Kemény György
Montázs 1896-ra: ünneppel és kivándorlókkal, díszmagyarral és millenáris földalattival.
Szoboszlay Pétert igen régóta ismerem, azonos évben végeztünk a két különböző művészeti főiskolán, mindketten grafikáztunk popartosan, és még közös munkánk is volt a Műcsarnokban rendezett valamikori „10 éves az önálló magyar rajzfilm” kiállítás kapcsán. Örömmel néztem végig tehát mostani 13 ötperces opuszát, amelyeket a Duna Televíziónak készített 100 éve történt címen Magyarország, de főként Budapest előző századfordulójáról. Valamennyi igen pontos, ökonomikus, ízléses és igen finom színállású, méltóan a tárgyalt korszakhoz, kisebb vitámat vele lásd e kritika végén. Digitálisan megmozisított korabeli fotók, továbbá régi filmhíradók, most rajzolt animációk ügyes elegye, montázsa mind, ezek aránya különböző csupán. Nagyon tetszik, hogy e filmek nélkülöznek minden dagályosan és büszkén ünnepélyes pátoszt, fanyarok, önironikusak, az időszak, az akkori Millennium minden nagyszerűsége mellett rámutatnak a „másrészt”-re is, vicces vagy akár pikáns tények felvillantásával sem fukarkodnak. A főcím maga is szép és jó, talán a tipó, a betűtípus lehetne valamivel izgalmasabb a legelején. Ha osztályoznom kell címenként az ötperceseket, az első, az Utcakövek csillagos 5-ös: fergeteges villám-összefoglaló a századforduló robbanásszerű, mindent átfogó változásairól Budapesten és vidéken, öt perc alatt végignézhetjük európaizálódásunk képes történetét, ez egy szuper klip. Nem sorrendben megyek, nekem 5-ös az Úr ír! is, remek iskolai csoportképek és érettségi tablók sora, ahol a kommentár is fontos kiegészítő, megmosolyogtató, ugyanakkor érdekes és fontos kultúr- vagy talán helyesebben sulitörténeti információk birtokába jutunk általa. Szintén a csillagos 5-öst súrolja az Isten veled, haza!, amelyik talán a sorozat legmarkánsabb grafikai hangján beszéli el a szegény tömegek Amerikába „tántorgását”, vándorlását a hatalmas, amerikai újságok tengerén (szó szerint) bukdácsoló óceánjáró hajók legalsó fedélzetén. A grafikák és a fotódokumentumok aránya, egymásba simulása, együttes kifejezőereje itt a legfegyelmezettebb, legpontosabb. A családi kivándorlókosarak hányódása a nagy hullámokon pedig számomra a sorozat legnagyobb asszociációs telitalálata, továbbá legegyénibb, ha van ilyen, legjobb mozgó képe. A téma adta kicsit sok hajó az egyetlen kifogásom ebben a részben. 5-ös felé hajlik a Rabló-pandúr a börtönfotók, bűnözők arcképcsarnoka, detektívek, kéjnők és letartóztatásuk kitűnő, mai hangvételű képsorával, még Andy Warhol is eszembe jutott ezen opusz láttán. Hogy azért rosszabb jegyet is adjak, az Újjé, a ligetben! számomra csak 3 alá. Itt, úgy látszik, kevés korabeli dokumentum maradt, és nagyon kevésnek tartom az előzőleg ugyan megmozgatott, de végül kimerevített erőművész hasizmaira most rajzolt/animált mutatványos produkciók sorát a kardnyelőtől a kígyóbűvölőnőig. Ez a téma, a többihez hasonlóan, sokkal gazdagabb, szélesebb spektrumú feldolgozást érdemelt volna, amit látunk, az bármikor és bárhol lehetne. A többi, itt nem részletezett fejezet valahol a 4-es körül mozog, persze sok érdekességgel, többek között a hajléktalanok már akkori „feltalálásával”, a néhány száz dúsgazdag arisztokrata család és a 4 és fél millió nincstelen higgadt szembeállításával, a „Maggi” ily régi megjelenésével, a díszmagyar és a földalatti ellentmondásos, és mégis egyszerre történt megjelenésével, és még mi mindennel: összeverekedő honatyákkal, telefonközpontos kisasszonyokkal, Mohai Ágnes vízzel, plakátokkal, az első pornó hirdetésekkel, Singer varrógéppel, utcai vécével (színe miatt finomkodva csak „zöld ház”-nak nevezték), gramofonnal, futballal, a röntgen „misztikus show”-jával, Országházzal, villamossal, gőzsiklóval, fogaskerekűvel, biciklivel és autóval, filmmel és utcai világítással, aminek elviselésére éjszakai napszemüveget ajánlott egy élelmes cég. Mindösszesen kellemesen szórakoztató, hiánypótló animációs filmcsokrot láttam nagyapáink még mindig ferencjóskás koráról, az én igényeim szerinti rajzfilmes-stílusbeli, grafikai újítás ezúttal elmaradt. Nem vagyok azonban biztos benne, hogy ugyanezt a témakört ne lehetett volna akár egészen friss, mai, korszerű animációs nyelven is elmondani. Túl sok fotó-montázst és ezek megmozgatását láttam már életem során Max Ernsttől Bálint Endréig ahhoz, hogy a 100 éve történt montázs-gondolkodása megrendített volna, mint képzőművész nézőt. Ezen kifogásom ellenére a kulturált, szép, jó (4-es végbizonyítvány), 13-szor ötperces Szoboszlay-munka még a millenniumi produkciók sokaságától kissé elgyötört nézőknek is bátran ajánlható.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/08 52-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3410 |
