Tamás Amaryllis
Jónás felnőtt. Huszonöt éves lett – 2000-ben. Szenegálból francia nyelvterületre elszármazott felesége van, a bantu néger ősöktől származó, gyönyörű és okos Lilla. Jónás dokumentumfilmes, Lilla sokat olvas – gyakorlatilag munkanélküliek. Tanner töredezett filmnaplója ezredfordulós moralizálás – a helyszínek Genf, Marseille és Dakar –, amiben nem kevesebbet állít, mint hogy a globális gondolkodásmód égető szükségszerűsége nem magánügy, nem a kiválasztottak passziója – és nem is utópia. Nem hárítja senkire a felelősséget, nem szörnyülködik a világ „mai állapotán”, hanem az egyén felelősségét kutatja. „Ha meg akarod változtatni a világot, változtasd meg önmagad!” – Gandhi sem mondott többet a film öregedő mesterének üzeneténél: „Élj felelősségteljesen!” A dokumentumértékű képek, a néha újsághír-ízű dialógusok példamesék az ezredforduló valóságáról. Tanner nem tesz mást, mint hangot/képet ad abbéli döbbenetének, hogy például a világ népességének egy része azon az áron lakik jól, hogy a másik részt éhezésre ítéli.
Mikor Tanner–Jónás kamerája ágyban és az íróasztalnál, szeretkezés, evés vagy gondolkodás közben követi felnőtt és kiábrándult, félelmükben a csodában reménykedő hőseit, csak csöndesen ennyit mond: Élj úgy, hogy mások is élni tudjanak!
De hiszen 25 esztendeje is ezért szerettük azt a filmet. Ugyanerről szólt: a hangzatos „propaganda” tolerancia, intolerancia inkább csak eltávolít a közös létezés gondolatától – a növényekkel, az állatokkal és az emberekkel egyaránt. Eltávolít a megfontolt döntésektől az élet valamennyi területén; eltávolít attól, hogy az örömök és a sikerek értékét az élvezet minőségével és az elégedettség fokával mérjük.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/05 58-59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3317 |
