Boros József
Ha valaki Melanie Griffithért és Demi Moore-ért menne a moziba, ne tegye: a stáblista becsapós, a két hölgy néhány percig látható a vásznon, helyettük aligtizenéves énjük szerepel. Ha valaki jó kis retrót remél, ne tegye: az 1970-es amerikai kisvárosokról itt szerezhető benyomások épp annyira eredetiek s felajzóak, amennyire a rock- és beat-korszakot követő rágógumizene darabjai (a filmben kivétel: a Free). A huszonöt évvel ezelőtti családok, nemtörődöm, bornírt, elvált, szerencsétlen anyák helyében néhány elnagyolt klisé-karikatúra, valamint egy bolyongó, természetszerűleg nemeslelkű mumus – ez a Gázlámpa-telep társadalmi miliője, amelyben négy kislány barátkozik egymással meg a beköszöntő serdülőkor lelki viszonyaival. Aki azonban felfedezőkedvű, lélekbúvár gyerekfilmet vár a Most és akkortól, ne tegye: a többször is elhangzó „Egy mindenkiért, mindenki egyért” feminizált jelmondatának jegyében igen ásatag dolgok történnek. (Pedig a szereplőválasztás gondos, a kislányok valamelyikéből akár új Jodie Foster is lehet.) A múlt emlékeinél csak a jelen keretjátéka ásatagabb, amint az immár felnőtt hölgyek életfilozófiával is rendelkeznek. Akkor már inkább maga a nosztalgia – akármilyen szinten is –, mint a nosztalgia értelmezése.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1996/08 61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=322 |
