Zachar Balázs
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Banyár Magdolna moziszociológus, a Budapest Film piackutatója, Berkes Zoltán, az InterCom munkatársa, Éliás András mozivédő és Grunwalsky Ferenc filmrendező.
– A mozivédők rendszeresen felemelik a szavukat a régi budapesti (és vidéki) mozik bezárása ellen. Miért tartják fontosnak azt, hogy ezek az épületek moziként működjenek tovább? Bizonyára sokkal sikeresebb funkciót is találhatnak nekik annál, minthogy nézőközönségként 10-15 ember lézengjen az előcsarnokukban. Ugyanakkor létezik egy art-mozihálózat Budapesten, amely tudomásom szerint elég jól működik. A kritikus helyzet inkább vidéken alakult ki.
Éliás András: Londonban négy-öt, az elmúlt években bezárt mozit újítanak fel annak érdekében, hogy moziként működjenek, még ha ezer személyesek is. Tehát nálunk is meg kéne állni valahol. Legalább hatvan mozit zártak be az elmúlt évtizedben. Nem azt mondom, hogy ezeket mind meg kellene menteni, nyilván nem is lehet, mert magánkézben vannak. A budapesti Cinereal cég, egy újságcikk szerint, 35 mozit adott el. A Csokonai és a Tisza mozikból például üzletházat csinált az új tulajdonos, az utóbbiból kialakított áruházat azonban szintén bezárták, és évek óta megint eladó. Az Átriummal kapcsolatban felvetődött, hogy képtárrá alakítanák, egyes művészettörténészek viszont ezt nem tartják jó ötletnek.
Grunwalsky Ferenc: Engem nagyon zavar az, hogy egyrészt szüntelenül csak Budapestről beszélünk, másrészt nem esik szó arról, hogy vajon létezik-e ma törzsközönség. Amikor bármelyik kormány kultúrpolitikájáról vitázunk, akkor nem egyszerűen arról beszélünk, hogy miként jöhetnek létre művek, hanem – és ez legalább olyan fontos –, létrejön-e, illetve megmarad-e egy országos törzsközönség, ha úgy tetszik fogyasztói réteg, amely megtalálja az őt érdeklő műveket, alkotásokat, és hozzájut mindahhoz, amit kulturálisan igényel. Úgy tűnik, hogy az igazi zűrzavar az elmúlt tíz évben egyrészt a kultúra menedzselésének, másrészt a közönség-teremtés hiánya miatt alakult ki. Katasztrofális az, hogy a közönség fogyasztási szokásaival kapcsolatosan – ezt hívták régen népművelésnek – érdemi koncepciója egyetlen kormánynak sem volt, és így pénzt sem költöttek erre a területre. Kifejezetten arra a célra, hogy kialakuljon egy mozis törzsközönség, amely differenciáltan tud fogyasztani, vidéken pénzt senki nem költött. Kivéve a multiplexeket. Akkor pedig mitől lenne ilyen? Hangsúlyozni kell tehát, hogy a mozit nem a multiplexek megjelenése üti agyon (ott más filmeket játszanak, oda más közönség jár, amelynek más fogyasztási szokásaik vannak), hanem az, hogy az olyan mozikat, amelyek mást kínálnának, nem tartja fönn senki sem.
Banyár Magdolna: Engem ebben a vitában az zavar, hogy ez igazából nem vita. A két csoport (a Budapest Film és a mozivédők) szembenállása ugyanis mesterségesen kreált. Miről is van szó? Az egész moziátalakuláshoz kétféleképpen lehet viszonyulni. Egyrészt lehet a folyamatokra egy piaci szempontokat, gazdasági viszonyokat figyelemmel kísérő, elemző, és azokra proaktívan, vagyis a problémákat előre látva és ezért időben cselekvő menedzser szempontjából tekinteni, amelynek ráadásul még a mozik megvédését is magában kell foglalnia (ezt a magatartást képviseli jelenleg a Budapest Film). Másrészt lehet egy nosztalgikus, múltba révedő, a régi mozikat sirató magatartással tekinteni a helyzetre, de a mai viszonyok közepette ezt naivitásnak és a helyzet nem ismerésének tartom. Legalább három alapvető tényezője van annak az átalakulásnak, amely a rendszerváltással egy időben kezdődött a mozizás területén. Az első a gazdasági, társadalmi átalakulás a nyolcvanas évek közepétől, amelyet különösebben nem kell részletezni, mert mindenki a saját bőrén tapasztalhatta. A megváltozott viszonyokhoz a moziknak is alkalmazkodniuk kellett, mert – és ez a második tényező – az állam tökéletesen magára hagyta őket. A nyolcvanas évek közepéig létezett egy mesterségesen felduzzasztott hatalmas mozihálózat, amelynek fenntartása mögött az a kimondott cél munkált, hogy minden településen legyen mozi. Volt is, még a nyolcvanas évek elején is legalább 3-4 ezer. A mozi ugyanis a kultúrpolitika legfőbb bástyája volt. A mozik a központilag megszabott látogatói kvóták után kaptak költségvetési támogatást, így bevételük több mint ötven százalékát az állami támogatás tette ki. Ennek fejében az állam elvárta a moziktól, hogy bizonyos számú szovjet, szocialista, illetve magyar filmet játsszanak. A rendszerváltással egyik napról a másikra megszűntek ezek a kvóták és vele együtt a központi támogatás is. Mindez azzal járt, hogy míg 1984-ben országosan 71 millió látogatója volt a moziknak, 2000-ben ennek már csak az ötöde. Ezen belül Budapest még mindig jó helyzetben van, mert itt csak valamivel kevesebb, mint a felére csökkent a látogatottság. A harmadik tényezőt azok a folyamatok alkotják, amelyek nyugatról „gyűrűztek be” a mozizás területére. A nyolcvanas években Nyugat-Európában is radikálisan csökkent a látogatószám, de természetesen nem azért, mert az emberek szegényebbek lettek, hanem sokkal inkább az életmódváltás következtében, amelynek során a mozi háttérbe szorult a szabadidő tevékenység eltöltésének különféle formái között. Vagyis ki kellett találni valamit, ami a mozit újra vonzóvá tette a közönség szemében, és ez lett a multiplex. Becsábították az embereket a hatalmas bevásárló- és szórakoztatóközpontokba, ahol mellesleg egy minden addiginál monumentálisabb látvány- és hangzásvilágot nyújtó mozikomplexum is működött. Vagyis jelentős technikai változtatásra volt szükség ahhoz, hogy a közönség mozitól való elfordulása megállítható legyen. Nálunk ez a három dolog egyszerre következett be. Az Art-mozi hálózatot csakis előretekintő válságmenedzseléssel lehetett átmenteni.
– Budapesten tehát már kialakult a multiplexek és az art-mozik párhozamos hálózata, de úgy tűnik, a multiplex-terjeszkedés még nem állt meg…
Grunwalsky: Az egész város átalakulása kissé sokkszerűen érte az embereket. Az átalakulás elfordult egy olyan átláthatatlan modernizálás felé, amellyel kapcsolatban nem vagyok meggyőződve arról, hogy minden a lehető legjobb irányba halad. Az viszont tényleg nagy eredmény – és e tekintetben Budapest megállja az összehasonlítást bármelyik közép-kelet-európai várossal –, hogy itt egy olyan széles nemzetközi art-kínálatot nyújt a mozihálózat, amelyet más kelet-közép-európai városban biztos nem kap meg a néző. A tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy az art-mozik közönsége stabil, és mi filmesek rájuk tudunk építeni. Én viszont a jövőt látom problematikusnak. A multiplex láz ugyanis lecsengőben van, azt viszont még senki nem tudja: hogyan tovább? Amerikában már két hálózat ment tönkre.
– Igaz, hogy Budapesten máris túl sok a multiplex? Ha igen, akkor miért épülnek még jelenleg is újabbak?
Berkes Zoltán: A multiplexek egyáltalán nincsenek jó helyzetben. Azoknak a multiplexeknek az építéséről, amelyek jelenleg készülnek Budapesten, még 1994–96 tájékán döntöttek, s ezeket a fejlesztéseket már nem lehetett megállítani. Másrészt az is egyre jellemzőbb történet, hogy azok a nagy multiplex-vállalatok, amelyek tönkremennek valahol a világban, az összes létező leányvállalatukkal elvágják a kötelékeiket, és egy pillanat alatt az egyik moziból áruház lesz, a másikból valami más, legyen az akár a város legjobb helyén. Az a hurráoptimizmus, amely ’96 és ’99 között volt jellemző, mára okafogyottá vált, mivel a budapesti nézőszám immár csak néhány százalékkal növekszik, amely ahhoz képest, hogy a fővárosi mozitermek száma az elmúlt két évben megduplázódott, elég aggasztó. A multiplexek egy része szűk félév alatt működőképessége határára került, a történetnek pedig még koránt sincs vége.
Grunwalsky: Ne higgyük, hogy a multiplexek felépülésével kialakult egy végleges struktúra. A mozit az tartja életben, hogy az ember vágyik egy másokkal közösen átélt élményre, amelynek során képeket vetítenek. Ez a vágy örök: lehet, hogy az égre fognak vetíteni, de valahogyan létezni fog. Mint ahogy a színház is az emberiség közös élménye közé tartozik. Az eltűnésétől nem kell tartani, viszont ki van téve a divatnak és trendeknek. Még nem szoktuk meg, hogy a piac rendkívül borulékony dolog. Magyarország egy globális lánc végén van, kis piac, és a külföldi tulajdonost nem fogja érdekelni, van-e itt nemhogy multiplex, de mozi egyáltalán. A másik tényező a divat. Mi van, ha az emberek megunják a multiplexben termett amerikai filmeket? Ez nem is annyira képtelen kérdés, mint elsőre tűnik. A kultúrafogyasztási szokások ugyanis változnak. Vagyis másért, más helyre, máshogyan járunk szórakozni, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt, nem azt a zenét és nem azok a disc-jockey-k játsszák. Vagyis a kérdés, hogyan lehet a piac negatív hatásait csökkenteni, és minél kevésbé kitenni magunkat egy nemzetközi visszaesésnek. Ehhez persze tudnunk kellene, milyen az a moziba járási szokás, amit ma egy 15–25 év közötti fiatal követ, és hogyan érzi jól magát? A tapasztalat egyébként világszerte az, hogy ez a közönség általában oktatási centrumok köré szerveződik. Fölvetődik tehát újra a kultúrcentrumok problémája, illetve az a kérdés, hogy ki fogja ezt a bizonyos közművelődést támogatni. Égető szükség volna végiggondolni azt, hogy kell-e nekünk a mozi, illetve a kultúrának az a fajta szélesebb terjesztése, amelynek keretében az egyszerű emberhez is eljut. Mert ami ma eljut hozzájuk a televíziózáson keresztül, az siralmas.
Éliás: Úgy tudom, hogy a kilencvenes évek elején nemcsak a művészfilmek forgalmazását, hanem a mozi-üzemeltetést is támogatták. Talán ezt újra lehetne kezdeményezni…
Grunwalsky: Igen, ezt próbáljuk is, de jelenleg az európai versenyjogi szabályok tiltják az üzemeltetési támogatást, mert az ellentétes a piaci verseny korlátozását tiltó rendelkezésekkel. Vagyis úgy kellene kidolgozni a támogatás módszerét, hogy ezek a szabályok ne sérüljenek. Véleményem szerint ez csak szándék kérdése, és azt kell eldönteni, hogy kívánunk-e erre áldozni. Másképpen kérdezve: a politika el akarja-e érni az egyes embert ilyen célból is, vagy csak akkor, amikor a szavazatára van szükség? Hajlandó-e neki állandóan biztosítani egy olyan kulturális környezetet, amely független attól, hogy mi a politikai véleménye. Ez ma a kultúrpolitika alapproblémája.
– Lehet-e ma vidéken gazdaságosan mozit üzemeltetni?
Berkes: Az InterCom több nagyvárosban üzemeltet multiplexet és egytermes mozikat egyaránt. Olyan környezetben is, nevezetesen Miskolcon, amely piaci szempontból nem nagyon kedvező, üzemeltetői szempontból pedig egyenesen halálos. A városban ugyanis van egy viszonylag jó állapotban lévő mozipark, amely részben speciális art-programmal rendelkezik, és így támogatásban is részesül, és van két multiplex mozi, ráadásul a város nagyságához képest elég nagy kapacitásúak (7-8 termesek). Mindhárom létesítmény üzemeltetése veszteséges. A miskolci helyzet jól mutatja, milyen rossz irányba fordulhat a vidéki mozizás fejlesztése, nem nehéz megjósolni ugyanis, hogy a két multiplexből az egyik tönkre fog menni. Ráadásul a multiplexek mellett működő hagyományos mozipark pont azt a feladatot nem tudja ellátni, amelyre igazából szükség volna, mert ő maga sem tud kiszabadulni egy ördögi körből: nem akarja elveszíteni azt a törzsközönséget, amely az olcsóbb jegyek miatt jár hozzá a premierfilmekre, így nem meri teljesen felvállalni az art-mozi jelleget. Szegeden ugyanakkor sikerült egy jól működő rendszert kialakítani.
Banyár: A fővárosban azért két formában is folyik az art-mozik támogatása. Egyrészt a Budapest Filmen keresztül, amely keresztfinanszírozás útján tartja fenn a négy art-moziját, a többi hét art-mozi támogatására pedig létrejött a Budapesti Mozik Közalapítványa, amely programfinanszírozás útján segíti ezeket. Tehát ez is egy modell lehetne a vidéki art-mozik támogatására, csak épp nincs aki finanszírozza ezeket az alapítványokat.
Grunwalsky: Számomra kétséges, hogy meddig marad fönn az art-mozik és a multiplexek kettős rendszere, hiszen a kettő közötti határ, ami a filmeket illeti, egyre jobban elmosódik. Sokkal inkább differenciált filmkínálat kezd kialakulni, hiszen jó néhány olyan új alkotó tűnt fel, például a reklámfilmből, akiknél már erősen keverednek a hagyományos közönségfilm és művészfilm jellemzői. Ma egy bonyolult közönségfilm befogadása legalább olyan nehéz, mintha egy Antonionit akarnál megnézni. A másik, hogy igazából Magyarországon megszűnt a közösségi szórakozás, illetve a közösségi kulturális tevékenység helyébe a klubok és éttermek léptek. A mozi ugyanakkor alkalmas volna arra, hogy bonyolult közösségszervező tényezővé lépjen elő. Tudni kell azt is, hogy a fiatalok szórakozásával ma együtt jár a közös evés. A moziban is esznek. A Művész mozi példája is mutatja, hogy ehhez még ez a mozi is kénytelen alkalmazkodni… A közösségteremtéshez viszont nem elég a filmet bemutatni, hanem a különböző centrumokban archívumokat kel létrehozni a filmek számára. Ha Magyarországon ma valamit le akarsz vetíteni, nincs rá lehetőséged, mert vagy lefutott a mozikban és nincs több kópia, vagy ami létezik, az archív és nem hozzáférhető. És ettől kezdve nem beszélhetünk közösségalakításról. Másrészt pedig szükség van a komplexitásra, mert ma önmagában senki nem fogyaszt semmit. Szinte minden lakásban egyszerre olvas valaki, szól a rádió, közben másvalaki nézi a tévét. Ez a szinkronitás a mai kultúrafogyasztás lényege.
– Talán kívánatos volna, ha ezúttal nemcsak a nemzetközi trendeket követve, néhány éves késéssel ballagnánk a külföldi példák után, hanem mi is megpróbálnánk új megoldásokat kidolgozni a mozizás területén. Ötletek vannak az újításra?
Banyár: Rá vagyunk kényszerítve, hogy legyenek ötleteink. Rendszeresen figyeljük például a közönséget, többször végeztünk már az InterCommal közös multiplex vizsgálatokat, amelyek alapján elég jól ismerjük a budapesti mozilátogatókat. Talán meglepő, amit mondok, de a budapesti multiplex mozik közönségének iskolai végzettsége, társadalmi státusza, gazdasági helyzete jóval magasabb, mint a magyar, sőt a budapesti átlag. Egyharmaduk felsőfokú végzettségű, és jobb anyagi helyzetben élnek, mint a lakosság többsége, ami azt jelenti, hogy Magyarországon a mozizás – különösen a multiplex – átcsúszott az elit időtöltés kategóriájába. Megjelent egy, a közönség 10-15%-ot kitevő réteg: ők, amíg nem volt multiplex, nem nagyon jártak moziba. Nem a legmagasabb végzettségűek közé tartoznak, viszont fiatalok és nagyon sok pénzük van. Nekik autójuk van, amire vigyázni kell, ők akarnak enni mozizás közben. A másik jelentős réteget azok alkotják, akik eddig is mozilátogatók voltak, de a multiplexek hatására gyakrabban járnak moziba. Ők az egyetemista, főiskolás, illetve dolgozó értelmiségi fiatalok. Pontosan ők alkotják azt a csoportot is, akik egyaránt járnak art-moziba és multiplexbe is. Látható tehát, hogy nem lehet élesen elválasztani a multiplexek és az art-mozik közönségét, mert ilyen éles szakadék nincsen. Magyarországon egyébként még mindig jóval idősebb a közönség (25 éves átlagéletkorú), mint Amerikában, ahol a látogatók átlagéletkora 20 év alatt van. A közönség nagy része egyébként a hagyományos mozikból egyértelműen átpártolt a multiplexekbe, ha pedig azt nézzük, kik tiltakoznak a régi mozik bezárása ellen, azt látjuk, hogy többségük már igen régóta nem jár moziba.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/08 19-22. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3398 |
