Ardai Zoltán
Dinamikus akciómozi, líraian konfiguratív szerkesztésmód. Wong Kar-wai Hongkongja Kelet-Párizzsal határos.
A világ egyik legnagyobb hozamú filmgyártó-központja, a hongkongi bázis, a legutóbbi időkig páratlanul szoros törzsi egységben működött, ami az ottani mozicsinálók munkásságának műfaji és szemléleti vonásait illeti. Az anyatermészetben ennek az felelne meg, ha a keleti faunát kizárólagosan az ábrás kígyók változatai tennék ki, igen érdekes fajtaelágazásokkal és tömérdek finom eltéréssel, míg viszont párducok, antilopfélék, kakaduk és teknőcök egyáltalában nem léteznének ott. Nemrégiben viszont módosult a kép; Hongkong filmes boái közül odébb siklott az egyik, és ország-világ szeme láttára tarka madárformát öltött. Csoda! Láttunk ugyan már hasonlóan pompás tarka madarat bőven, ámde nem a kowlooni stúdiók környékén, felebarátaim, ahol semmilyet, soha még. Wong Kar-wai a neve a negyvenet még be nem töltött merész rendezőnek, aki több filmjével is kimozdult a rituálhagyományokból és a közvetlenül létező Hongkong felé fordult, legalábbis félig, folyvást játszadozva az így összecsúszó stílsíkokkal. Műveinek dokumentarisztikus hajszálerezete is van, ugyanakkor számos jelenetük klipszerű, még olyan értelemben is, hogy egy-egy meghatározott zeneszámra épül fel. A legutóbbi két Wong-filmben előadott történetpárok, és még inkább a wongi, líraian kombinatív, egybetologatós szerkesztésmód a délkelet-ázsiai mozibajárók nagyrészét fancsali elfordulásra készteti, de ebből még ne véljük, hogy akadhat Wong-film mészárlási mellékjelenetek nélkül. (Sőt, komoly figura szimplán nem is lövöldözik Wongnál, hanem éppen arról ismerszik meg, hogy ilyen alkalmakkor két pisztolymonstrummal forog körbe.) A rázós kameramozgás sebessége gyakorta Degas-ian elkeni a színeket és formákat, máskor viszont lelassul a képfolyam, a szinte-kimerevülésig. llyen eset például a Chungking express kirakaton túlról felvett büfészekvenciája, amelyben az udvarló rendőr és a pult mögötti lány sajátságosan támaszkodó alak-kettőse archetipikus mintává vizionálódik, némi elégikus, már-már világfájdalmas tónust nyervén.
„A város igazi arca” természetesen nem vehető filmre. A kungfu-mozi is a valóságos Hongkong vetülete, és egy, netán dokumentaristává átvedlő Wong sem produkálhatna egyebet vetületnél. Minthogy viszont Wong bővíteni kezdte a helyi vetületkészletet, ennyiben nyilvánvaló érdemei támadtak városa megismertetésében. Ez az érdem pedig korántsem mellékes, mert Hongkong belül van a bűvös körön, az európaiak egykori „mesés Indiák”-képzetkörén. Hsziangkang valaha délsziget volt, ha peremsziget is. Mindaz, amit mint „mai világot” fogunk fel, nagyrészt Európa délsziget-ábrándjaiból bontakozott ki. Hogy mi lett azóta az egykori szerencse-szigetekből, és mi lesz belőlük holnapra, van-e még valami érzékelhető közük az eredeti ábrándokhoz és élményekhez – mást nem is kell nézni, ebbe vannak beléírva a humán brancs jövőjének legfőbb és legolvashatóbb hieroglifái.
A kezdet látszatra semmi más nem volt, mint merengés egy fehér teraszon, Európa egyszem nyugatfokán, magányos, óceánra kiugró Lisszabonban. Aztán csakugyan lett mit elmesélni Ibériában. Hah, ahogyan a borsfák felé a magas fű odaadón aláhajlott a megbűvölten lépkedő csizmáknak! – ezt nem hagyhatták annyiban az angolok meg a hollandok sem. Kósza vágyakból világmozgalom lett. Egyfelől létezett az ábrándok fejedelme: az életen belül megtérni valahová, ahol még sohasem jártunk, hazaérkezni oda, ahol pedig fölöttébb kalandos ügy megjelennünk; épp olyasmivel keveredni a lehető legnagyobb fokú bensőségbe, amit először mint egzotikusan idegenszerűt pillantottunk meg. Másfelől létezett a kemény körülmény, hogy merő élményekért, hát még ha ezek másokéi, senki sem finanszíroz hajóutakat. Egyéb indok viszont vastagon adódott. Ennek a konstellációnak kifejező dinamikája teremtette meg azt a globális mechanizmusrendszert, amely esztelen gyorsasággal állt elő ahhoz képest, hogy eleinte szűkösen euro-intenciójú volt. Száz év óta „modern világgazdaságnak” nevezzük ezt, bár mindenki tudja róla, hogy a glóbusz gazdasági felemelkedése dolgában reményeket sem igyekszik ébreszteni. Ilyen reményeket leginkább a forradalmi típusú kommunizmus tudott tömegesen fellobbantani. Ez viszont abban a tévedésben élt, míg el nem halt, hogy Lisszabon példája más dimenzióba is átfordítható, sőt csakis így átfordítva vezet közvetlenül jóra. Eszerint: ha a lisboai képzetek nyomán reális csodaföldek fedeztettek fel, úgyhát a nagy szellemi újdonság, „az ember igazi történetéről” szövődő, ragyogó képzelem is valamely rejtőző realitás hívásának tekintendő (a társadalmi Újvilág dalolva sürget, alig várja, hogy előtárulhasson); minden egyéb felfogás csupán „reakció”, vagy annak segítője, akarva-akaratlanul. Innét már akár ne is folytassuk az áttekintést az elfajuló Kominternig, ellengerjedő rémmozgalmakig és tovább, ennyiből is kitetszik, mennyi vész tolongott a lisszaboni mélázgatások mögött. Mármost Hongkongnál nemsokára egybeérnek a dolgok. Ott afféle keleti szupermetropolis képződött, egy zsírosabb legű New York, amelyre viszont mind közelebbről és most már igen közelről vetődik rá a vörös Kína árnyéka. Ugyanakkor mindkettejük tart az egymásrahatástól, és kiderülhet még az is, hogy pokolian igazuk van ebben.
Mindeközben Wong Bukott angyalkákja azzal lep meg, hogy – bár nem fedi el a tropikus városerdő számunkra szédítő fénytöréseit sem, – némely budapesties (Karádys illetve Szomjas György-ös) összetevőket mutat ki a hongkongi létben. A világ egy gettó, hiába. A Bukott angyalkákban folyvást este vagy éjjel van, akár egy bunkertelep, olyan a város. Édes belfényei csalókák, pótlékszerűek, egy földmélyi tükördoboz-rendszer elemei. Épp csak hogy Grósz Károly nincs jelen, amint meghirdeti, hogy lesz helyi Disneyland is. Az egyik történet-ág szereplőinek ez a megfoghatatlan fojtottság egyszerre bánata és gyönyöre: a sorsomat én akartam, így töltök el már minden éjszakát. Méltóságuk már elválaszthatatlan a tudattól, hogy úgysincs semmilyen megváltás. Igazi csak az, ami van, ha tehát ami van, az csalárd bunkerlabirintus, akkor ezt kell csontig élvezni: érzed? Érzed az életet, a való egyetlent? A chinese-kisfiúsan csinos bérgyilkos végül olyan zugba köszön be soklövetűivel, ahol túl nagy mennyiségű fegyver válaszol. Ennyi őrző-védővel nem végezhet. Átlyuggatódva, hosszú idő óta először felnéz a magas égre, amely most kissé megnyílik előtte, esőisten könnyei megerednek. A hős női segítőtársa, egy még szebb bukott angyal, eddig is alig találkozott vele személyesen. Füvezgetett, maszturbálgatott, így töltött el már minden éjt magánlakában, vagy pedig bárokban hajolt a zenegépben csillogva forgó CD-k felé, amelyeket a Társ javasolt neki üzeneteiben. De mindig az a legszebb csók, mit el nem csókolunk. Napjainkban éppen a CD-csók a legszebb; lássuk be, boldog ez a lány, még ha a görbítő, nagylátószögű optika olykor lógó orrot csinál is neki. A másik történet-ágon a naivabb kedvesség képviselői mozognak, egy konyhásfiú és ennek idős apja. A fiú, akárcsak a Chunking Express rendőrei, pogány bájjal társalog a kézreálló holmikkal, folyvást igyekszik a szerelem-ígéret énekét kihallani a környező zűrös televényből. A papa, ha a rassz-külsőségektől eltekintünk, szakasztott Stümmer bácsi Csepelről, ugyanabban az atlétatrikóban; nagyszoba-kisszobás lakáskára is csepelies belteret képez, csak épp Hongkongban nyilván milliónyi van ilyenből. Nyomasztó ennek a Peking-kompatibilitásnak a sejtelme. Nagysokára a konyhásfiú útja a CD-megszállott leányéval is kereszteződik, legalábbis egyazon motorra kerülnek.
Szuggesztív azért ez a neokínai nő, úgyhogy ide-oda húz a szív. Az egyik vonzás: megtérni Lisszabonba és ott sétálgatva újraálmodni egyet-mást, mint Wenders is próbálja. A másik pedig: a messze délen végezni, szétlövetve. Feledve már Diazt, Kolumbuszt is. Ők az új mechanizmus kulcsemberei voltak, de mi, késői utódok már csak szívesen lennénk egy dögös hongkongi presszóban holtak. És záporozzanak tetemünkre kompakt diszkek! „Testem keletétől testem nyugatéig”, vagy hogy is írta Pessoa a Tengeri ódában.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1996/08 56-57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=330 |
