Ádám Péter
Váratlan esemény kavarja fel egy burgundiai kisváros zárt és eseménytelen világát: csinos fiatalasszony (Juliette Binoche) érkezik kislányával a városkába, üzlethelységet bérel, és csokoládékülönlegességekkel próbálja megédesíteni a helybeliek zordon és sivár életét.
Reynaud gróf, a mélyen vallásos polgármester minden követ megmozgat, csakhogy a jöttment fiatalasszony által terjesztett métely meg ne fertőzze a nyájat, de hiába: egy nap ő maga is áldozatul esik az édes csábításnak. Hajnalban ott találják összemaszatolt arccal a cukrászda kirakatában. A gyökértelen, de csupaszív Vianne Rocher-t végül befogadja a kisváros, kerül férfi is a házhoz egy rokonszenves vándorcigány személyében (Johnny Depp), és közben – vigyázat, metafora! – az egész város kitanulja a csokoládéfőzés mesterségét…
Ez volna hát dióhéjban a film cselekménye, amelyből, akárcsak az igazi nemes csokoládéból, nem spóroltak ki semmit: van ebben a filmben unokájától eltiltott nagymama, mélyen vallásos (ráadásul arisztokrata származású) városi elöljáró, alapjában véve emberséges, de a hierarchiához alkalmazkodni próbáló plébános, van benne vidám és jólelkű vándorcigány, rossz házasságban sínylődő asszony, feleségét agyba-főbe verő otromba férj, a fiát rideg szigorral nevelő anya, satöbbi, satöbbi.
De Vianne chilivel megbolondított, tejszínhabos forró csokoládéja, úgy látszik, előbb-utóbb minden gondra-bajra, nyomorúságra, minden fájdalomra, minden társadalmi konfliktusra (sőt, a krónikus idegen-gyűlöletre is) hatásos panacea. De ez a csokoládé még ennél is többet „tud”, mivel az élet megbecsülésére és az egymás iránti toleranciára is megtanítja a kisváros lakóit.
Mi több, a néző józan kétségeit is elaltatja. És csakugyan: ezek után kit érdekel, hogy ez a francia katolikus környezetbe helyezett történet valójában velejéig protestáns? Hogy ha valakiket, a franciákat igazán nem lehet azzal vádolni, hogy nem tudják élvezni az életet? Hogy Reynaud gróf figurája inkább egy amerikai seriffre hasonlít, mintsem egy francia arisztokratára? Hogy akik kést ragadnak meggyőződésük és életformájuk védelmében, azok ritkán érik be egy csokoládészobor lefejezésével? És hogy ahol idegenekre gyújtják rá a házat (mint a filmben a lakóhajót), ott ritkán menekül meg mindenki ép bőrrel?
Ebben a csöpögős filmben, nem is vitás, egy kicsit sok az édesség, a cukormáz, a szirup. Nem csoda, hogy megfekszi a gyomrot. De mintha valami mégis hiányozna belőle, valami, ami pedig egyik legfontosabb komponense minden valamirevaló csokoládénak: nincs benne semmi keserű. E nélkül pedig a történet csak mese. Mese – habbal.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/04 56-57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3279 |
