Csengery Kristóf
Hol van már az apacstanya! Mészáros Márta és Bozsik Yvette újszerű Bartók-értelmezése.
Bartók koncepciója szerint A csodálatos mandarin nézője helyről és időről csupán annyit tud meg, hogy egy modern nagyvárosban vagyunk: ezt sugallja a „rettenetes zsivaj, csörömpölés, csörtetés, tülkölés” – ahogy a zeneszerző 1917 augusztusában kelt levele jellemzi a mű bevezetőjét. Mészáros Márta filmváltozata az előjátékban határozottan konkretizál: a Lány a kivilágított Lánchíddal a háttérben, az esti Duna-parton szaporázza lépteit, ott toppan elé és tárja szét ballonját a ferde mosolyú szatír, akiben később az Öreg gavallért ismerjük fel, s ott támad rá a három csavargó is. A modern világítás, az elsuhanó autók áradata s a támadás módja a kor felől sem hagy kétséget: a történet ma játszódik, az ezredfordulón, mikor szervezett bűnözők nőket rabolnak el és kényszerítenek prostitúcióra. Hol van már az apacstanya, amiről Bartók ír! A főhadiszálláson monitor mutatja, amint a maffiózók a foglyul ejtett Lánnyal közelednek.
Mindezek azonban csupán külsőséges kellékei a cselekmény „korszerűsítésének”, annak a gyakorlatnak, mellyel régi történeteket mai feldolgozók hoznak közel a nézőhöz. („Közel hozni”: ez a törekvés persze veszélyeket is rejt magában, kiváltképp, ha az aktualizálás eszközével történik – bármilyen furcsa, a mű klasszicizálódásának jelenlegi fokán akadhatnak A csodálatos mandarinnak olyan, hagyományokhoz ragaszkodó hívei, akiket ez a módszer inkább elriaszt, mint lelkesít.) Bozsik Yvette értelmezését nem ez teszi elgondolkodtatóvá. A koreográfus-táncművész, akinek Bartók iránti érdeklődése régi keletű, a maga verziójában újdonságként egy műfaji és egy tartalmi mozzanatot ad hozzá A csodálatos mandarin eddigi értelmezéseihez. Ami a műfajt illeti, Bartók darabja pantomim, melyet szokás szerint baletttáncosok keltenek életre. Ezúttal az előadógárda vegyes: a szereplők között a táncosokon kívül (Bozsik Yvette, Zhang Yu Jun) prózai színészeket is találunk (Gálffi László, Kamarás Iván, Szabó Győző, Jan Nowicki) –, olyan művészeket, akik rendes körülmények között nem a testükkel, hanem a szájukkal beszélnek. Most egy kötött mozgásrendszer feszes ritmusában, némán kell helytállniuk: legsajátabb eszközök a mimika, de a koreográfus többet bíz karjukra, lábukra, törzsükre, mint arcvonásaikra. Mészáros Mártával együttműködve Bozsik Yvette nyilván számításba vette a sajátos lebegést, mely a heterogén előadógárda munkájának végtermékét jellemzi. Sőt, a jelek szerint az alkotók ezt nem csupán vállalták: célul tűzték ki – a műfaji kétlakiság az egyik vonás, amely a Mészáros-Bozsik-féle Mandarint megkülönbözteti a többitől.
A másik – s talán fontosabb – egy tartalmi hangsúlyáthelyezés. Noha a Mandarin témáját – A Kékszakálló herceg várával ellentétben – már nem a nemek párharca, hanem a Jó és a Rossz mitikus küzdelme adja (s ebben a női és férfi pirncípium azonos oldalon áll), Bartók eredeti pantomimjét látva a néző annyit mégis megállapít, hogy a központi figura, akiből a mágikus és megfékezhetetlen őserő árad: a Mandarin. Bartók Mandarinját háromször ölik meg: megfojtják, leszúrják, majd felakasztják – ő azonban nem tud meghalni, míg nem ölelte a Lányt. Miután vágya beteljesült, sebei vérezni kezdenek, és kiszenved.
Bozsik Mandarinja nem olyan rendkívüli erejű démon, mint amilyet a mű előadói konvenciója ránk hagyott: elődeitől inkább a személyiség zártságát örökölte. Bozsiknál a kulcsfigura, a cselekmény sugárzó centruma kétségkívül a Lány. Bartók Mandarinja háromszor föltámad – Bozsikét mindannyiszor a Lány delejezi vissza a halálból, a maga magnetikus erejével. Mindez nem azonos a Mandarin-figura lefokozásával, de nem jelenti azt sem, hogy ebben az olvasatban ne volnának jelen a Lány kiszolgáltatottságának jegyei: a fogoly lassan kap erőre, s válik mind határozottabbá. A cselekmény során többször választja búvóhelyéül a film egyik képi metaforáját, az ember nagyságú madárkalitkát, mikor azonban legvégül a felakasztott holttestre tekint, pillantása már parancsoló. A gazfickók nem tehetnek mást: leengedik a tetemet, hogy megtörténhessen a rituális nász. A Lány betölti hivatását, ezt követően magától megnyílik előtte az ajtó, melyen át elrablói a cselekmény kezdetén behurcolták, s ő karját lassan kitárva elindul a fény felé.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/06 54-55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3342 |
