Strausz László
Henry Selick Majompofája a filmkészítés izgalmas határsávjában helyezkedik el, ráadásul a hagyományos mozgókép és az animáció párhuzamos alkalmazásával a tudatalatti misztikus mélysége felé tör. Nagy lehetőség, amellyel megkerülhető a kamera átkozott pontossága, ügyesen ki lehet bújni a felettes én-ként működő mindenható gépezet uralma alól. Olyan alakok léphetnek színre, amelyeket a felnőtt világ infantilisnak gondol, ám e rosszul leplezett féltékeny gesztus mögött mindig ott az irigység: a félelem a gyermeki képzelet irracionális gazdagságától. Az animáció pontosan itt száll partra, azonnal kitűzi zászlaját, és a kreativitás nevében birtokba veszi az új, ismeretlen területet.
A Majompofa azonban nem szolgál rá az előre megszavazott bizalomra. Idétlen főhősünk, Stu képregény-rajzoló, aki egy még idétlenebb baleset következtében – felfújható óriás-majom okozza vesztét – kómába esik. Az öntudatlan állapot azonban csak látszat, ugyanis míg teste a sopánkodó menyasszony társaságában a kórházi ágyon hever, Stu a saját rajzai teremtette fantáziavilágba zuhan, ahol képregényének kulcsfigurája, egy pimasz majom társaságában keresi a menekülés lehetőségét. Selick itt remekel: az Alsóvárost benépesítő groteszk, az álom-logika szerint összegyúrt zombie-hadsereg láttán talán Freud is elégedetten csettintene. Ám bármilyen alaposan kidolgozott, sziporkázó képi univerzumba kalauzolja nézőjét, a Majompofa, nem képes letérni a forgatókönyvnek nevezett fércmunka csapásáról. Megint a szokásos lemez: bárgyú poénok mentén a sekélyes végkifejlet felé…
Selick a Karácsonyi lidércnyomással magasra rakta a mércét, ám akkori szerzője, Tim Burton nélkül csak egy összecsapott majomkodásra futotta. A legjobb volna az egész bandát beíratni ©vankmajer tanár úr szemináriumára!
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2001/06 60. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3352 |