Kézai Krisztina
Attól még, hogy egy film cselekménye azzal indul: az egyik főszereplő levágja a másik fülét, mi akár még jól is érezhetnénk magunkat a nézőtéren. Lehetne egy jó krimi, egy jó horror, egy jó thriller, esetleg egy jó vígjáték.
Ez nem az. Se nem krimi, se nem horror, se nem thriller, se nem vígjáték. A legnagyobb gond azonban az, hogy még csak nem is jó.
A cselekmény egy esküvő körül forog. A Fiúnak meg kellene akadályozni a Lány esküvőjét. Mert az máshoz akar hozzámenni. Mert a Fiúhoz nem lehet. Mert az a saját testvére. Legalábbis azt hiszi. Pedig nem. Ezért aztán a Fiú, mihelyst rájön arra, hogy a Lány mégsem a húga, őrült rohanásba kezd az országon át, hogy útját állja a lagzinak. És képtelen levakarni magáról a vérfertőzés vádját.
Ettől még akár lehetne egy jó road movie, egy jó kalandfilm esetleg egy újkori pikareszk.
Ez nem az. Se nem road movie, se nem kalandfilm, se nem pikareszk.
Persze ha valaki elég elővigyázatos, és a stáblistáról okosan lenézi a producerek nevét – a legfontosabb funkció az amerikai filmek száz, az európai filmek hetven százalékában –, illúziók nélkül fog beülni a nézőtérre. A Farelly-testvérek ezúttal a háttérből gondoskodnak a megszokott váladékmennyiségről, rosszul vagy rosszkor működő zsigerekről és a mindezekből adódó számtalan kacagtató helyzetről. Ez utóbbiak illusztrációjaként csak annyit, hogy az egyik állandó humorforrás a filmben egy beszélőgépre kötött nyomorék, akinek nyálképződéses gondjai étkezés közben meghatványozódnak.
Szóval ez a film sokféle lehetne. Megrázó, szellemes, felüdítő, elgondolkodtató, merész, tabudöntögető és szórakoztató. Akár. Lehetne kitűnő. Lehetne jó. Vagy lehetne közepes legalább.
Nem az.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2001/06 59-60. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3351 |