Pápai Zsolt
A kis Pixar stúdió lelkes munkatársai az animációs nagyjátékfilmek hipermodern szubzsánerét teremtették meg néhány évvel ezelőtt, amikor Toy Story – Játékháború című munkájukkal hackerekként törték fel azokat a narratológiai és ábrázolásbeli kliséket, amelyeket az amerikai rajzfilmgyártást monopolizáló Disney, illetve a Don Bluth-féle műhely áldatlan ténykedése nyomán egy egész világ nyögött. Bár utóbb betagozódtak a Disney-be, ez semmit sem von le John Lasseter és csapata érdemeiből: a Pixar partizánkodása alapvonalaiban alakította át az animációsfilm-készítést, és a komputeranimáció a mainstream egyik legdinamikusabban fejlődő ága lett, melyben szinte percre-perc új területek meghódítására kerül sor.
Az újdonságon túl a műfaj varázsa, hogy igazi családi mozikat szül: míg a gyerekek a fura hősök kalandjain feszülhetnek, addig apuka és anyuka a számítógép generálta trükköket csodálhatja. Nem véletlen hát, hogy a zsáner a kasszasikerek megszimatolásában egyedülálló képességekkel bíró Spielberg és Katzenberg vezetése alatt álló DreamWorks-öt is megihlette, s a cég három éve elkészítette első komputeranimált nagyjátékfilmjét (Z, a hangya).
A William Steig az Államokban népszerű gyerekkönyve alapján készült Shrek a stúdió második komputeranimációs munkája. A film, amellett, hogy a legmodernebb technikának köszönhetően az emberfigurák, illetve a tömeganimáció terén olyan trükköket vet be, amelyek korábban egyetlen hasonló filmben sem voltak láthatóak, felettébb kedves mese is egyben a lápvidék lakójáról, a humanoidákkal csak távoli rokonságban álló Shrekről, akinek ahhoz, hogy gonosz erők ne vegyék el tőle mocsarát, ki kell szabadítania a tűzokádó sárkány karmaiból a szépséges királylányt. Az alkotók (a rendezőként most debütáló, korábban trükkmesterként és háttéranimátorként ügyködő Andrew Adamson és Vicky Jenson) a sztori kidolgozására majd’ olyan nagy gondot fordítottak, mint a vizualitás megteremtésére: a történet ugyan a mindenki által hátulgombolós korától ismert panelekkel dolgozik, ám virtuóz módon el is játszik azokkal. A poénpetárdák hatalmasat durrannak, a karakterek némi lélektani hátterük is van, az eklektikusságában is izgalmas soundtrack kellően üt, sőt még az élőszereplős produkciók (Mátrix, Robin Hood, a fuszeklik fejedelme, Charlie angyalai) megidézése is jól áll ennek a mozinak. A nézőt olyanféle érzés kerülgeti, mintha másfél órára az oviba teleportálták volna vissza.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/07 58-59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3382 |
