Tamás Amaryllis
E gigaklip még romjaiban sem emlékeztet az ihletadó forrásra, a mára mesefilmmé szelídült, hasonló című elődre, az 1976-os tévésorozatra. A mai „angyalok”: bestiális, csupa erőszak szörnyetegek, afféle „up to date-hautcouture” libák. Nyersek és hűvösek, elementárissá növesztett hatalmi ösztönnel toporzékolnak, rikoltoznak, gyilkolnak. Nem hímnő-lények, lelki hermafroditák. Sem férfi-szellemmel, sem nő-természettel nem rendelkeznek, viszont mind a két nem felé érzéketlenek. Nem angyalok, pláne nem boszorkányok vagy istennők. Nem szeretők, nem barátok. Kompjúter-tervezte nyomozók. Cifra korlátoltságuk és pöffeszkedő „univerzalitásuk” – mérték és arány eltorzult analógiája. Az elsatnyult hetéra-matriarchátus a jó öreg Boswellt is színtelenné-szagtalanná silányította. Bill Murray-t ilyen kedvetlennek, kelletlennek eleddig nem láttuk. A szuper-Lunák elaljasodott játszmáinak puszta bábja.
Persze, lepereg előttünk – az „angyalkodástól” függetlenül – egy sztori is. Mire végignézzük a kivetített világszövevényt – jelentőségét veszti. Fémes tapintású virágszálaink küldetése egyébként: „megoltalmazni az emberiséget a kompjúter-Antikrisztustól”.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/01 61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3193 |
