Vizi E. Szilveszter
A televízióknak kötelessége volna a tudást, a kultúrát terjeszteni, tudományos filmeket is műsorukra tűzni.
Sok-sok év után ismét van fóruma a tudományos filmeknek. A magyar filmvilág mostoha gyermeke kap lehetőséget, hogy megmutassa Homoki-Nagy, Kollányi és a többiek művészetének van folytatása, még él a népszerű-tudományos film.
Hadd idézzem a magyar irodalom klasszikusát, Karinthy Frigyest, aki a Mozgókép Híradó 1910. január 20-i számában A mozgókép metafizikája című cikkében a következőket írta a filmről, a film és az ember kapcsolatáról, a film lehetőségeiről: „Én óriásnak és nagyszerűnek tartom azt a gondolatot, hogy akkor, amikor így végigmentem az Andrássy úton, egy mozgófényképes masinája levehetett volna, s ami benne szimplán érzékelhető valóság: a szín, a forma, a mozdulat örökre megmaradt volna, mint szín, forma és mozdulat, az a lény, aki mint jelenség igazán voltam: objektív dolog, konkrét igazság… Az az ’ÉN’, aki akkor az Andrássy úton sétált, nem szűnt meg és nem halt meg: a mozgófénykép levette őt, s száz meg száz év múlva, ami objektív valóság, tehát fizikai megjelenés: újjászületik unokáink szemében, ha lepörög előttük a szalag. Skatulyában eltehetjük magunkat és korunkat a jövendőnek: kihűlt csillag sugara gyanánt, amelynek képe századokon át röpül felénk az űrben, s mely a mi részünkre létezik, bár a valóságban már nincs… Ember, vigyázz! Nincs nyugalom, nincs feledés többé: végtelen jelentősége lehet ezentúl minden mozdulatnak, fejed félrefordításának, szemed rebbenésének, mert hiszen örökéletű lehet. Mi halunk csak meg, meggyötört öntudatunk, nyomorult énünk, de objektív lényünk tovább él, hogy kérlelhetetlen őszinteséggel tegyen tanúságot rólunk az idő végezetéig.”
Gutenberg találmánya segítségével az ember a gondolatait betűkbe öntötte, megalkotta a könyvnyomtatást, majd a világról szerzett élményeit nem csak emlékként raktározta el, hanem fényképekben, majd mozgófényképen örökítette meg – ez a film. És ezzel Karinthynak igaza lett, az ember megoldotta a megoldhatatlant, a halhatatlanságot. Az öröklődésnek tehát nem az anyag- és energiaáramlás, hanem az információterjedés a lényege. Az agysejtjeinkben rögzült tudást, a csak egy emberöltönyire terjedő archiválást, az emlékezést nem lehet tehát genetikailag átörökíteni. Ez csak az információáramlás eszközeivel, szóban, írásban, képekben, nemzedékről nemzedékre adható tovább.
Ezért is oly nagy az írástudók felelőssége. A gondolkodó ember, a homo sapiens a nyelv, a szavak segítségével tudja gondolatait megosztani másokkal. A tudós is az általa felfedezett titkokat, gondolatokat Gutenberg módszerével, könyvekben, vagy mozgófilmen, sőt manapság a világháló és a komputer merevlemeze segítségével teszi közzé, amelyek így nemcsak kortársai, hanem a következő generációk számára is elérhetővé, azaz halhatatlanná válnak. A népdal, a népmese is először úgy élt tovább, hogy generációról generációra, anyáról leánygyermekre, apáról fiúra szállt, míg végül valaki lejegyezte, majd a nyomtatás és a hangrögzítés és -továbbítás modern eszközeivel mindenki számára hozzáférhetővé tette. Az ember maga tehát mulandó, gondolatai az írás, a képek segítségével viszont halhatatlanok lehetnek. Mindezen gondolatoknál figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy a mozgó képtechnika jelentősége óriási mértékben felértékelődött nálunk Magyarországon és az egész világban. Ma Magyarországon az átlagember több mint négy órát néz televíziót, ugyanakkor egyre kevesebbet olvas.
Amíg az írott betű vagy fénykép vizuális ingerként éri el agykérgünket, a celluloid szalag és fiatalabb, modernebb társai egyszerre használják a látási és hallási érzékszervünket, lecsökkentve az ember esélyeit, hogy belső értékrendje alapján megszűrje a látottakat és hallottakat. Ám igazán elkeserednünk akkor kell, ha megnézzük a statisztikát, hogy e négy óra alatt a nézők abszolút többsége értéktelen, kommersz mozgóképkínálat foglyává válik.
Ha az ENSZ legmagasabb fórumán tanácskozást hívnak össze a televíziózás helyzetéről, ez azért történik, mert súlyos aggodalmak fogalmazódnak meg immár minden, a mozgóképvilágban elburjánzó gátlástalan erőszak és a primitív, gondolatnélküli sablonok dömpingjével szemben. Sajnos az igazi művészet és az értékes gondolat a nagyhatalmú televízió adók többségében nem élvez előnyt.
Azt tapasztalhatjuk, hogy a művelt közvélemény jelentős képviselői egyre inkább igénylik az értékorientált televízióadókat. Nem véletlen, hogy ebben a körben a tudományos ismeretterjesztő filmeknek is új, nagy nézőtábora jött létre. A Spektrum, a National Geographic Channel, a Discovery Channel, az Animal Planet egyre nagyobb figyelmet és érdeklődést vált ki a művelt magyar nézők körében, és ami különösen fontos, egyre jelentősebb táboruk van a diákok között. Mindez azt tükrözi, hogy a nézői szükségletek differenciálódni, szerencsés esetben pedig fejlődni kezdenek.
Mindez aláhúzza a magyar népszerű-tudományos filmművészet jelentőségét, és egyre inkább szükségessé válik, hogy az oktatás korszerűsítésének folyamatában jelentős szerepet kaphassanak a népszerű-tudományos filmek. A felértékelődés előbbiekben jelzett folyamatát jól szemlélteti, hogy a sikeres játék- és dokumentumfilmeket készítő Gyarmathy Lívia legutóbbi nagy hazai és nemzetközi sikerét A mi gólyánk című filmjével érte el, s Szalai Györgyi Napfogyatkozás címmel készítette egyik legutóbbi filmjét.
Azt is mondhatnám, hogy az élő természet, valamint a természettudományok általános felértékelődésének nemcsak a magyar filmművészet e nagyon fontos ágára kell hatnia, hanem a kultúrpolitikusokra és a filmek üzenetét befogadó közönségre is.
Duló Károly, Dénes Gábor, Péterffy András, Lakatos Iván, Fuzik János és kollégái rendkívül sokat tettek az elmúlt tíz évben annak érdekében, hogy a magyar filmművészet e fontos ága az információs társadalom küszöbén képes legyen a ráváró jelentős feladatok megoldására.
Az információs forradalom napjait éljük. Az ismeretek terjesztése a XXI. század nagy-nagy kihívása, hiszen tudás-alapú Európa épül. Az Európai Unióba egyenrangú társként csak szakmailag jól felkészült, a tudomány legújabb eredményeivel is felvértezett népként, nemzetként léphetünk be. Csak így biztosíthatjuk, hogy kultúrnemzetünk minden egyes tagja hozzáférhessen a tudomány, a modern technika legújabb eredményeihez.
Ebben a világban a felgyorsult és a tudomány legújabb eredményeitől függőviszonyba került gazdaságban a népszerű-tudományos filmeknek tehát az a feladata, hogy segítse az ismeretek terjesztését, az állampolgárok „egész életen át tartó” tanulását, azaz a tudás-alapú társadalom létrehozását. Ezen túlmenően kutatóként meggyőződésem, hogy soha nem volt nagyobb szükség a népszerű-tudományos filmekre, mint napjainkban, amikor virágzanak az áltudományok, a tudományos analfabétizmus (science illiteracy) egyre szélesebb körben terjed. A közszolgálati, de még a kereskedelmi tévéknek is kötelessége lenne tehát a tudást, a kultúrát terjeszteni, így a tudományos filmeket műsorukba felvenni. Sajnos erre nem sok példa van.
A szolnoki Millenniumi Tudományos Filmszemle előzménye a Képzőművészeti Filmszemlék megrendezése volt, amely mintegy harminc éves múltra tekint vissza és 2000-ben a résztvevők körének szélesítése érdekében nemzetközi fesztivállá fejlesztették.
Köszönet azoknak, akik mindennel dacolva még hisznek abban, hogy van értelme értéket teremteni, még hisznek abban, hogy napjainkban, amikor az „érdek, mint gazda, igazgat” (József Attila) és az emberi kapcsolatokat szétbomlasztó, korunkat egyre jobban jellemző, csak az anyagi szempontokat figyelembe vevő érdekrendszer egyszer úgy alakítható át, hogy az igaz és a szép gyermekeiben, a tudományban és művészetben megjelenő és a társadalom számára tanulságul szolgáló értékelv is érvényesülni fog. A fesztivál filmjeinek készítői még hisznek abban, hogy az emberek taníthatók, hogy az érték és a boldogság is fontos az érdek és a boldogulás mellett. Már csak ezért is valamennyien díjat érdemelnének.
A MTA alelnökének előadása teljes terjedelmében a szolnoki fesztivál megnyitóján hangzott el.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/09 42-43. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3434 |
