Galambos Attila
Egyszer a legmerészebb álmok is valóra válhatnak - vesztünkre. KVB-mese a szerencséről.
Ki nem álmodozik közülünk arról, hogy megüti a főnyereményt, az igazit? Ki nem képzelgett a helyes szelvény kitöltéséről, a sok-sok pénzről, mely elérhetővé teszi mindazt, ami eddig megközelíthetetlen volt? Ferinek, az egykori esztergályosnak, a gyárban már csak őrző és védő szakinak és családjának beüt a tuti: hogyan tud élni vele? A Feri és az édes élet a beteljesült vágy megélésének bemutatását tűzi ki céljául: nem egy pillanat felvillantása, hanem egy folyamat ábrázolása áll a középpontban. A lottómilliók elnyerésének kézenfekvő állomása, a nyeremény átvétele hiányzik a filmből, vagyis dehogy hiányzik: a hétköznapok számítanak. Akár szegényen, akár már a teljes materiális biztonság tudatában. A mindennapok hiteles megjelenítéséhez aprólékos munka, jól megírt dialógusok, ismerős, mégis egyéníthető helyzetek, rettentő alázat és megannyi élettapasztalat szükséges.
A Közgáz Vizuális Brigád korábbi alkotásai a kezdettől ilyesfélére törekednek: a KVBTV rövid helyzetképei és az Országalma groteszk, csenyétei legendáriuma a biztos helyzetismeret miatt működőképesek és élőek. A Feri... első része, a nyeremény átvétele előtti szakasz néhány precíz és alapos képsorában tetten érhető a bemutatott világ, a hetvenes években felnőtté váló, lakótelepi házban élő és gyakorlatilag húsz éve vegetáló generáció iránti szeretet. Feri mintha Almási Tamás valamelyik Ózd-filmjéből lépne elénk, természetesen és szerencsére nem kevés iróniával megidézve. Megannyi apróság: tárgyak, gesztusok, szóhasználat és a szokások pontos megjelenítése melengeti a szívet, miközben rezegteti a rekeszizmokat. Az eltűnőben lévő, a felszíni tömegmédiákból kikopó kispolgári és/vagy munkásvilág, a bő tíz éve talaját vesztettek élete: házi disznótoros, lerobbant keleti autó, kopott alsóing, olcsó likőrök, ízléstelen mütyürök és szobrocskák, agyoncukrozott kávé, pecázás. Meg az öthetes lottó. Mindehhez fáradt tekintetek, fásultság, reménytelenség. Ez nem csupán kesernyés nosztalgiázásra ad alkalmat, de együttérző, elnéző humorral párosul.
Czabán György filmje visszafogottan, nyugodt tempóban épül: a történet hátterének, a miliőnek felvázolása precíz és ígéretes. Otthon vagyunk. Komfortosan szemlélődhetünk a Feri... kevéssé kényelmes kisvilágában, ahol az elnyert, mesebeli összeg elképzelt felhasználása is komikusan földhözragadt.
A Feri és az édes élet azonban nem csak aprólékosságban, hiteles ábrázolásban akar túllépni a „szegény ember gazdaggá lett” lerágott bulvártémáján. A lottógyőzelem némileg ürügy: általában rögzíti a Kádár-korban szocializálódott kisember elmúlt évtizedbeli helyzetét, esetünkben torzítóan extrém kiindulóponttal. Az általánosítás mellett az alkotók megpróbálnak egyéni arcokat, egyedített sorsokat állítani a sztereotip viselkedésminták mögé. Elfojtott családi gondok, évtizedes migrén. Az élet lehetőségével birkózó főhős nyomon követése, vagy egy, a szerencse által kiválasztott család bemutatása: a Feri legnehezebben megválaszolható, nem csak befogadói szinten eldöntetlen kérdése.
Az alkotók által egyértelműen jelzett második rész, a gazdagság időszaka egyszerre tanmese arról, amit röviden „a pénz nem boldogít” közhelyével szokás kifejezni, miközben fejlődéstörténet is egyben: a közhely igazságának megélése a főhős szemszögéből. A tanmese látszólag könnyedén megjeleníthető: csupán be kell mutatni mindazon attribútumokat, azokat az élethelyzeteket, viselkedésmintákat, melyek az anyagi javakkal járnak, finoman érzékeltetve milyen szánalmas, groteszk és hiábavaló mindez. Nagy ház, csinos bejárónő, mobiltelefon és természetgyógyászat: erre korlátozódik hőseink gazdagsága. Csupa sztereotípia. Az első rész színes kavalkádja a múlté, a részletgazdagság vész el: nem áll rendelkezésre elegendő tapasztalat a „másik” világ megjelenítésére. Maradnak az ismerős gegek – a bejárónő elcsábítása, a rendőr lefizetése –, ami önmagában még úgy is kevés, ha a múltbeli reflexekre, gondolkodásmódra való tudatos vagy öntudatlan visszautalás furcsán és egyértelműen torzítja, árnyalja az egydimenziós helyzeteket. Czabán György és alkotótársai tudatában vannak, hogy a nyelvi frissesség, a jól megválasztott pillanatok száma csökken. A helyzet bája, az ábrázolt világ szeretete tűnőben, mindinkább előtérbe kerül az önmagával lassan meghasonló főhős, míg felesége kezdeti színeit vesztve válik a természetgyógyászatba menekülők prototípusává, peremhelyzetbe szorult lányukról, Ágikáról szót sem említve: ő mintha teljesen kimaradna a családot ért változásból. Feri meghasonlásának stációi viszont nem elég erősek ahhoz, hogy elhitesse velünk: egyéni döntéseken alapuló egyéni történetet látunk, nem pedig egy társadalmi szatíra tipizált jeleneteit. A Feri... vonalvezetése megtörik: vagy társadalmi helyzetkép, vagy a múlt elhallgatott, frusztrációt okozó drámája áll az előtérben. Nem hangsúlyos, melyik a fontosabb. Előbbit szolgálnák az „életből” kiragadott, tipizálható, általánosítható jelenetek, melyek egymás mellé helyezve teljesen függetlenek a történet drámájától: sem a motiváltságot, sem a cselekmény előrehaladását nem szolgálják. Mozaikként válik el egymástól például a természetgyógyász gyakori megjelenése, vagy a régi munkatársak felkarolása. A rengeteg szempont, a sokféle helyzet a felszínen ragad. Jelzéseket kapunk csupán arról, hogy milyen égető témák is állhatnának a történet középpontjában. Mindez persze megfogalmazható emígy is: legalább jelzéseket kapunk. Ha csak érintve is, a film fontos kérdései között szerepel az idő, mely az egyetlen valóban megvásárolható tényezőnek tűnik, értelmes felhasználásának minden kínjával. Nagyszerű az elhatalmasodó magány ábrázolása is: a saját addigi életéből kilépő főhős már nem tartozik oda, ahova eddig és már sosem fogja azok közt feltalálni magát, ahova vágyott.
A Feri... utolsó negyedórájában már egyértelműen az egykori vétek, a fiúgyermek távozásának okai kerülnek előtérbe, ám semmilyen választ sem kapunk arra, hogy valóban a szülők konkrét tettei elől menekült-e el Gézuka, akinek a felkutatásáért kezdett nyomozás nem jár egyéb eredménnyel, mint a film dramaturgiájának csődjével. A megírt, elküldött, megérkezett levelek, fényképek kavalkádjában erősen elhalványodik Feri elhatározásának és útjának valódi oka, a széthulló család összetartásának utolsó esélye. A nagy kanadai bolyongás lezáratlansága pedig leginkább azt segíti, hogy az alkotók feladták a harcot az egyre inkább szétterülő történettel.
Nem a műfajok filmen belüli keverésével van gond; működik az ilyen sok helyen. A váltások következetlensége töri meg a figyelmet egyfelől, másfelől furcsa módon éppen a Feri... legnagyobb erénye: az aprólékosan felépített, néhány szóval, néhány gesztussal hitelesített, ironikus, finoman távolságtartó jelenetek. Ezek a szekvenciák, melyek pozitívuma még a fentiek mellett a puritánság és az egyszerűség, képtelenek élettel megtelni a drámai helyzetekben. Amennyire a helyén van Feri és barátainak céllövöldei jelenete, ahol minden kimondott mondat mögött hosszú évek munkásbölcsessége húzódik, annyira kimódolt az öregedő táncdalénekes lábainak árnyjátéka. A Közgáz Vizuális Brigád korábbi alkotásainak happening-jellege is csak néhol, rövid jelenetek erejéig érezteti hatását – ennek legkézenfekvőbb nyoma a barátok és alkotótársak rövid filmbéli szerepeltetése, a bennfentesek örömére és néhol a történetet követni kívánók bosszúságára.
A Feri és az édes élet lehetett volna harsányabb szatíra: szerencsére nem lett; ám lehetett volna egy generáció elmúlt tíz évének hiteles tolmácsolója: ez sajnos nem jött össze.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/05 52-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3309 |
