Tartalmi elemek kiemelése
rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Láttuk még

A pók hálójában

Elek Kálmán

 

Nem mondhatnám, hogy lélegzetvisszafojtva vártuk Alex Cross felügyelő visszatértét, de tagadhatatlanul volt fantázia James Patterson detektívregény-hősének sorozatsztárrá való előléptetésében. A gyűjtő (Kiss the Girls) címet viselő első Cross-krimi vártnál nagyobb sikere azt jelezte, hogy a szokvány képlet (magasan kvalifikált, borzongatóan perverz sorozatgyilkos – briliáns elméjű, pszichológus-detektív – csinos koronatanú) ellenére a nyomozó-figura felkeltette a nézők érdeklődését. Afro és amerikai, középkorú és középosztálybeli, Buddha-nyugalmú és nem utolsósorban Morgan Freeman játszotta – az érdeklődés tehát korántsem volt alaptalan. Majd most – gondolhattuk –, az újabb elborult elme (ezúttal egy gyerekrabló) utáni nyomozás során megtudjuk, ki viseli a tetszetős ballonkabátot és a kifogástalan ízlésre valló öltönyt, honnan a sztoikus póz és miből táplálkoznak a mélyenszántó gondolatok. A csúcsra járatott röntgengépként fixírozó tekintetről nem is beszélve.

Minthogy egy jól működő franchise (lásd Batman-filmek, Sikoly-széria) minden producer koronájának ékköve, nehezen magyarázható, hogy még csak kísérlet sem történt a Cross-univerzum kitágítására. Marad a helyszínről-helyszínre autózó, arctalan kirakatbaba, a jelmeztervezőre áthárított jellemrajz. A technikai profizmussal palástolt nemtörődömség mindenen átüt. Nincs valódi tét, nincs imádni valóan perverz szörnyeteg. Van viszont kezdeti várakozás (az első húsz perc gördülékenysége reményt keltő), lemondó legyintés és van nekünk Michael Wincott, a gyakorlott gonosz és Morgan Freeman, aki ezúttal producerként, azaz a bevételek elosztásában is érdekelt. Szeretném azt hinni, velünk együtt őt is felültették.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/06 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3350

Kulcsszavak: 2000-es évek, Bűnügyi, Játékfilm, sorozatgyilkos, USA film, zsarufilm,


Cikk értékelése:szavazat: 1309 átlag: 5.43