performance-ok a kapcsolatteremtésről, a párbeszéd-kezdeményezésről. Mindenki elesett és szeretetéhes a filmben. A bécsi punkok által elfoglalt házban zenésztársaival fellépő Nick Cave éppen úgy, mint az ismeretlen színészek.
Kísérlet az élet(re).
Erről szól a film.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/10 42-43. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3470 |
