Kriston László
Hollywoodba is beköszönt az új gazdaság, amelynek nyomán új filmipar körvonalai bontakoznak ki. A váltás a könyvszakma forradalmához hasonlít: az e-book után itt van az e-movie.
e-llentmondások
A szabadjára eresztett elektronikus demokráciának máris van egy hátulütője: a szabadság viszonylagos cserbenhagyásként érvényesül. Eddig elég volt megírni a forgatókönyvet, mára az olcsóságnak köszönhetően elharapózott a trailer-mánia (digitális videókamerával forgatott anyag, akár egy mezei PC-re tett editing szoftverrel – lásd: Adobe Premiere – megvágva). A stúdiók elvárják, hogy önerőből finanszírozott, néhány perces vizuális anyagot is csatolj forgatókönyved mellé. Látni akarják a dolgot, nem pedig elolvasni, hogyan képzeled el filmtervedet. A nyomtatott szó már nem elegendő. Azért is válik a trailer tárgyalási alappá, mert szinte vizsgafilmként mutatja meg, hogy barátaidat irányítva képes vagy-e egyetlen hétvégén eldirigálni egy „épkézláb” forgatást. Ezzel együtt a felfedezési mechanizmusok változásai aránylag tisztán kivehető tendenciát mutatnak, az e-demokrácia itt még kizárólag pozitív vonásait mutatja, összehasonlítva a korábbi gyártási rendszer erősen hierarchikus, 22-es csapdájával kacérkodó döntéshozatalával. A „greenlight”, vagyis az „igen” vezényszó kimondása egy forgatás elindítására és a stáb végleges összetételének jóváhagyása, véresen komoly dolgok a kockázattudatos Hollywoodban. Sem ügynökség, sem stúdió nem állt szóba veled és nem mondott rád vagy forgatókönyvedre igent, míg nem volt creditability-d, reputációd, azaz komolyan vehető filmjeid és sikereid – azt viszont senki sem kérdezte meg, hogyan készíthetted el, ha nem adtak rá lehetőséget, pénzt, paripát, fegyvert. A különféle Internetes „ki mit tud”-ok, pályázatok és más figyelemfelkeltő, tehetségfelfedező, online csomópontok percek alatt lényegesen nyitottabb rendszerré tették az amerikai filmgyártást, így a világháló ma elektronikus karrier-kapu, a szórakoztatóipari érvényesülésúj szervere. De az új gazdaság nem dől be a megszokásokon alapuló jóslatoknak, és nem produkál előre kiszámítható folyamatokat. A hajmeresztő dolgok akkor kezdődnek, amikor az Internet túllép mindezen. A java csak most jön.
Új Hollywww.ood
Vissza a kezdetekhez – talán ez lehetne a jelszó. Ez történik most a netes rövidfilmekkel. Alkotó és közönség visszamegy kezdőnek, együtt tanulja, tapasztalja és építi föl az új médium eszköztárát – és e közös beavatáshoz mindennél jobb lehetőséget nyújt az Internet interaktivitása. A közösség-érzet fokozódik. E mezsgyén a filmkészítés már a film első pillanatától cyber-csapatmunkává válik: a show-biz szaksajtó az újfajta online-interaktív filmfejlesztés (development) mintapéldájaként emlegeti a Kingdom Come című filmet. A filmszakma kollektív tudata egyelőre ezt tartja az „elinternetesedés” csúcsának. Mindez végzetes rövidlátásról tesz tanúbizonyságot.
A filmes cyber-community, amely közös nevezőre hoz kultrendezőt, sztárt és filmínyencet egyaránt, jóval messzebbre vezet, mint első látásra gondolhatnánk. A posztok és rangok devalválódása, a közösség-érzet és a csapatmunka erősödése elmossa a határokat, ami veszélyes okozatokat rejt magában. Bizonyosnak tűnik, hogy mindez teljes mértékben átalakítja az amerikai stúdiók „greenlight”-rendszerét, méghozzá 3–5 éves távon.
A netes szféra növekvő jelentőségének jegyében a stúdiók ma már a reklám-költségvetés 3–5%-át is ráköltik egy-egy profi honlap létrehozására. Csak egy lépés, és holnap a „zöld jelzést” is az online-marketing nyomán adják meg, holnapután pedig már nem is vállalják a döntéshozatal súlyát: mosom kezem, döntsön a cybertér közönség-arénája.
Hasonló módon értékelődik át a kiadó (a könyvproducer) szerepe a könyvszakmában, ahol a terjesztés új formái kelnek életre. A Digital Rights Management az elektronikus könyvforgalmazás két formáját teszi lehetővé: 1. A fogyasztó betekintést nyer a világhálóra feltett könyvbe, dönt és aláírja az online megrendelő-szerződést, majd a könyvet megrendelése értelmében kinyomtatják (a nyomdában) és kiszállítják lakásába. Az értékesítési ciklusból teljesen eltűnik a könyvesbolt, a raktár, miegymás. 2. Miután az olvasó kiválasztja a „könyvet”, online szerződésben megvásárolja a felhasználási jogát, letölti a művet a számítógépére, amely ezentúl csak a monitorán jelenhet meg, mivel a fájl lehetetlenné teszi a nyomtatást és a fájl másolását (sőt ehhez kitalálták már a szembarát eszközöket is, a tíz könyv tárolására is képes új e-book-berendezéseket.
A fizikai gyártás, produkálás (film esetében a forgatás, könyvnél a nyomtatás) kívánságműsorrá válik, a forgatásra adott „zöldjelzés” jelentősége csökken, nincs többé befektetési kockázat, tesztvetítéses hercehurcák, sem túlméretezett kópiaszám és üres mozitermek. A holnap filmstúdiója már csak honlapot működtet: oda teszi filmterveit, a főszereplői gárda három variációjával. Amit megszavaznak, azt gyártja le. És mivel annyira megszállottja lett a kockázat-nélküliség démonának, idővel túllép mindezen, már nem is gyárt, csak ha fizet a közönség: ha mondjuk 2,5 millió néző befizeti a mozijegy árát, fél éven belül szállítja a filmet (mert ugye az Internet gondolatsebességre vált és nyomást gyakorol a több éves munkafázisokhoz szokott filmgyártásra). A sztárok kénytelenek szót fogadni, a producerek már csak az online szóra hallgatnak. Így válik a filmkészítés a ma ismert e-commerce egyik válfajává.
Az interaktivitás jegyében a forgatás és a leforgatott jelenetek teljesen nyilvánosak. A többségi online fogyasztók közös akarattal már le is válthatják a főszereplőt munka közben. Teljesen átveszik a mai executive producer szerepét. Végül az egész filmkészítésen eluralkodik az azonnali visszacsatolás. A mai hírtelevíziózáshoz hasonlít mindez, ahol a nézettségi adatok diktálta galoppozás zajlik: a műsorvezető a saját fülén érzi a nézettséget, az adásrendező instrukcióival kapja meg azokat, és annak ismeretében lassít vagy gyorsít a tempón, „félbeszakítja” az unalmasan szövegelő interjúalanyt, sőt a belső állományú tudósítót, vagy „hosszabban belemélyed a témába”.
A filmgyártás átalakulásának végső fázisában a forgalmazás láncolata nyirbálódik meg. De amíg el nem tűnnek a mozik, programjuk már addig is interaktív: az online nagyérdemű jegyfoglalásaival választ a lehetséges filmek közül, így azt a filmet vetítik a multiplexben, amire előzetesen már eladták a jegyeket az Interneten (az üres mozitermek kora lejár, nincs kockázat!).
A filmalkotó egy nap arra ébred, hogy az e-diktatúra rabja. A cyber-community, mint valami föléd emelkedett virtuális Nagy Testvér, „grinlájtol” és mondja ki az áment projectre, költségvetésre, személyes előrelépésre, gázsira, forgatókönyv-változatokra, minden létező dologra. És ez nem lesz sokkal üdvösebb, mint a mai executive-ok döntő szavának hatalma. A filmkészítők az internet-szeizmográf segítségével „digitális bőrükön” érzékelik majd rajongótáboruk figyelmének változásait, érdeklődésük rezgéseit, akárcsak a tőzsdére bevezetett cégek a befektetők bizalmának fellendülését és megingását. (Stephen King esete már ezt a jövőt jelzi – lásd 1. táblázat: Félrelépések). Az igényszintek felkeltése szép csendben megszűnik. Az eredmény a meglévő igények pontos online felmérése és a filmalkotások „testre szabása”, a célközönség cyber-community-s változatának tesztelése alapján. Ez a mód persze ma sem ismeretlen, csak ma a filmforgalmazók az istenek, az ő szavuk dönt, amikor a hatáselemzések és tesztvetítések után a befejezés több alternatívájából választanak, vagy pótforgatásokat határoznak el. Az Internettel az egész gyorsabbá, hatékonyabbá (és arctalanul-személytelenül diktatórikusabbá) válik, mert a hipergyors e-kommunikáció röpíti majd az információkat. Visszasírjuk még a Box Office-diktálta kasztrendszert...
*
Ekkor már csak saját finanszírozásban, experimentális szinten csinálhatod kedvedre azt, amit akarsz (akárcsak Mike Figgis, aki pár fillérért 16 mm-re forgatta a Las Vegas, végállomást, amit utána nagyítottak fel 35 mm-re, és lett belőle kultfilm). Mindez látszólag távoli problémának tűnik – időben és térben egyaránt: Hollywood jövője – mi közünk van nekünk ehhez? Annyi, hogy a forradalmi változások legkisebb töredékei is automatikusan hatást gyakorolnak a világ más tájain működő filmgyártási és – finanszírozási –rendszerekre (magyar filmeknél ez a hatás a külföldi koproducertől és külföldi forgalmazótól érkezhet). Ha józanul belegondolunk, ezek a radikális változások csak az örökösen pénzügyi biztonságra vágyó amerikai stúdiórendszerben találhatnak kellően termékeny talajra. Persze a finanszírozás mindenhol bankok és befektető-társaságok kezében van, akiknek a világon mindenütt a kockázat minimalizálása a célja. A kulturális különbségek vagy az állami szubvenciók fokozott európai jelenléte azonban segíthet abban, hogy a kockázat minimalizálásával ne zuhanjon a filmgyártás teljes rendszere a Nagy Online-Greenlight Testvér virtuális karmai közé.
A hirtelen jött szabadság mindig csodálatos, ám vészterhes pillanat. Ilyenkor nem láthatók még tisztán a következmények, de a lehetőségek kecsegtetőek. A fenekestül felforduló show-biznisz mindenesetre magában hordozza ezeket a hosszabb távú veszélyeket –, még ha nem is a legegyértelműbb és legelőreláthatóbb módon.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/03 25-27. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3232 |
