Pályi András
Andrzej Wajdát egykor, immár jó négy évtizede, úgy ismertük meg, mint aki kivételes erejű „intenzív képeivel” egy számunkra többé-kevésbé ismeretlen hagyomány, épp a Mickiewicz nevével fémjelezhető nagy lengyel romantika üzenetét is hozza, ám eközben olyan erőteljes képi nyelvet beszél, amely a legeredetibb és legszuggesztívebb filmes alkotók közé emeli. Ez volt a Csatorna és a Hamu és gyémánt, amelyekkel egy csapásra meghódította a világot, s bár azóta is őrzi a nemzetközi filmművészetben betöltött előkelő helyét – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Pan Tadeusz után kapott életmű-Oscar –, lassan mégis inkább nemzeti intézmény lett belőle, aki legfőbb küldetésének tekinti, hogy a lengyel klasszikus irodalom varázsdobozba zárt remekeit – amelyek a nemzeti történelem sajátos fordulataiban és legendáiban járatlan külföldi számára megfejthetetlenek – úgy keltse életre a film univerzális kifejező eszközeivel, hogy honfitársainak elbűvölő látványt és szívmelengető hazafias érzelmi elragadottságot nyújtson, egyúttal „fogyaszthatóvá” téve a mű gondolati és stiláris világát, különleges emocionális holdudvarát a más kultúrán nevelkedett számára is.
Ha ezzel a szemmel nézzük, a Pan Tadeusz igazi remeklés, érettebb, gazdagabb, tisztább és nem utolsósorban drágább még a hetvenes évek első felében készült Menyegzőnél is. Mickiewicz hőseposza a lengyel irodalom emblematikus műve (amelyre, igaz, Wyspiański is a Menyegzőben, de később mások is ironikusan hivatkoznak), hamisítatlan romantikus két szomszédvártörténet két egymással ősi családi viszályban álló litvániai lengyel nemesi családról, amely hazafias idillbe fordul, vagyis nemcsak az ifjú szerelmesek, Zosia és Tadeusz lesznek egymáséi, hanem a véres kezű, papi csuhában bujkáló Jacek Soplica, azaz Pondró atya is, s a Horeszko-família is valóságos metamorfózison esik át, felsorakoznak Napóleon mögé, akitől a nemzeti függetlenség visszanyerését várják. A költő meghitt, bensőséges lírával énekli meg párizsi emigrációjában az elveszített gyermekkori tájat, s Wajda finom kívülállással, párizsi keretjátékkal, de megejtő beleérző képességgel és ritka szakmai gondossággal rekonstruálja a mitikus lengyel-litván múltat, az álmok világát, olyan ragyogó színészekkel, mint Daniel Olbrychski, Boguslaw Linda vagy Grazyna Szapolowska.
Ha azonban a nagy Wajda-filmek felől nézzük, minden csillogása és virtuozitása ellenére, mi tagadás, bajos lenne a Pan Tadeuszban – akár szakmailag, akár szellemileg – új gondolatot, új látásmódot, új intenzitást felfedeznünk. Ami egykor magától értetődött, annak itt nyoma sincs.
A filmről lapunk 2000/1. számában közöltünk összeállítást.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/03 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3248 |
