Bori Erzsébet
Az Őszi almanachtól a Werckmeister harmóniákig. CD-re kerültek a Tarr-filmek zenéi.
– A CD-t hallva kiderül, hogy az első Tarr-film, az Őszi almanach zenéjét írva a legkevésbé sem készültél arra, hogy ez valaha is megjelenik. Ennek a zenéjét most a filmből kellett kivenni, így még a szövegek is benne maradtak.
– Igen, az annyira régen készült, és közben akkora zavar támadt a filmgyárban hogy a mesterhangszalagjait már nem találtuk meg. Egy kedves munkatárs, Tóth Laci ment utána, és végül is a filmről vettük le a hangot.
–A külföldi kritikusok között is nagyon nagy sikere volt a Sátántangó meg a Werckmeister zenéjének.
– A Kárhozatnak szintén nagy sikere volt, meghívást is kaptam Trentóba, ahol a filmzenék fesztiválját tartják. Tehát nem maradt visszhangtalan.
– A Kárhozat már úgy készült, hogy abban Tarr eleve teret hagyott a zenének, tehát akkor már nagyon számított Rád. Az egy zenés film.
– Előre lehetett tudni, hogy hol lesznek táncok benne, és ott is van egy hosszú kocsmajelenet, ahol előbb egy fergeteges rock and roll, aztán egy lassú szám van, amire Cserhalmi táncol Kerekes Valival, aztán jön a körtánc, amikor mindenki részeg. Ezeket tudtuk előre... Nagy örömmel csináltam ezt a zenét. Feladtam egy hirdetést, hogy vendéglátós zenészeket keresek, arra jelentkeztek zenészek, kocsmai zenészek, és akire rámutattam, az szólózott, a többiek meg kísérték.
– Nem tudom, melyik volt előbb, de a Balatonnak is vannak olyan számai vagy dalai, amiket mintha egy vidéki presszóban vagy kocsmában játszó zenekar adna elő.
– Igen, ez is szándékos volt, a gyerekkori élményeim köszönnek bennük vissza.
– Sok fimrendező csak a kész filmhez rendel zenét, szól a zeneszerzőnek, hogy ide valami hangulat kellene. Az már a muzikalitás magas foka, ha valaki zenére vág, de az végképp extrém dolognak számít, hogy Tarr Béla zenére forgat.
– Szerintem minden filmben, ahol énekelnek vagy táncolnak, muszáj előre megcsinálni a zenét, amit felvesznek a stúdióban és utána playbackelnek rá, mert technikailag csak így lehet megoldani. Már ha nem aláfestő zenéről van szó. Emiatt, hogy ő ilyen furcsán kezeli a kamerát, meg a hosszú snittek miatt kellett előre megcsinálni, hogy a tempó előre ki legyen jelölve.
– Hogy néz az ki a gyakorlatban, hogy Tarr zenére forgat?
– Hát úgy, hogy odaállítja a hangfalakat, és harsog a zene. Baján már majdnem ki akartak ugrani a környéken lakók az ablakon, olyan rengetegszer meg kellett hallgatniuk a vonósnégyest. A kórházi jelenet végén is betette, és tényleg másképp vonultak el a hajléktalanok, amikor ezt hallották, mint amikor csend volt. Megértették, hogy lassan és vontatottan kell vonulniuk, nem pedig kirohanni a képből.
– Azt is látni ezen a CD-n, hogy témákat zenésítesz meg, és ezek a témák olyan címeket viselnek, mint Csille, Eső, Harangszó vagy Öreg.
– Ezek munkacímek, azért vannak, hogy ha ránézek a tekercsekre, megtaláljam, amit keresek. Valahogy el kell őket nevezni, hogy felismerjem őket később. Tehát ezek munkacímek. Az eső mindig esett, már a Kárhozatban is, a Sátántangóban még többet... Ami meg is könnyítette azt, hogy milyen atmoszférát kell odatenni, míg a Werckmeisterben nehezebb volt azt érzékeltetni a zenében, hogy hideg van, talán nem is sikerült eléggé. A Sátántangóban az után a mondat után, hogy „a tangóharmonika bársonyos hangjai mellett”, egyértelmű volt, hogy a tangóharmonika lesz a főszereplő, itt pedig..., már régóta szerettem volna vonósnégyest írni. Írtam is egy darabot, még a Kárhozathoz, ez oda is került aztán a vége főcím alá. De akkor csak ennyi volt, s most visszatértem a vesszőparipámhoz, a vonósnégyeshez.
– A Werckmeisterben csak két zenei téma van, a Valuska és az Öreg.
– A keringő lett volna a harmadik, ami kimaradt.
– Gondolom, Tarr már az elején be akarta vezetni a Valuska-témát. A hangnemet hogyan választod meg?
– Ez is ki volt jelölve a Werckmeisterben, mert Eszter úr a tiszta hangok rendszerével foglalkozik, a nem temperált hangokkal. Az Esz-dúr kerül elő, mint olyan hangnem, ami olyan sok előjegyzéssel van ellátva, hogy azt már nem temperált hangszereken nagyon kínos lenne eljátszani. Ezért írtam ezt a darabot Esz-dúrban.
– A Sátántangónak nemcsak a zenéjét kellett megírnod, hanem eljátszanod benne a negatív hőst, Irimiást.
– Ami sokkal több munkába került. Megtanulni egy tizenkét perces monológot, hogy azt álmomból felébresztve is el tudjam mondani. Volt egy nagyon erős csapat, akikkel együtt laktam ott lent vidéken, tulajdonképpen nagyon jó volt, lett egy csomó barátom, mégis állati nehéz volt kint a pusztában, ahol – Horváth Putyi barátom mondta így – egyetlen fénypont világított: a büfékocsi.
– Jó sok idő eltelik attól, hogy te megírtad a zenét, addig, amíg bemutatják a filmet. Van már némi távolságod vagy rálátásod, amikor megnézed...
– Nem, mert nekem van még egy fontos szerepem. Nemcsak a zenéket kell a megfelelő helyre beillesztenem, hanem az atmoszférákhoz is nekem kell a hangmérnökkel együtt (az utolsó két filmben Kovács Gyurival, aki szintén emberfeletti munkát végzett) kiválasztanom a megfelelő zajokat, tehát ott kell lennem a keverésen is. A vágás után ez az utolsó mozzanat, ezután már csak a fénymegadás következik. Hogyan szóljanak a harangok, hogyan essen az eső a Sátántangóban, hogyan csikorogjanak a csillék – mindez az én hathatós közreműködésemmel alakul ki. Ilyenkor negyvenszer is megnézem a filmet, elölről, hátulról, centiméterenként. A Sátántangónak is, a Werckmeisternek meg pláne ismerem minden centiméterét, beleértve, hogy mi történt a forgatáson, mi volt még utána a keverésen.
– Az a csalóka látszat, hogyTe sokféle zenével foglalkozol, de ha meghallgatja őket az ember, a filmzenéket, a cigánydalokat, a Balaton vagy a Trabant számokat, akkor nagyon...
– Egyhúrú. Nyilván azért, mert nem tudom átugrani a saját árnyékomat, meg azért is, mert fontos, hogy érzelmileg közel legyen hozzám az, amivel foglalkozom. Mindig is hajlottam a melankóliára. Például nagyon szerettem volna szembe menni a trenddel, hogy a rock and roll csak nagyon vad lehet, amiben a zenész szétrúg mindent, összetöri a hangszereit, és úgy üvölt, hogy kidagadnak a nyakán az erek. A Kárhozathoz írt rock and rollban meg sem próbáltam azt keresni, hogyan lehetnék agresszív...
– A tangó kitüntetett műfajod. A Balatonnak is többet írtál.
– Tánc. Nem akartam mindent elveszíteni vagy elvágni minden szálat... Próbáljak egy kerek mondatot mondani arról, hogy miért tangó? Mondjuk a Balatonnak az a száma, hogy Nem a te tangód, válasz egy Brian Ferry számra, amiben az van, hogy az én tangómat táncolják az eszkimók és a kínaiak. Ezt jelenti az a mondat benne, hogy „nem a te tangódat járják már Ferry”. A Sátántangó címéből is egyértelmű volt, hogy a fő szám egy tangó lesz: amikor az iskolaigazgató felkéri Schmidtnét – szabad egy tangót? –, ha ott nem tangó hangzana fel, az furcsa volna.
– A filmzenékkel együtt újra kiadták egy korábbi lemezedet is, a Cigánydalokat. Ezeket még az apád gyűjtötte, és te annyira személyes ügynek tekintetted, hogy egyedül vetted fel, te énekelsz, gitározol, tangóharmonikázol.
– Szintetizátorozok, mert tangóharmonikázni nem tudok. Hallatszik is, amit sajnálok. Volt egy lap, a Cigányfúró, aminek az estjeire, hogy valami zene is legyen, Balogh Attila felkérte Ujj Zsuzsit, aki tovább passzolta nekem. Ezeket a dalokat ismertem, egyik felét az apám gyűjtötte, a másik felét én találtam a kirándulásaim során. Aztán egyszer elmentünk szüretelni Másik Jánossal, én vittem a gitárt, ő pedig a bandoneont, ami voltaképpen tangóharmonika, ott megtanultuk ezt a pár számot, és el is játszottuk egy Cigányfúró esten, egyetlenegyszer. Amikor arra került a sor, hogy ebből CD legyen, ő annyira elfoglalt volt, hogy egyedül nekem kellett megcsinálnom. Pedig jobb lett volna vele. Már régóta tudom, hogy meg lehetne úgy is csinálni a zenéket, hogy csak én játszom, van is számítógépem, amivel olyan többsávos felvételt készítettem, amin egyedül játszom, de sokkal jobban szeretem azt a társasjátékot, ha valakivel együtt zenélek, mert biztos, hogy ő mást játszik, mint amit én játszanék. Nagyon fontosnak tartom közös zenélést.
– A Cigánydaloknál az volt az érzésem, hogy szándékosan nem akarsz utánamenni annak a virtuozitásának, ahogy ők előénekessel elővezetik és kidolgozzák, cifrázzák a dallamot. Te valamikor csak egy sornyi szöveget használsz, nincs ismétlés, nincs visszatérés, nincsenek variációk.
– A szövegekre koncentráltam elsősorban, a zene kevésbé izgatott, mint az, hogy két-három sorban kozmikus mélységek fogalmazódnak meg, a lehető legegyszerűbben. A költészet magasiskolájának tartom ezeket a verseket, míg zeneileg Bachot tartom magasiskolának.
– A legtöbb cigány népdal nem természeti képpel kezdődik, hanem belevág a közepébe: az első sorban már elhangzik az, hogy miről van szó, nagyon erős megfogalmazásban.
– Arra gondolsz, hogy „Fut a vonat a síneken”?
– De az nem így kezdődik! Úgy kezdődik, hogy „Jön két rendőr, igazoltat”. Meg „Eladom a bőrkabátom, széjjelszóróm a családom”. A Víg Rudolf-gyűjtés főleg a hetvenes évekből való?
– Igen. A nyolcvanas években is gyűjtött volna, de akkor már nem a népzenekutató csoportban volt, hanem a Gorkij Könyvtárban. Hosszú történet, hogy miért jött el ő a népzenekutató csoporttól, de érdekes, hogy pont akkor kellett eljönnie, amikor kezdett sikeres lenni. Végül is autentikus magyar népdalt, olyat, ami mostanában születik, már nem lehetett gyűjteni, neki a cigány népzene volt a területe. Amikor először egy Tanimoto nevű japánnal csinált egy lemezt, ami Japánban jelent meg, kapott érte egy His Master's Voice-nagydíjat, az év népzenei lemeze lett, aztán megcsinálta a magyarországi Cigány népdalok című dupla lemezt, amiért szintén kapott valami díjat, azt két párttitkár ment ki átvenni Spanyolországba. Később valahogy a néprajzi kutatócsoportban is elég lett belőle, talán mert nem járt be, hogy a Magyar Népzene Tárának kartotékrendszerét toldozgassa-foldozgassa, hanem terepen dolgozott. Számára ez nagyon fontos volt, mert tudta, hogy hamarosan vége lesz, a tömegkommunikáció ezt is le fogja darálni, ezek az utolsó pillanatok. Egy lemez még elkészült, a Szabolcsi dalok, szerette volna folytatni, végigmenni a tájegységeken.
– Azt mondják, még mindig vannak olyan oláh cigány közösségek, ahol elevenen él ez a hagyomány.
– Elképzelhető, de valószínűleg egyre kevesebben vannak, és tíz év múlva már ott is vége lehet. Ehhez mindenképpen elzárt kis közösségek kellenek, amik nem nagyon érintkeznek a környezetükkel.
– Te főleg olyan dalokat választottál, amik a magyar betyárdalokra emlékeztetnek.
– Igen, sőt az is lehet, hogy ezekben valóban a régi betyárdalok élnek tovább. Az is jellemző, hogy pont a romák őrizték meg ezeket, míg a magyarok már rég elfelejtették. Tehát nekik már nem mindennapi tevékenység, hogy esténként vagy ha isznak, a saját maguk szórakoztatására ezeket éneklik.
– Fel-fellépsz még a Balatonnal. Új dalokat is írsz?
– Szoktam írni otthon, de úgy tűnik, most meg kell várni, amíg összejön egy CD-re való, és akkor azt kiadni, ha úgy érzem, hogy olyan lett, amit szívesen megmutatnék.
– Nehezen szánod rá magad erre?
– Igen. Elég nehezen. Egyre nehezebben.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/08 48-50. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3407 |
