Boronyák Rita
A Nintendo 1996-ban lépett piacra a Japánban Pocket Monsters címre keresztelt, későbbi rövidítéssel Pokémonnak nevezett videójátékával. A játék lényege: minél több pokémont kell összegyűjteni. A célorientált, kemény munka során válik pokémon-mesterré a játékos. A merchandising lépcsőfokai (televíziós sorozat, kártya, képregény) mind-mind az eredeti játék szlogenjének szellemében készültek: „Catch’em all!”, kapd el, gyűjtsd össze, vedd, azaz fizess, fizess, fizess. (A tíz éves főhőst sem véletlenül hívják Ash Ketchumnak...) És fizettek. Így jött létre a sorozat jelmondatát egészestés animévé változtató film.
Japánban 1999 júliusában mutatták be, óriási közönségsikert aratott. Az amerikaiak az év novemberéig a maguk képére formálták, mi ezt a változatot látjuk. Az nyilvánvaló, hogy építenek a pokémon-világ ismeretére, bemutatását pokémon-kereső automata végzi. Érthető, hiszen ez idáig 150 van belőlük, s valahogy rá kell hangolni a nagyérdeműt, hogy ekkora mennyiséget elkezdjen gyűjteni, vagy a szándékosan széles választékból legalább egyet-kettőt igazán megkedveljen. Van belőlük földi, vízi, légi – kinek-kinek ízlése szerint. Mindnyájan a gyerekmesékben gyakran felbukkanó állatok (egér, maci, víziló, teknőc, sőt sárkány) elemeinek antropomorfizált, összemixelt és felturbózott válfajai. A legbájosabb Toképi, a tojás-pokémon a Garfieldból ismert Tojgli kedvességét lopja át ebbe a világba.
A legkedveltebb pokémon, Pikachu neve elektromos egeret jelent japánul. Viselője egy sárga kis nyúl, egér és vízidisznó kombinációja, áramfejlesztő képességét villámszerű farka jelzi. Sokat szerepel, s minthogy a többihez hasonlóan ő is csak a nevét képes hajtogatni, sokadszorra már nehéz elviselni. Pedig ő a kisfiú-hős, Ash Ketchum kedvence, a szelídség és a kedvesség megtestesítője, aki angyalian tűri, mikor ütik, sohasem üt vissza, s barátja életét még így is képes megmenteni.
Az anime lényege a harc. A Pokémon tétje: sikerül-e a kedves, humoros Mew gonosz klónjának, a mindenkinél erősebb Mewtwo-nak uralma alá hajtania a világot. A kezdés nagyon erős: a gomolygó semmiből, az öntudatra ébredő élet kábaságából halljuk Mewtwo rettegő, szorongásos monológját: hogy került ő ide, mit keres itt, mi a célja a Földön. Ennek az egzisztencialista szorongásnak a képi megjelenítése mozgalmas, hatásos, jól kimunkált, a lélek legmélyéig ható, erősen elüt a képregényszerűen statikus és gyakran felületes rajzoktól. (A háttér legtöbbször mozdulatlan, s előfordul, hogy csak az jelenik meg mozgóképen, aki éppen beszél. A magyar szinkron még tovább ront a helyzeten, például a hosszan ÓÓÓ-ra nyitott száj alá nem célszerű más szinkronszöveget mondani.) Talán az édelgéstől megcsömörlött rajzoló és szövegíró állt bosszút e realisztikus monológgal. Mit sem tudunk arról, ki beszél, csak azt érezzük: valaki fél, szorongatott helyzetben van. Egészen addig övé az együttérzésünk, míg az eszünk megálljt nem parancsol ennek az érzelemnek: jobb lesz visszaállni a régi mese-kispályára, ahol a gonosz még romantikusan, teljes terjedelmében alávaló, megérteni nem szükséges, elég utálni.
A valódi anime a mesékhez hasonlóan konfliktusokat ábrázol, nem súlytalanít és nem ken el, nem önt le mindent érzelmes ragaccsal. A Pokémon sajnos kivétel. A kommersz mese elemzésekor nehéz különválasztani a tisztán piaci elemeket az esztétikaiaktól. Gyerekmeséről lévén szó, gondoljuk arra: a gyerek előbb-utóbb kinövi vonzalmát. Optimális esetben a piacot ésszel használó, autonóm fogyasztópalántát gondozhatunk, olyat, aki olykor azért képes elslisszolni a rábeszélőgép (reklámok, divat, ügynök, szomszéd és a többi jóakaró) elől. Mert ne áltassuk magunkat: végleg elmenekülni nem lehet, defenzívába vonulni pedig nem érdemes.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/01 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3186 |
