Békés Pál
Ha apánk egyik pillanatról a másikra patkánnyá változik, elég nagy gondban vagyunk. Kapkodunk fűhöz-fához, nem tudjuk mi illik, mi nem. Komoly esélyünk van rá, hogy a legalaposabb illemtankönyvben sem találjuk, hogy ilyen esetekre mit ír elő az etikett.
Steve Barron szolid ír kisvárosi környezetben játszódó vígjátéka mintegy villanófénynél szembesít bennünket, nézőket a nem túl valószínű, ám a látottak alapján nem is kizárható eshetőséggel: a nyakló nélkül vedelt sör hatására egy nap apánk minden előjel nélkül patkánnyá változhat.
Ha netán így alakul, tulajdonképpen kevésszámú lehetőség közül választhatunk. Ha az áldozat zsémbes felesége vagyunk, akkor a biztonság kedvéért toljuk le jó alaposan, káráljunk naphosszat, és hányjuk szemére a nyavalyásnak, hogy direkte a mi bosszantásunkra tette, amit tett, csak hogy hírbe keverjen a szomszédok előtt.
Ha az áldozat papnak készülő fiául szemelt ki bennünket a balsors, akkor törjünk felette pálcát, sőt törjünk a patkány-atya vesztére. Elvégre mindennek van határa, felfoghatjuk úgy is, hogy nemzőnk hirtelen és alattomos átváltozásával mintegy a mi vesztünkre tört, sötét árnyat vetvén bontakozó jövőnkre – még az sem biztos, hogy az embert ilyen hendikeppel egyáltalán felszentelik! –, ergo inkább vesszen atyánk, mint karrierünk, és inkább mi öljük meg őt, semmint bennünket a szégyen. Ha a rágcsáló leánya vagyunk, szólaljon meg bennünk a lelkiismeret, szívünket szorítsa szánalom, tegyünk meg mindent sorsverte papánk pátyolására, oltalmazzuk a nemtelenül életére törő más családtagok orv terveitől. Ha netán nagybáty vagyunk, a család esze és mentsvára, akkor igyekezzünk megtalálni az arany középutat, s próbáljuk az észszerűség keretei közé szorítani a merőben ésszerűtlen történéseket. Száműzzük rokonunkat a családi fészekből, hiszen patkány a lakásba nem való, ám száműzetése helyén hagyjunk egy zakót, zsebében a buszpénzzel, mert ki tudja…
Végül, ha lézengő újságíróvá alázott bennünket az élet, olyanná, aki e képtelen eseményben és annak a tényfeltáró zsurnalisztika eszközeivel történő hiteles rögzítésében élete nagy lehetőségét orrontja, akkor költözzünk be a családhoz, és vegyük kezünkbe a kormányrudat – formáljuk a valóságot saját szánk íze szerint.
Wesley Burrowes forgatókönyve nem hagy lehetőséget kihasználatlanul. A patkánypapa körül forgolódó családtagok, rokonok és haszonlesők a kivételes pillanat fényében megmutatják igaz valójukat. Ez a komédia nem fergeteges. Csak jóízűen kesernyés: igazi.
Nevetésünket egy pillanatra mintha elnyomná a színpad széléről közönségére pillantó szatíraíró kurta megjegyzése: „Magatokon röhögtök.”
Van tanulság is. Ne feledjük: ha apánk patkánnyá változik, viselkedjünk körültekintően. Olyankor aztán tényleg rajtunk a világ szeme.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/06 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3345 |
