Dizseri Eszter
100 éve történt címmel millenniumi animációs filmsorozat készült a Duna Televízió számára.
– A millenniumi rendezvények, emlékezések hatottak-e Önre a száz évvel ezelőtti Magyarország filmes felidézésekor?
– A kilencvenes évek elején már országos mozgolódás volt érezhető a közelgő Millennium kapcsán. A Kecskeméti Animációs Filmstúdió vezetése (amelytől a filmsorozat és a filmcím ötlete származik) megbízott azzal, hogy foglalkozzam a millenniumi eszmekörhöz kapcsolódó produkció gondolatával. Miért éppen Száz éve történt a címe? Egyrészt ez az időszak építésben és alkotásban jeles korszaka a magyar történelemnek, másrészt a századfordulón szintén volt egy millenniumi láz Magyarországon, akkor a honfoglalás ezeréves évfordulóját ünnepelték soha nem látott szellemi és anyagi erők mozgósításával. Ha végigtekintünk az akkori létesítményeken, a városok hirtelen fejlődésén, a kulturális eredményeken, a magyar ipar és kereskedelem fellendülésén, jogosan gondolhatjuk, hogy akkor értünk el Európába.
– A gazdag példák közül melyik inspirálta a legjobban filmsorozatának elkészítésekor?
– Miután képekben gondolkodó ember vagyok, a kor legpopulárisabb vizuális világa, a fotók, reklámképek, tetoválások, képes levelezőlapok hatottak rám elsősorban. Mindig is szerettem a régi újságokat, hirdetéseket, illusztrációkat. Ebben a korszakban terjedt el a fényképezés: gyakorlatilag minden család megörökítette magát.
Olyan izgalommal készültem a filmre, mint amilyen Klösz bácsinál, a kor híres fényképészénél érezhető, aki leállította hatalmas dobozkameráját valahol a városban vagy Magyarország bármely részén, és azon keresztül nem tett mást, mint körbenézett a világban, lencsevégre kapta a körülötte lévő embereket és látnivalókat az első villanydrótoktól a millenniumi kiállítás pavilonjaiig. Képzeletben megpróbáltam elhelyezkedni a századfordulós Magyarország egy bizonyos pontján, és beszívni magamba azokat a nem túl mély, de meghatározó impressziókat, amelyeket a látogató egy nem teljesen ismert országban érez, ahol ugyan nem érti a nyelvet, de mégis hallatlanul jól érzi magát.
– Mintha ezt szimbolizálná a filmsorozat logója, a filmek visszatérő nyitóképe is.
– Ez volt az első képi anyag a filmekhez, amit még 1992-ben készítettem, ugyanis ekkor pályáztunk először a filmsorozat tervével. Abban az időben került a kezembe Klösz György egyik fényképe, amelyet az 1896-os Millenniumi Kiállítás egyik pavilonjában, talán az Iparcsarnokban készített. A kép középpontjában egy hatalmas, félig növényi, félig női alakot formázó, fémből öntött épületdísz látható, és ennek az alapzatához támaszkodik hanyag mozdulattal az általam emblematikusnak tartott, keménykalapos figura. Olyan öntudatos a testtartása, mintha ő csinálta volna a szobrot, de akár az egész pavilont is. A „tulajdonos” mozdulatával néz szembe a fényképezőgéppel. Ha megfigyeljük ennek a korszaknak akár a kávéházakban, a vurstliban, az utcán vagy bárhol készített fényképeit, ugyanezt látjuk: az emberek pózba állnak, és addig feszítenek benne, amíg a fényképész be nem fejezi az expozíciót. A „tulajdonos” öntudatával és büszkeségével vannak jelen e képeken.
– Feltűnő, hogy nem hagyományos kísérő- vagy összekötő szöveget használt a filmekben.
– A szövegeket korabeli írásokból, szakácskönyvekből, újságokból, hirdetésekből, levelekből gyűjtöttem össze; elsődleges célom a filmek akusztikai-hangulati hátterének a megteremtése volt. Remélem nem csak számomra izgalmasak és érdekesek ezek a ma már furcsának ható mondatfűzések, amelyek aztán a képekkel együtt szokatlan asszociációkat keltenek.
– Ön rajzfilmrendező, ezt a filmsorozatot mégis „vegyes technikával” készítette.
– Igyekeztem mindazokat a technikákat felhasználni, amelyekhez hozzáfértem. A hagyományos rajzolt animáció mellett videóval is forgattunk-rekonstruáltunk jeleneteket, pózokat. De ugyanilyen fontos eleme a filmeknek az állókép, a fotó, amelyeket azonban a számítógép segítségével mozgásba hoztunk. A számítógépes grafikus szétszedte, színezte (mint anno a fényképészek anilin-festékkel a fekete-fehér képeket, hogy életszerűbbek legyenek), manipulálta a képi anyagot. Mindez bekerült egy olyan tárolási rendszerbe, ahol ezután már bármit csinálhattunk vele. Így sikerült bizonyos képrészleteket kiemelnünk, színezéssel, torzítással, hangsúlyosabbá tennünk: üdvözlő lapokról az üdvözlő sorokat, az utcai tömegből a közeli arcot, portrékat és így tovább. Bármennyit is segített azonban a kompjúter (márpedig rengeteget segített!), szándékosan nem beszélek kifejezetten számítógépes animációról. Az én esetemben talán csak a számítógép animációs felhasználásáról van szó.
– Hogyan képzelné el a sorozat közegében száz évvel ezelőtti önmagát?
– Korom szerint nyilván már nyugdíjas volnék, talán gimnáziumi rajztanár Kecskeméten. Köztiszteletben álló, idősödő úr, aki alkalmanként karikatúrákat rajzol, tárcákat ír a Kecskeméti Lapokba színházról, közéletről, miegymásról. Délutánonként az úri kaszinóban beszélgetnék, szivaroznék, olvasnám az országos lapokat, és bizonyára lenne egy szép ezüstfejű sétapálcám is.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/08 51-52. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3409 |
