Kömlődi Ferenc
A televízió és az Internet korában a média már nemcsak közvetítője a társadalomkritikának. A média maga a forradalom.
Csaknem egy évtized telt el Francis Fukuyama könyve, A történelem vége és az utolsó ember (1992-es) megjelenése óta, de az idealizált társadalompolitikai modellként felvázolt neoliberális kapitalizmusnak változatlanul nincs komolyabb alternatívája. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy – a tetszetős elméletek ellenére – a szükséges és elkerülhetetlen korrekciók, ha egyáltalán megvalósulnak, akkor a modellen belül, és nem a modellt megszüntetve mennek majd végbe.
A jelen: leépülő nemzetállamok, határt/mértéket nem ismerő globalizáció. Hiába omlanak össze a lokális monolitikus tömbök, helyükre szilárdabb, nemzetek feletti monolitikus tömbök kerülnek. A központosító, erős állam, a lokális közösség feletti ellenőrzést gyakorló cenzor szerepét a globális közösséget megregulázó multinacionális korporációk veszik át. Nyirbálnák a szabadságjogokat, szabályoznák a világhálót, ellehetetlenítenék az ingyenzenék lelőhelyét, a Napstert. Központ nincs, csak központok, nem esküsznek össze, az agymosott maga az agymosó, mindkettő egy és ugyanazon személy, az egyre átláthatatlanabb mechanizmus cseppet sem pótolhatatlan kereke.
Láthatatlan csápok szorítanak magukhoz. „Arra törekszünk, hogy találjunk egy ellenséget, valamilyen fókuszt – írja Hakim Bey, az anarchista médiafilozófus. – Pedig, ebben az értelemben, nincs ellenség. Az ellenség, egyszerűen, a pénz semmiféle ellenállásba nem ütköző uralma az emberi értékek felett.”
Hakim Bey szerint a multikulturalizmus is csak maszlag, a részérdekek hamis totalitása, s hogy az üres szimulakrum még eladhatóbb legyen, úton-útfélen az „emberi méltóság” és a „lázadás” szlogenjeivel öntik nyakon. Az eredeti közösségek nem vallási, nemzeti, hanem minden kívülálló számára nyitott, törzsi alapon szerveződtek. A poszt-posztmodern törzsiséget az Időszakos Független Zóna (TAZ) jelentheti. A médiafilozófus a szituacionistákra hivatkozik: „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” A demokratikus közösségek, ellentétben a globális rendszerek hierarchikus (top-down) felépítésével, alulról felfelé (bottom up) formálódnak. A nem hierarchikus zónák laza és átjárható hálóvá, kereszt-kulturalizmussá (cross-culturalism) állnak össze.
Az általunk ismert neoliberalizmus nem teszi lehetővé az ilyen – tényleges autonómián alapuló – zónák létrejöttét. Különös, de az uralkodó trenddel, a gyakran szapult, szélsőséges individualizmussal (jogosan) vádolt libertarianizmus állítható szembe. Csakhogy a szélsőséges individualizmus ma már sokkal inkább tűnik erénynek, mint bűnnek. Felnőttünk: első az egyén, csak aztán a (bármilyen) közösség. Szabad társadalmat kizárólag szabad egyének alkothatnak, tehát a libertariánus úgy küzd az egyéni szabadságjogok maximális érvényesítéséért, hogy egyúttal a másikért és az én függetlenségéért is küzd – hirdeti a transzhumanista Eliezer Yudkowsky. Az individuumot ne kényszerítse/korlátozza a csoport, az önszerveződő csoportot pedig ne kényszerítsék/korlátozzák más csoportok – elmélkedik Hakim Bey. Az egyetlen, a „klasszikus” konszenzus: a szabadság ne sértse mások szabadságát.
A top-down korporatív globalizációra a bottom up szerveződő globalizáció, az állammal és a multinacionális cégekkel egyaránt szembenálló „harmadik út” a válasz. Se nemzet, se McDonalds. A XXI. század a párt-független, országhatárokon túlmutató civil kezdeményezéseké. A neoliberális kapitalizmusban gyökerező, de azt emberarcúvá formáló libertarianizmus eszméit főként ők vihetik diadalra.
Az első megmozdulások: Seattle, Washington, Prága. A cél: a mozgalom erősítése, a gépromboló, techno-luddita szélsőségek felszámolása. Hakim Bey másképp látja. Szerinte az utópista elméleteken és vágyakon alapuló tekintélyellenes trendek fura mátrixszá állnak össze. Anarchisták, libertariánusok, szindikalisták, új-primitívek, poszt-szituacionisták, extrópiánusok s a többi szabadgondolkodó egy tábort képez. Mindannyiuk szeme előtt ugyanaz a végcél, a Zóna-háló kialakítása lebeg.
Legjellegzetesebb csataterük a média. Memetikus eszközökkel harcolnak, maximálisan kihasználják a mémek (gondolat-vírusok, a fogalmat az önmaguk reprodukálására képes gének mintájára alkotta Richard Dawkins genetikus – A szerk.) felforgató jellegét.
Egy médium annál felszabadítóbb hatású, minél nagyobb tele-jelenlétet (interaktivitást és érzékszervi telítettséget) biztosít a felhasználó számára. E kritériumnak még a teljesség-igényű médiumok se felelnek meg. Kommunikációelméleti szempontból a film az egyik legkonzervatívabb üzenethordozó: a néző csak ül és bólogat, egyetlen választási lehetősége a távozás. A televízió, az előremutató alkalmazások (önálló montázs, nemlineáris olvasat) ellenére, szintén passzivitásra kárhoztat. (Arról nem is beszélve, hogy a főbb csatornák burkolt vagy kevésbé burkolt formában, de minden esetben az agymosó-agymosott párosra épülő konzumkultúra propagálói.)
A videó, amennyiben nem a filmezést, illetve a televíziózást helyettesítve, hanem egy nagyobb médium-rendszer részeként (számítógépes szimulációkban, a hálózathoz kapcsolva, VR és majdani AR-modellekben) alkalmazzuk, „okos” kiegészítő eszköznek bizonyul. A manapság leginkább az Internet által, igaz csak távolról, megközelített optimális tele-jelenléttől azonban fényévek választják el.
Konklúzió: a jelenvalóság médiumai közül a mémek terjesztésére az Internet a legalkalmasabb. A centralizáló törekvések ellenére megőrizte központ-nélküliségét, az állami, illetve mamut-cégek kisajátítási akciói rendre meghiúsulnak. A média-birodalmak hiába igyekeztek szinte mindent felvásárolni a kilencvenes évek közepén, hiába próbálták lejáratni az eredeti cybertér „csináld magad” elvét, hiába szajkózták az adat mindenhatóságát, a tavalyi év mégis a dot.com-összeomlástól – a hálózat, mint az abszolút pénztermelő médium koncepció tarthatatlanságától – volt hangos. (Beindultak az önszabályozó mechanizmusok.)
A média-teoretikus Douglas Rushkoff a Coercionben (Kényszerítés, 1999) még visszafordíthatatlan folyamatokról (a világháló bekebelezése, mindenható virtuális marketing, az interakció megszűnése), egyik idei körlevelében viszont már az összeomlás teremtette régi-új lehetőségekről írt. Korábban pedig média-vírusok gyártásáról, működési elvükről mint lázadási stratégiákról.
Egyre kifinomultabbak a stratégiák. Noha az „ősi módszer”, a számítógépes vírusok készítése változatlanul, a digitális fronton (is) megvívott háborúkban pedig különösen dívik, mind többen alkalmazzák a felforgatás békésebb, ám annál hatékonyabb módozatait. Például az „eltulajdonítást” (appropriation): tégy úgy, mint a hatalom emberei, használd ugyanazon eszközöket, tedd nevetségessé őket, s (rajtuk keresztül) az egész politikai-társadalmi gépezetet! Veszélytelennek tűnő, de mélyen felforgató akciók: R. U. Sirius alighanem e célból indult (és vesztett) az 1996-os, majd a 2000-es amerikai elnökválasztáson. Hasonló megfontolások mozgathatják a mindenütt felbukkanó, de valójában csak a hálózaton létező Luther Blissett személyét kitaláló (ismeretlen) mém-tervezőket is. Az establishment mégis fél; a láthatatlan, az arctalan terroristát féli benne.
Az ellenállás sokkal veszélyesebb formája az Elektronikus Felforgató Színház által képviselt – Hakim Bey példái között is szereplő – digitális zapatizmus. Ricardo Dominguez és társai a mexikói állam által elnézett paramilitarista csoportok ellen eleinte információ ellenterjesztő-hálózatok, a „Küzdelem és Ellenállás Intergalaktikus Hálózatai” útján vívták a harcot. Később – a közvetlen politikai cselekvést, a hackeléstől és crackeléstől se visszariadó agitpropot választva – „virtuális ülősztrájkokat” hirdettek. Blokkolták a sávszélességet, egyre több képernyőn bukkant fel a bűvös és átkos 404-es hibaüzenet. „Elektronikus Pearl Harbour” – harsogták a szenzációhajhász médiumok.
Módszereiket sokan eltanulták. És mindez csak a kezdet: a technológiai fejlődés komplexebb médiumokat, azaz a digitális felforgatás bővülő eszköztárát vetíti előre.
Zónák felé menetelünk.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/04 44-45. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3274 |
