Kömlődi Ferenc
Gore Verbinski alighanem sok Tarantino- és Rodriguez-filmet nézett, merthogy A mexikói cselekményvezetése, dramaturgiai fordulatai, dialógusai a mestereket idézik. Groteszkbe hajló, fekete road movie: kaktuszok árnyékában és istenháta mögötti poros csehókban bonyolódó történetünk antihőse csetlik-botlik, ha öl, tévedésből teszi, amúgy pedig mindent elszúr, mindent összekuszál. Brad Pitt adja, bohókásan, kevés hitellel, éppen csak elmegy. A főszereplő-választás nem tett jót a filmnek, hiszen Julia Roberts sem nyújt meggyőzőt, s mintha szépsége is fakulna az évek múlásával. A többiek, elsősorban az érzelgős pszichopatát alakító James Gandolfini, valamint az epizodisták annál jobban vizsgáznak, legyenek somolygó-mosolygó mexikói hivatalnokok, profi, de valamit mindig elrontó bérgyilkosok, piti maffiózók.
Az események a Los Angeles–Las Vegas–Mexikó háromszögben kacskaringóznak, párhuzamos szálakon, az elején dinamikusan, aztán, nagyjából a film kétharmadánál túlpörögnek, kiszámítható unalomba fúlnak. Hiába a poénok: hallottunk már efféléket, hiába a stílusparódia: láttunk már ilyesmit. Mindez egy ősrégi, míves munkával világra hozott, gyönyörű pisztoly miatt. Még ölni is más érzés vele – hinnénk, csakhogy a nemes szerszám lépten-nyomon megtréfálja az éppen aktuális tulajdonost. Átok ül rajta, nem szeplőtlenül, bűnben és vérben, vadromantikus szerelem tiltott gyümölcseként fogant. Kísért a múlt, a titkok nyitját csak kiválasztottak lelhetik meg… Meglelik, s boldogan élnek, ha meg nem halnak.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/06 58-59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3348 |
